Hogy jelentek meg az új fajok?
Amikor dokumentumfilmekben ősi állatokat, vagy előembereket "mutatnak" és közben mondják, hogy X millió évvel ezelőtt jelent meg, ebből a fajból fejlődött ki...
Azt nem értem, hogy hol volt az átmenet? Annak mi volt a neve?
Gondolom nem úgy működött, hogy az egyik dinótojásból már egy teljesen új faj kelt ki és onnantól számítjuk a faj megjelenését. A határt mi alapján húzzák meg?
Természetesen nem olyan, hogy az egyik faj tojásából egy másik faj egyede kel ki. Az átmenetek mindig lassúak, és sok-sok generáción keresztül tartanak.
Itt kicsivel többet olvashatsz róla:
Pedro
Von Bertalanffyt linkelni... Akkor inkább a Critical Biomass oldala, annak fiatalosabb a hangvétele.
Igazad van, nem ilyen az átmenet. Az őstörténeti (múzeumi) fajfogalom kicsit egyszerűbb, mint a biológiai, mivel az csak csontokkal, lenyomatokkal foglalkozik, hiszen nem élnek ma dínók. (Szerencsére. Különben az egyik benézne az ablakon és halálra rémítene.) A múzeumi fajfogalom anatómiai jegyekkel, alakkörökkel foglalkozik, azaz van hat csontváza, ha ebből a hatból öt hasonlít egymásra, mint pl. két macska hasonlít egymásra (kisebb változások, más a testméret, de ha ránézel, tudod, hogy macskák), akkor őket egy fajba sorolhatja. Ha a hatodik valami tök más (pl. macskához képes tigris), akkor az egy másik faj. Ezzel szakértők foglalkoznak, de még ők is tudnak tévedni, ezért pl. a dínóknál gyakori, hogy ugyanannak a fajnak a fiatal egyedeit más fajba sorolták, és csak később egy tüezetes vizsgálat mutatta ki, hogy azok egy faj.
Ez az "X millió évvel ezelőtt jelent meg és ebből a fajból fejlődött ki" része a dolognak. Látják az átmeneti formákat a csontokon. Az X milliót meg kormeghatározással döntik el (a legkorábbi lelet korát veszik referenciának, földtörténeti skálán pár millió év semmiség). Ilyesmit még te is tudsz, ez gyakorlatilag kirakós. Ilyenek segítségével jöttek létre az első fejlődési, fajleszármazási elméletek (Lamrack pl. tényleg így kirakózott a múzeumban). Ilyenkor láthatóak az átmeneti formák is. Ha a sor végén lévő két fajt nézed, az "átmeneti formák" azok a köztes fajok, mivel azok el elkülöníthetőek egymástól annyira, hogy külön faji rangot kapjanak.
Ez az egyszerűbb, mivel a múzeumi fajok nem szaporodnak, csak bizonyos példányokat vizsgálhatunk, nem mindenki kövesedett meg stb. A biológiai fajfogalom sokkal bonyolultabb, mivel a fajok folyton szaporodnak, és minden, amit látsz ma, az egy ősibb faj és egy még létre sem jött faj közti átmeneti alak, illetve egy kihalásra ítélt forma. Ilyenkor a határt igen kényesen kezelik, hogy mi számít új fajnak... lassan, sok változás után egyszer létrejön egy populáció (egy csapat egyed), ami más, mint az eredeti, kiindulási populáció. Ha eléggé különbözik, kimondják rá, hogy faj. Ez az "eléggé" valami olyasmi, amire nincs recept. Ha a nagy koponyák egyetértenek abban, és ezt senki sem vétózza meg, akkor lesz új faj. :)
Köszönöm a cikket, tényleg érdekes olvasmány volt!
Viszont a kérdésre a cikk sem adott egyértelmű választ. Hol van az a határ, amikortól azt mondhatjuk, hogy "ez már egy új faj"?
Mennyire kell átalakulnia mutációk, egyéb változások révén egy állatnak, hogy már új fajnak számítson?
Egyszerre írtunk, már elküldés után láttam a választ.
Köszönöm, így már értem :)
Tegnap félálomban még hallgattam egy dinoszauruszokról szóló dokumentumfilmet és ott ütötte meg a fülemet az ismételt "és FELBUKKANT egy új faj". Ez indította el a vezérhangyát, hogy mégis hogyan? Bement a fa mögé egy T-Rex és kijött egy velociraptor, aztán a többi állat böködte egymást, hogy "némmá, ez meg mi??" ?
Szóval ezért töprengtem el a kérdésen, mert a gimnáziumi bioszóra régen volt és szerintem ennyire nem is tértünk ki a fajelméletre, gazdasági szakon meg végképp nem kerültek ilyenek szóba :)
Például a wikipedia egész szócikket szentel ennek:
Ahogy ma is meg szoktak jelenni:
Klasszikus egymástól földrajzilag elkülönülő populációk:
Egy élősködő baktérium hatására történt fajkeletkezés:
Fajkeletkezés egy végletekig specializált ragadozó hatására:
Fajkeletkezés hibridekből:
Halakban az új élőhelyre költözés hatására:
Fajkeletkezés körfajokon keresztül:
A lényeg mindössze annyi, hogy ha egy fajnak több populációja létezik, amelyek egymással nem keverednek, nyilván mindegyikben különböző mutációk jönnek létre, amik nem tudnak átjutni egyik populációból a másikba, így az egyes populációk szép lassan távolodni fognak egymástól. Amikor eléggé különböznek már egymástól ahhoz, hogy ne tudjanak utódot létrehozni, vége is a fajkeletkezésnek, az addigi egy faj szétvált kettőre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!