Mire jó a tudomány?
mielőtt válaszolnátok, gondoljátok át a kérdést!
köszönöm!
Ez valami burkolt térítő kérdés?
Amúgy vajon mire... A tudomány, mint olyan, semmi másról nem szól, mint a világ megismeréséről, TUDásszerzésről, ezért is TUDomány, hogy megTUDhassunk általa mindent, amit csak TUDni lehet.
Maga a tudomány színtisztán ennyi: ismeretszerzés, -gyűjtés és -felhalmozás. Egy szót sem ejt arról, hogy mihez kezdj ezzel a tudással, azt teljesen rád bízza.
Éppen ezért nem lehet a "civilizációs ártalmakat", úgy mint atomkatasztrófák, környezetszennyezés, stb. a tudomány számlájára írni, mivel ez mind azoknak a sara, akik helytelenül, óvatlanul, elővigyázatlanul, körültekintés nélkül, stb. _alkalmazták_ a tudományos eredményeket.
De ugyanígy, ami jó a civilizációban, az is annak köszönhető, aki azt megvalósította, megoldotta, alkalmazta.
A tudomány tehát arra jó, hogy megfigyelve a világot, megismerhessük azt, és bizonyosságot szerezhessünk afelől, hogy mi hogyan működik. Hogy rájöjjünk olyan alapigazságokra, mint pl. hogy járvány ellen mosakodni, nem imádkozni - vagy, mint ami most néhány hete történt, ha jól emlékszem, hogy ha egy repülőgépnek elszáll a motorja, de amúgy még pont el lehet vitorlázni vele a már igen közeli repülőtérig, akkor ezt is kell tenni, nem pedig Allahhoz imádkozni. A pilóta ugyanis ez utóbbit választotta - le is zuhantak.
Mire jó?
A tudomány megkönnyíti az ember életét (pl. műszaki tudományok, orvostudomány) szórakoztatnak (pl. zene-, irodalomtudomány) kielégítik a kíváncsiságunkat (pl. történelemtudomány)
Mi az, hogy mire jó? Annyira sok kis liba van már világban, akik szinte már cikinek tartják a tudományt... Meg ha valami társaságban vagyok, és ha felkerül vmi költő vagy író, akkor ciki ha nem tudom, hogy ki, és műveletlen paraszt vagyok, de ha valaki valami tudományos alapdologról nem tudja, h mi akkor azzal persze nem ég be az illető...
Na ilyenkor azt mondom, hogy akkor próbálja ki, h milyen egy napig úgy élni, hogy a tudománynak semmilyen "végtermékét" nem veszi igénybe... Akkor nincs mobiltecsike, sem számítógép, sem áram...gyakorlatilag SEMMI. Hát erre jó a tudomány.Gyakorlatilag MINDENRE.
"Épp az a baj, hogy nem ad erkölcsi támpontokat."
Ez nem baj, miután nem is feladata. Egy fától sem várod el, hogy megtanítsa apportírozni a kutyádat, miután nem feladata. A tudomány feladata a világ megismerése, feltárása. Az erkölcs kialakítása már egyrészt az egyes ember feladata (állítom, hogy aki saját magától nem jön rá olyan alapvető dolgokra, mint hogy másokat bántani, vagy tőlük lopni rossz, annak valami nagyon nem stimmel a fejével, és erről jó eséllyel a szülei és/vagy a baráti köre tehet), másrészt meg a társadalom, mint egészé.
A tudomány legfeljebb irányelveket adhat erkölcsi elvek kidolgozásához (pl. rámutathat, hogy a megkövezés vagy kézlevágás nem feltétlenül a leghatékonyabb büntetés; eleve mindenfajta büntetés már eső után köpönyeg; a bűnelkövetésnek _oka_ van; ezt kell megtalálni és még időben kezelni, hogy bűnre lehetőleg ne is kerüljön sor), de ezt is leginkább csak a különböző jelenségek vizsgálatával, tények feltárásával. Az erkölcsalkotás akkor is az emberre és a társadalomra marad, csak éppen már több tudásanyag lesz, amiből kiindulhatnak.
"Én megértem a kérdezőt, jó, hogy az őskorban nem volt tudomány, és az ősember állati szinten élt, de a bolygó sem volt tönkretéve."
A bolygó jelen állapota - meg leszel lepve - megint csak nem a tudomány sara. Mint már említettem, a tudomány nevéhez híven tudásanyagot ad. SEMMI MÁST NEM CSINÁL. Hogy te mihez kezdesz ezzel a tudással, az már egy másik kérdés. A bolygót nem a TUDOMÁNY cseszi tönkre, hanem azok a kapzsi pénzhajhász mogulok, akik sajnálják a pénzt például szűrőkre a gyárak kéményére/szennyvíz-elvezetésére, újrahasznosításra, hibrid autók fejlesztésére, akik továbbra is az olajat nyomatják, mert abban van a lóvé...
A tudomány és a fejlődés természeténél fogva a tisztaság és a hatékonyság felé halad. Ez azonban a pénzvilágnak sokszor nem érdeke, mivel a pénzesek sajna továbbra is leginkább a rövid távú, gyors és nagy hasznot keresik - míg ellenben a környezetbarát fejlődés pont hogy hosszú távú, sok befektetést igényel, és lassan térül meg. Ezért foglalkoznak vele olyan kevesen.
