A pedofilok és a homoszexuálisok miért nem pusztultak ki az evolúció során?

Társadalmi kényszer.

A Pedofiloknak az esetek 99%-ában van "normális" családjuk és senki nem tud az aberrációjukról.

A homosexuálisok is mind kivétel nélkül képesek szaporodásra.

És az elmúlt 50-60 évtől eltekintve pl.: egy nő lehetett lezbikus / pedofil / akármi, nem ő döntött róla, hogy házasodik-e vagy sem, illetve szül-e vagy sem. hanem családja, később pedig a férje.

Férfiaknál ha nem is ilyen szigorúan, de közel ilyen szigorúan ez ugyan úgy igaz.

Kb. ennyi a nagy titok.

Egyébként kérdező, sejtek egy kis félreértést is a háttérben az evolúcióval kapcsolatban.

Bár egyet értek a fentiekkel, hogy a pedofilia és a homoszexualitás nem csak genetika, de felteszem azt sem érted akkor, hogy az értelmi/testi fogyatékosok, vagy deviáns emberek miért nem pusztultak ki az evolúció során. Azért, mert az evolúció az nem így működik. Az evolúció folyamatosan "ront" is, és "javít" is egy populáció egyedeinek a genetikáján. De leginkább változtat. Csak épp általában(!) a javítások maradnak fent.

Fel lehet fogni úgy is, mint egy kereső, vakon tapogatózó valamit, ami folyamatosan változtat egy kicsit a dolgokon.

Ha társadalmunkban az emberek túlnyomó része pedofil volna, akkor el lehetne kezdeni gondolkozni arról, hogy vajon milyen szelekciós előnnyel jár ez a beteg hajlam, de szerencsére a pedofilia ritka "betegség"

Kihalnak azok csak mindig van utánpótlás.

Ráadásul sok homokos egyén tart barátnőt meg van amelyiknek családja is van és csak titokba homokoskodik.

A pedofilokkal is ez a helyzet.

Sőt mostanában divatot csináltak ebből is mert vannak ilyen félhomokosok is akik nővel is szexelnek. Meg mindennel mindenkivel ami él és mozog vagy akár ami egy helyben marad! Ezek is simán teherbe tudnak tenni egy nőt. Hogy öröklődik e azt senki nem tudja szerintem ,de genetikai pszihés és hormonális dolgok együtt hatása válthatja ezeket a nemnormális dolgokat ki.

"jött a kereszténység, abbahagyták."

Nem, nem hagyták abba.

Csak amíg az ókori Rómában / görögöknél úgymond elfogadott dolog volt a homosexualitás addig a keresztény világban többé-kevésbé halálbüntetést vont maga után. Így amíg az ókorban szabadon lehetett beszélni / írni / csinálni addig a közelmúltig pont a keresztény dogmák hatására a homályba veszett a homosexuális "kultúra":

Írok egy szép hosszú választ, amit úgyse fog elolvasni szinte senki, csak akit esetleg tényleg érdekel a téma. Az alábbiakban a gén alatt valójában allélt fogok érteni, de a gén szónak a tudományostól eltérő köznapi használatát használom, mert nem akarok még egy bonyolultsági faktort belevinni. Genetikus hajlamúak javítsák magukban allélra az összes gén szót.

1. rész: Egy kis alap genetikai szemlélet

Az első dolog rögtön, hogy el kell felejteni azt, hogy „egy gén egy tulajdonságot okoz” és azt is, hogy „egy tulajdonságot egy gén okoz”. Vagyis okozhat egy gén több tulajdonságot, és egy tulajdonság hátterében állhat több gén. Például ha van öt gén, nevezzük őket Alfa, Béta, Gamma, Delta és Epszilon géneknek, akkor lehetséges, hogy ebből három alakítja ki egy állat szőrzet színét (Alfa, Béta és Delta), három pedig a testmagasságát (Gamma, Delta és Epszilon), vagyis Delta gén két tulajdonságban is benne játszik. Lehet, hogy Delta a szőrzetszínre káros hatással van, de a magasságra előnyös, így nem lehet egyértelműen megítélni Delta gén szerepét a teljes állat esetében. Sőt az is lehet, hogy egy gén nőstényekben mást csinál, mint hímekben, vagy öregkorban mást csinál, mint fiatalon, vagy hogy két gén külön-külön nem okoz bajt, de ha együtt vannak (pl az egyiket az apjától, a másikat az anyjától örökölte), akkor az utódban ez az együttállás bajt okoz. Az ilyen gének azért nem vesznek ki, mert mindig lesz olyan egyed, amelyikben csak az egyik vagy csak a másik van. Illetve van még egy hatás, ami hibás génekhez vezet: ezek időről-időre kialakulnak. Van olyan gén, ami önmagában nem hibás, de viszonylag nagy eséllyel alakul át hibássá, mert van egy „gyenge pontja”.

