Sokan mondják azt hogy nem lehet elérni a fénysebességet főként mivel tömeg végtelenre nőne?
Egy az, hogy nincs olyan szerkezeti anyag ami ezt kibírná.
Kettő: fénysebesség közelében fellép az ún. távolságkontrakció. Tehát a testek képesek a másik szemszögéből nézve megnyúlni. Ha egy kicsit szabadabban értelmezzük, akkor ha a tárcsára felülről ránéznél, egy csavarodott spirális alakot vennél észre a merev tárcsa helyett.
Utolsónak + 9:51-nek, 01:09-nek :
ez a forgatásos(korong, rúd) kérdés már többször felmerült, és nem értem, miért jobb, ha forgatunk valamit? Egy kerületi pontja pont ugyanúgy adott utat tesz meg adott idő alatt, mint lineáris mozgásnál. Ugyanúgy VÉGTELENRE NŐNE a forgatott test TÖMEGE is fénysebességnél, a távolság drasztikusan rövidül, az idő drasztikusan lelassul, fénysebességnél meg már akármilyen kis pontját veszed a korongodnak, vagy rudadnak(abszolút MINDEGY, minek, és milyen mozgás), annak úgy lelassul az idő és változik a táv, hogy 0 idő alatt jut el bárhova. Persze nem az ő szemszögéből. Az, hogy neki lelassul az idő, az a külső rendszerből nézve igaz, fénysebességgel haladó részecske az ÁLL(míg neki eltelik egy szempillantásnyi idő, nekünk végtelen sok, olyan, mintha rengeteg ideig néznéd, miközben Te vagy a gyorsított felvétel). Erről szól a relativitás, a fénysebesség állandóságáról bármilyen vonatkoztatási rendszerből.
Egyszerűen meg kell érteni, hogy hiába forgatás, meg ilyen látszólagos "trükkök", tömeggel(akármilyen kicsi is) rendelkező test nem gyorsítható fénysebességre. A fény azért tud "menni vele", mert 0 a nyugalmi tömege, ez szorzódik be aztán végtelennel, ami nem lesz végtelen, így végtelen sok energia se kell hozzá.
Megjegyezném, hogy az űrben is ugyanúgy hat a gravitáció, csak akkor nincs semmi, ha végtelen távol vagy mindentől.
Csak annyit segítene az űr, hogy nem lenne akkora súrlódás, de az se szűnne meg teljesen.
Utolsónak:
Senki nem állítja, hogy nem lehet gyorsabb valami a fénynél, a rel. elmélet csak azt mondja, hogy gyorsítással nem érheti el (nyugalmi)tömeggel rendelkező test. Ha valami gyorsabb(pl. a feltételezett tachyonok), akkor meg nem tud fénysebesség feletti sebességről az alá lassulni. Egyébként nem bizonyították még be, mert a bizonyításhoz máshol is meg kell ismételni, ami a szakértők szerint még min. 1 év. De javítsatok, ki ha tévednék.
Javítok. Sajnálatos, de a relativitáselmélet arról szól, hogy a fénysebesség minden vonatkoztatási rendszerben (hétköznapibban. minden mérőeszközzel mérve) azonos. Így a hír az, hogy nincs nagyobb fénysebesség.
Aki pedig rudat, flexet, vagy bármit fénysebességgel mozgat, készséggel elhiszem neki, mindössze arra kérem, tegye végre már meg. Vagy beszéljen rá valakit.
A lényeg ugyanis az, hogy az el kellene érni valamilyen tömegnek. Ehhez erő kell, ami munkát végez. Végtelen nagy, a relativitáselmélet szerint.
Mindazoknak, akik a végtelent szeretik használni. A végleten nem egy szám, mint a kettő, vagy mínusz ezerháromszáztizennyolc. A végtelen egy fogalom, ami azt fejezi ki, hogy bárki bármilyen számot mond, annál mindig van nagyobb. Az univerzum végtelensége azt jelenti, hogy bármely pontjára is jutunk el, van egy odébb lévő pont is. Ezért értelmetlen minden olyan gondolat, hogy végtelenen túl. Az még mindig "ide" tartozik.
17:56-hoz:
Én nem állítottam, hogy van gyorsabb, úgy írtam: ha valami gyorsabb. Persze nagyon valószínűtlen ilyennek a létezése, és az igazából nem tekinthető hagyományos értelemben gyorsabbnak, csupán az idő határát lépné át, visszafelé telne az ideje, ami paradoxonhoz vezet, szóval én se nagyon hiszek ebben. Ugyanis ebben (jelenleg)csak hinni lehet, kétlem, hogy belátható időn belül bizonyítanák az ilyen egzotikus részecskék létét. Ha egyáltalán léteznek.
Egy első oldali tagnak:
Először volt a villanás, utána a robbanás? :D :D :D
Ebben mi a meglepő?
Ember, ez a normális...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!