A tudomány megadja a lehetőséget már most is a tökéletesen tiszta, tényleg minden szempontból utópisztikus társadalomra. Csak épp ez egyetlen "power playernek" sem érdeke, mivel mindegyik a saját hasznát, hatalmát hajhássza, a kisember meg le van sz*rva magasról.
Röviden: a kapzsiság teszi tönkre a bolygót azzal, hogy hátráltatja a tudomány fejlődését, szennyező techikákat propagál a tiszták helyett.
"Igen, hasznos a tudomány és kényelmet teremt, de van-e szükségünk kényelemre? Természetellenes."
Kérlek. Menj ki az erdőbe, sárba, szúnyogok, kullancsok és piócák közé. Mondjuk úgy 33% eséllyel haljon bele a feleséged a gyerekszülésbe a higiéniás körülmények miatt, aludj a földön, hangyák között... sorolhatnám. Nézd, van annak egy teljesen logikus és érthető oka, hogy az értelem megjelenése óta az emberiség fő csapásiránya egyenletesen távolodik a természettől, és ez épp az előbb leírtak miatt van. Nagyon szép és romantikus a természetközeli életmód, de amint a gyakorlatban is kipróbálja az ember hosszabb távon, rögtön rájön mindezekre.
Lásd feljebb, nincs semmi gond a civilizációval és a fejlődéssel, csak ÉSSZEL kell csinálni. És ez az, ami ma még sajna nem megy sokfelé. De pl. az északi országokról (Izland, Norvégia, Svédország, Finnország, Dánia, Hollandia) igencsak példát lehet venni.
"Olyan technolgiát, mint a természet maga valószínűleg soha nem fogunk tudni előállítani."
Dehogynem, plusz felül is múljuk. Ha elmélyednél a vonatkozó tudományágakban megdöbbennél már a mai lehetőségeken is. Az unokád számára pedig már tök természetes lesz az is, amit te most még el se tudsz képzelni. Génsebészet és nanotechnika két olyan fogalom, amiről nagyon sokat fogunk még hallani.
"Az evolúció során nem véletlenül nem fejlődött ki a vas és áram alapú életforma."
Nem hát, miután az önmagától kialakulásra ez alkalmas. Az utóbbit tervezni kell és létrehozni. Viszont ennek meg is van a hátulütője: egy biológiai rendszernél sose lehetsz benne teljesen biztos, hogy minden stimmel-e, és sokszor még abban se, hogy van is valami gáz, akkor pontosan mi is, mi az oka, és hogy lehetne korrigálni. Míg ellenben elektronikánál megfelelő diagnosztikai rendszerek beépítésével folyamatosan figyelheted az egészet és annak minden részletét, és vagy pontos infót szerezhetsz róla, ha elszáll valami, és máris tudhatod, mit kell korrigálni, vagy legalább közelítőleg be tudod lőni, hogy hol-merre-micsoda és célzottan arrafelé kezdhetsz keresgélni.
"Nem illik bele a körforgásba."
Dehogynem, csak másképp, mivel sokkal lassabban bomlik le.
"A tudomány valóban egyre több kérdést válaszol meg, de egyre többel is találkozik. "Minél nagyobb ismereteink gömbje, annál nagyobb felületen érintkezik az ismeretlennel.""
Ez a jó, hidd el. Van mit felfedezni. Unalmas is lenne, ha csak bámulnánk ki a fejünkből, mert már minden föl van fedezve. Szerencsére a mindenség végtelen, így mindig lesz mit felfedezni.
"Ez önmagában nem rossz dolog, csak a bolygónk megy bele tönkre. A tudomány állítja elő azoknak a problémáknak a felét, amelyeket megoldani próbál."
Lásd fentebb, amivel a tudományt vádolod, az kapzsi pénzhajhászás - vadkapitalizmus, ha úgy tetszik - sara. Pl. miért nem írta alá annó az USA a kiotói egyezményt? Sokba kerülne megfelelni neki. Miért benzizabálóak az amerikai kocsik? "Van benzinünk bőven, minek takarékoskodni, így a hatékonyság fokozása kidobott pénz". Miért hallunk rendszeresen környezeti katasztrófákról különböző gyárak kapcsán? Mert ha valamin spórolni kell, érdekes módon mindig a környezetvédelmi fejlesztéseken spórolnak. Miért égetünk még mindig fosszílis energiahordozókat, holott gyakorlatilag minden adott a kiváltásukra? Mert k**va drága az átállás és nagyon lassan térül meg, ezért is halad olyan nyögvenyelősen, évtizedes célkitűzésekkel.
Ez egy NAGYON fontos különbség, észre kéne venni. Az esztelen, kapzsi, rövid- és szűklátókörű pénzhajhászás a problémáink oka, ami hátráltatja a környezetbarát technológiák terjedését. A tudomány ténylegesen lehetővé teszi a "zöld álom" életvitelt a civilizáció és a technika fenntartása és fejlesztése mellett. Csak ugye ez rövid távon "nem kifizetődő".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!