2. rész: A gén nem villanykapcsoló

Fontos tisztázni, hogy a gének nem úgy működnek, hogy „van vagy nincs”. A gének többsége csak egy hajlamot ad, egy faktort, aminek a hatása lehet kicsi vagy nagy. Vannak olyan gének, amik 90-99% biztossággal kifejtik a hatásukat, azaz jelenlétük vagy hiányuk szinte biztosan meglátszik az állaton, de vannak olyanok, melyek csak 5-10%-kal járulnak hozzá egy tulajdonsághoz, ezek a külső környezet hatásaival és más génekkel (melyek szintén csak pár %-ot adnak) együttesen alakítják ki a végső képet.

3. rész: Nem minden tulajdonság genetikai.

Nagyon sok olyan tulajdonságunk van, ami nem genetikai eredetű, hanem kulturális vagy környezeti. (A kulturális közeg, amiben élünk is egyfajta környezet ám!) Manapság nagy divat mindent a génekre fogni („nem tehetek róla, hogy kövér vagyok, a gének teszik…"), de ez egy nagyon hibás szemlélet. A gének egy részével tényleg nem lehet harcolni, de egy nagy részükkel igen.

4. rész: A populáció és az egyén.

Az már egy nagyon régóta ismert tény, hogy egyes gének hasznosságát nem az egyén szintjén kell megítélni, hanem az egész populáció vagy faj szintjén. Például egy olyan gén, ami azt csinálja, hogy az anyaállat feláldozza az életét az utódaiért, igencsak sikeres lehet. Hiszen egy állat veszteség az csak egy kópiája a génnek, cserébe mondjuk 5 utód életéért, melyekben szintén ott van ez a gén. Tehát valójában a gén terjedése akkor is biztosítva van, ha a gén öngyilkosságot okoz. Nyilván az öngyilkosságot csak elkerülhetetlen esetben, és csak a saját utódaiért szabad okoznia, de ez esetben a teljes populáció szintjén ez egy hasznos, elterjedt gén lesz.

5. rész: A homoszexualitás és a gének.

Elég nehéz vizsgálni ezt a kérdést, hiszen a homoszexualitás még napjainkban is inkább titkolt dolog, mint nem. Azt azért tudjuk, hogy bizonyos genetikai faktorai vannak, de hogy ezek hány %-ban járulnak hozzá a homoszexualitás kialakításához, azt nem tudjuk.

6. rész: Mire jó a „homokos gén”?

Amiről tudok, hogy vizsgálták az egyik ilyen „homokos gént” számos teljes családfán. Akármilyen furcsa, ez a „homokos gén” valójában hasznos a populáció szintjén. Kimutatták ugyanis, hogy ez a gén ha NŐKBEN van, akkor nagyobb termékenységet okoz, és jobban vonzódik a férfiakhoz az adott nő (vagyis ez egy „férfihozvonzódó” gén). Persze az ilyen nők fiai is férfihozvonzódó gént kapnak, ami homokosságot okozhat (okozHAT, de nem biztos, hogy okoz, itt jönnek be a százalékok).

Azt is gondolják továbbá, hogy falkákban élő állatok esetén (amilyen az ember őse is volt) szintén kedvez a populációnak, ha bizonyos mértékű hajlam eleve be van kódolva, hiszen ez csökkenti a hímek közti versengést a nőstényekért. Persze az ilyen hímek kiesnek az utódlásból, de a gén a lánytestvéreikben fennmarad, és ezáltal megmarad a populációban. Nyilván az ilyen gének csak egy bizonyos stabil százalékban tudnak megmaradni, hiszen ha minden hím meleg, akkor nem lesz aki megtermékenyít, de ugyanakkor a gént hordozó "szupernőstények" mindig benn tartják a gént a populációban egy adott százalékban.

