Van valaki más is, aki így véli?
Szerintem azzal, hogy visszamennénk az időben, nem tudnánk változtatni semmit, feltéve hogy nem tesszük lehetetlenné az időutazást egy tettünkkel. Már elég régen gondolkodom ezen, és arra jutottam, hogy:
- ezt máshogyan egyszerűen nem tudom elképzelni
- egy kitűzött célt nem lehet végrehajtani
Lehet hogy hülyeség amit írok, úgyhogy nem kell csak azért választ írni, hogy tudjam, hogy "Ez baromság."
Szerintem van benne ráció. Ha azt vesszük, hogy a múlt befolyásolja az életünket, tehát a jelenünket, akkor egy időutazással semmi nem változna, hiszen a jövőben, ami most a jelen ép az időutazás során elkövetett tettek következményeit éljük meg. Nem mondanám, hogy folyton változtatunk az eseményeken, lehet, csak tesszük, amit tennünk kell, és közben úgy gondoljuk, hogy megváltoztattunk valamit. De hogyan változtathatnánk meg valamit, ami meg sem történt? Remélem érthető a gondolatmenetem.
18/L
Akkor tegyük fel, hogy lehetséges az időutazás, mondjuk egy féreglyukon keresztül.
1.) És nézzük a mai idők tudósai között kedvelt paradoxont:
1. Az őrült tudós létrehoz egy féreglyukat.
2. Összerak egy pisztolyt.
3. Átlő vele a féreglyukon, és saját magát öli meg vele.
Tehát: A tudós halott, de saját maga ölte meg, egy másik időpontból. Akkor most él vagy halott?
2.) A másik probléma maga az utazás módja a féreglyukkal. Az energia a jelenből átáramolna a múltban majd az időn keresztül vissza a jelenbe. Hallottál már a visszacsatolásról? Ugyanez történne itt is, és ez összezúzná a féreglyukat.
15/L
:D az elsőre:
Szerintem a tudós egyszerre él és halott, mert:
- mivel lelőtte magát, ezért meghalt a múltban
- de emiatt nem lőtte le magát, így él
- de mivel él, így lelőtte magát...
és ezt így lehetne folytatni a végtelenségig
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!