7. rész: Mi a pedofília?

Hát ez már egy bonyolultabb kérdés, mert a pedofília egy részről büntetőjogi kategória (szex túl fiatal személlyel), más részről betegség. Az a baj, hogy a jogilag „túl fiatal” az lehet, hogy (országtól függően) 12-14 éves, ami már biológiailag termékeny és egyes helyeken és régi korokban ez már házasulandónak számít illetve számított. Tehát lefeküdni egy 14 éves kislánnyal az bár a mi szemünkben undorító, de biológiailag nincs „kihalásra ítélve”, hiszen valahol ez az életkor már belénk van kódolva, hogy OK. Tehát a pedofilok egy része csak jogilag pedofil, de nem beteg.

A másik fele viszont egy mentális betegség vagy legalábbis rendellenesség, ugyanúgy, mint a nekrofília vagy hasonló parafíliák. És itt keveredünk át oda, hogy egy rendellenességnek vajon van-e genetikai alapja.

8. rész: Van-e genetikai alapja a pedofíliának?

Őszintén szólva nem olvastam nagyon utána a témának, de amennyire általánosan tudom, elég sok mentális rendellenességhez tartozik genetikai faktor. Ezek egy részről úgy maradnak fenn, hogy a hatásuk messze nem 100%-os, más részt a beteg képes lehet „normális” viselkedésre is, tehát lehet felesége, gyereke. Illetve lehetnek olyan mentális betegségek, amik több gén összjátékából alakulnak ki külön-külön jól működő gének esetében. Vagyis a pedofília génje, ha van is neki, közel sincs kihalásra ítélve.

Remélem, válaszom rávilágított néhány kérdéses pontra.

[link]

A homoszexualitás evolúciós elméletei

A lényeg:

A homoszexuális viselkedés az emberi kultúrák 60%-ában eltûrt vagy valamilyen szinten intézményesített, és a többi táradalomban is elõfordul (habár tiltják vagy büntetik). Ez elsõ látásra teljesen ellentmond a darwini tanoknak, hiszen az így élõ egyed nem szaporodik, és reproduktív potenciálja nulla. Mégis, az, hogy ez a jelenség ennyire elterjedt, feltételezi, hogy kialakulása és fenntartása valamilyen módon adaptív lehet.

A legextrémebb estekben a populáció teljes egészében homoszexuális viselkedést (is) mutat (pl. Melanézia sok kultúrája) és máshol igen is nagy arányban fordul elõ (az ókori Athén, Tahiti, dél-afrikai Mpondo törzsek, Kína, a középkori Japán, észak és dél-amerikai indián törzsek).

Sok kutatás tárgya a homoszexualitás kialakulásában résztvevõ mechanizmusok és hatások felderítése. Egy ilyen jelleg hátterében feltételezhetünk genetikai hajlamot és környezeti, nevelési hatásokat is.

1. Genetikai tényezõk hatását kimutatták, mivel egypetéjû ikreknél kétszer olyan gyakori volt rá a hajlam, mindkét testvérnél, mint kétpetéjûeknél, valamint bizonyos kromoszomális egyezéseket is felfedeztek a homoszexuális ikerpároknál.

2. Hormonális hatásokra szintén találtak példát

Magzati hormonhatás különbözõségét feltételezik (mely hatására a hajlam kialakulhat), mivel homo- és heteroszexuális emberek ujjlenyomatokban különbségeket találtak (az ujjlenyomat a magzati kor negyedik hónapjára kifejlõdik). Viszont a homokosok és nem homokosok androgén-receptoraiban nem találtak különbséget, ami kétségessé teszi, hogy különbözõ hormonhatások érvényesülnének.

3. Bizonyított, hogy egyes környezeti hatások, mint az azonos nemûek kizárólagos társasága (hadsereg, börtön, kollégium), az azonnemû testvérek nagy száma, növelhetik az erre való hajlamot. A körülmény megszûntével azonban ez a viselkedés sokszor megszûnik.

A homoszexualitás jelenségének érdekessége pont az, hogy minden tényezõvel kapcsolatban van, korrelál genetikai, hormonális és környezeti tényezõkkel is, de egyik hatása sem egyértelmû vagy kizárólagos.

Ha a homoszexuális viselkedés adaptív jellegét vizsgáljuk, három hipotézist kell megemlíteni, melyek a homoszexualitás evolúcióját próbálják darwini módon magyarázni.

1. Rokonszelekciós hipotézis (Wilson)

Ennek értelmében a homoszexuális egyedek a rokonaik szaporodási sikerét növelik segítõ (helper) magatartásukkal, emiatt lemondanak a szaporodásról. Habár ilyen módon az õ direkt szaporodási sikerük nulla, mégis lehet adaptív a viselkedés, mert rokonaik ily módon megnövekedett sikere révén az õ génjeik is jobban túlélnek, az inkluzív fitness összességében nagyobb. Ez a stratégia elõnyös lehet egy olyan fajnál, mint az ember, ahol az egyedek túlélése, és így a szaporodási sikere nagyban függ a szülõi befektetéstõl, és ebben egy helper nagy segítség lehet. A homoszexualitás génjei így a rokonok révén fennmaradhatnak, és megõrzõdhetnek a populációban, annak ellenére, hogy a homoszexuális egyedek nem szaporodnak.

2. Szülõi kényszer hipotézis (Trivers, Alexander)

Ez a modell hasonló szerepeket felételez. A homoszexuális egyed itt is aktívan segíti rokonai szaporodásisiker-növelését helper magatartásával, de ez esetben a szülõk kényszerítik ilyen magatartásra saját sikerük növelése érdekben.

A két modell predikciói hasonlók:

a. Homoszexualitás csökkenti az egyedi szaporodási sikert

Sok õsi és modern kultúrában találták példáját, hogy a magukat homoszexuálisnak valló egyedeknek nem volt statisztikailag szignifikánsan kevesebb gyerekük (Természetesen heteroszexuális kapcsolatból).

Kínában és Thaiföldön pl. ez a magatartás csak addig tolerált, amíg a gyereknemzésben részt vesznek az ilyen személyek

b. Homoszexuális egyedek növelik a rokonság szaporodási sikerét

Ennek a predikciónak bizonyítására alig van még adat, csak annyit lehet tudni, hogy van rá példa, hogy a homoszexuálisok segítenek a családban. De hogy növeli-e szaporodási sikert, arra még nincs közvetlen bizonyíték.

c. Homoszexualitás tipikusan az alacsony reproduktív potenciálú egyedeknél fordul elõ.

Humán példák azt mutatják, hogy a szaporodási potenciál függhet a biológiai szaporodási varianciától, a demográfiai nemaránytól és a születési sorrendtõl. Tehát kis reproduktív potenciálnak (és így homoszexualitásnak), fõleg poligám társadalmakban, hímeknél (nagyobb a variancia reproduktív potenciálban) és sok testvérrel rendelkezõ egyedeknél kellene jellemzõnek lennie.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a poligámiás kultúrákban nem nagyobb a homoszexualitás aránya, mint a monogámoknál. Általában több fiú vallja magát homokosnak, mint nõ (ez persze lehet a lányok nagyobb szégyenlõsége miatt is). USA és kanadai felmérésekbõl az derült ki, hogy korreláció van a nagyobb testvérek száma és a homoszexuális hajlam között. Kevesebb esetben vallották ilyen hajlamúnak magukat az elsõszülöttek, mint a sok báttyal és nõvérrel rendelkezõk.

3. Szövetségformáló-hipotézis (Kirkpatrick)

Ez reciprok altruizmust feltételez a résztvevõk részérõl. A nemen belüli versengés bizonyos anyagi javakért vagy szociális rangért lehetõvé teszi, hogy direkt szelekció hasson a homoszexualitás kialakulására. Két azonos nemû egyed, egymással szövetkezve sokkal hatékonyabb lehet a források megszerzésében, és a homoszexuális viselkedés erõsebbé és hatékonyabbá teheti a szövetséget (egyfajta barátságot) a hormonális kötődési mechanizmusokkal. A hatékonyság növekedése miatt az egyedi túlélés, vagy az utódnevelés sokkal eredményesebb lehet, így a fitness is növekedik. Ez a modell tehát nem szaporodásisiker-növelő, hanem túlélés-növelő szerepet tulajdonít a veselkedésnek, és nem homo-, hanem biszexualitást feltételez a résztvevõknél.

A modell predikciói:

a. Azonos nemû szövetségek segítik egymás túlélését és szaporodási sikerét.

A legtöbb kultúrában, ahol elterjedt vagy nagy hangsúlyt kap a jelenség, a homoszexuális kapcsolatok szinte minden esetben patrónus-kliens (pártfogó és pártfogolt) jellegűek (pl. antik Athén, középkori Firenze, Melanézia sok népe, stb.). Sok esetben a homoszexuális partnerek szövetségesként védik és segítik egymás családját.

A K’ekch’i Mayáknál az ilyen kapcsolatot fenntartó férfiak gyerekeinek túlélése nagyobb, mint a csak heteroszexuális módon élõké.

b. A homoszexualitás segít a szövetségek kialakításában.

Pl. Melanéziai, valamint a Sambia, Nambikuova, Dakomey törzseknél is bizonyított, hogy az emóciók segítik a hosszú távú kapcsolatok kialakulását és fenntartását a hasonnemû pároknál.

c. Biszexualitás gyakoribb, mint homoszexualitás.

Ez a feltételezés minden kultúrában érvényesnek tûnik. Akár modern, akár õsi társadalmakban a magukat kizárólag melegnek mondó személyek aránya kisebb, mint a mindkét nemet kedvelõké. Ezen kívül a homoszexuális emóciók gyakoribbak, mint a viselkedés.

Nyugati társadalmakban a megkérdezett heteroszexuálisak 8-12%-a érzett már vágyat saját neme iránt.

A három alternatív hipotézis egyike sem nyert közvetlen bizonyítást, így nem magyarázza kizárólagosan a jelenség okát, de a mai eredmények birtokában egyiket sem vethetjük el. A legtöbb direkt bizonyíték a szövetségformáló modellt támasztja alá. Ez magyarázza legjobban a homoszexuális viselkedés flexibilitását is. Az azonos neműek közötti kooperációt megkönnyítõ és erõsítõ homoszexuális viselkedés, habár önmagában fitness-csökkentő, indirekt módon azonban, a szövetséges “párok” hatékonyabbá válásával és jobb túlélésével növelheti a fitnesst..

Szinte minden fõemlõsnél létezik valamiféle homoszexualitás magatartás, és náluk is ezt a magyarázatot feltételezik.

Gorilla ezüsthátú hím és feketehátú védence között is megfigyeltek ilyet (akár anális behatolással).

Törpecsimpánznál a klánhoz csatlakozó nõstény keresheti idõsebb, domináns nõstények védelmét, ami homoszexuális viselkedéssel is együtt járhat.

Japán makákó nõstényeknél a koalicíók megkötését (domonáns és szubdomináns nőstények között) erõsíthetik szexuális aktusok.

A korai Homo evolúció során, a kisebb csoportokban, klánokban élõ emberek túlélése és sikere nagyban függött a kooperációtól, a csoport együttmûködésétõl. A gyereknevelés hosszúsága miatt a szülõk munkamegosztása nagyfokú volt, a szoptató, nevelõ anya nem tudott más aktivitásokban hatékonyan részt venni. A gyakran, és sok ideig egymástól távol lévõ nemeken belüli - hormonális kötődéssel megtámogatott - kooperáció tehát nagyban növelhette az együtt vadászó, gyûjtögetõ, stb. férfiak és nõk esélyét a forrásokért való versengésben, amivel gyermekeik túlélése nagymértékben nőhetett. Tehát mint az emberi heteroszexuális kapcsolatnál, ahol a szexualitásnak feszültségoldó és kötõdés-erõsítõ funkciója is kialakult, a homoszexuális viselkedésformák hátterében is hasonló okokat lehet feltételeznünk. Az így kialakult preferenciák aztán, a késõbbi korokban is fennmaradva, eredményezhették a történeti és mai korokban tapasztalható homo (bi-) szexuális viselkedést.