Gondoltatok már arra, h nagyon sokáig nem voltunk? (tovább)

Jah. gondolkoztam én is ilyesmin.

Szerintem pusztán maga az öntudat, hogy "én vagyok én" vagy, hogy "gondolkodom tehát vagyok" stb., magával a halállal megszűnik ugyn, de x idő múlva -legyen az több trillió év akár, mivel az idő megszűnik a halállal az illető számára, tehát mondhatjuk, hogy rögtön a halál után- ismét lesz egy egyén, aki megintcsak úgy gondol magára, hogy "én vagyok" vagy valami ilyesmi.

A halállal viszont elmúlik/"elfelejtünk" mindent az addigi életünkről tehát nem úgy fogjuk majd fel, hogy "ismét én vagyok én".

Talán kicsit zavarosan fogalmaztam, de esetleg kivehető belőle a véleményem.

Ezt feloldja pl. a reinkarnáció tézise. :)

Amúgy én is gondolkodtam rajta, de (ezen kívül) nem találtam semmit.

"Mitől vagyok én ÉN?"

Sajna, szerintem ennek a megválaszolására még jó darabig nem fogunk tudni válaszolni.

És ha majd tudjuk esetleg a választ, nem biztos, hogy tetszeni fog. NEM reinkarnációra gondolok, de ha az előző válaszomból indulok ki, akkor akár csótány vagy orángután is lehetek majd egyszer. Igaz, akkor nem fogom tudni, hogy voltam már ember is... tehát nem fog zavarni :)

Nem tudom, nekem teljesen okés a gondolat, hogy mielőtt az a bizonyos petesejt azzal a bizonyos spermiummal találkozott volna, azelőtt nem voltam :) Sőt, nekem az is elfogadható, hogy mielőtt egyáltalán abban a zigótában létrejöttek volna az első idegi kapcsolatok, az öntudati "én" nem is létezett.

Éppen ugyanúgy számomra teljesen normális gondolat, hogyha meghalok, akkor megszűnök létezni, emlékeim egyszerűen biológiailag elbomlanak, és kész, annyi. A fontos ebből az, hogy az emlékem, esetleg a munkám tovább éljen, számomra az jelenti a halhatatlanságot, nem pedig egy hely, ahol egy általam ismeretlen szabályrendszer alapján boldogságra vagy kegyetlen szenvedésre ítélne egy felsőbb hatalom, "jóságból" :)

De persze, lehet én tévedek, és ha feldobom a tappancsom, akkor egy bogárként újjászületek. De számomra a "semmi" elfogadhatóbb, sőt, talán megnyugtatóbb is. Nem kell gondolkodni, nem kell rágódni az életen, mert tuti azon filóznék, hogy mit rontottam el :) Maximum az tölt el szomorúsággal, hogy nem fogom látni ez esetben, mi van a halálom után, de ha nem lesz öntudatom, sőt gondolataim sem, akkor ez nem fog zavarni, szóval számomra OK :)

A reinkarnáció tézise semmit sem olde fel, mivel az csak egy tézis.

Ki mondja, hogy nem találkozhat másik két petesejt, amelyikből másik tudat alatt ugyanaz a személyiség jön létre amelyik egy másik testben és időben egyszer már ezelőtt emberré tett?

Ki mondja, hogy az idő és az univerzum nem ismétli meg önmagát?

Ki mondja, hogy a táguló univerzum nem kezd el egy idő után összeroppanni mint egy csillag, robban fel újra és repíti szét a táguló térben ugyanazt a két anyagi elemet, amelyből majd x milliárd év múlva létrejön az említett két petesejt?

Mindez újra és újra.

szia.

szerintem úgy lenne a legegyszerűbb eljutni a megoldásig, ha először megnéznék korrektül, hogy mit tudunk, mindenféle szakmai ismerettől elvonatkoztatva, csak az ismert szavakat kifejezéseket használva. Mit tudunk? Tudjuk, hogy vagyunk. Tudjuk, hogy megjelenik a tudatunkban valami(univerzum), a testünk közvetítésével. Ez a valami csak akkor jelenik meg számunkra, ha mi odafigyelünk arra. Képesek vagyunk magunknak is megjeleníteni világot(hangokat, képeket, illatokat, érzeteket(tapintás), ízeket) gondolatainkban, erős koncentrációval, amit mások nem észlelhetnek, illetve naponta furcsa módon tudatunk fárad, s kevésbé tudunk odafigyelni a világra, amit érzékeinkkel "fogunk meg". Megszűnik úgymond magától ez a koncentráció(aminek persze ellen lehet állni), s elméink egy másik világ(álom) kezd megjelenni, szintén tudatunkban, ami nem olyannyira szabályokra épülő, mint az azt megelőző. Ezután pedig egy harmadik állapot érkezik el, ahol nem tudunk magunkról, nem érzékelünk semmit(mély alvás), semmi nem jelenik meg tudatunkban. Aztán pedig előbukkan, és ismét berobban a világtudat az elméinkbe, de megeshet, hogy a konkrét szabályokra épülő univerzum előtt egy álom jellegű érzet is beékelődik. Most az ember akkor a teste, vagy a tudata? A világ kívül vagy belül van az elméinkhez képest? Másrészről pedig ha ezt rávetítjük a kérdésedre akkor nézd csak mi történik. :)

a tudatunk szempontjából.

mély alvás = születés előtti állapot

ébrenlét = élet

mély alvás = halál utáni állapot

az álom részre nem térnék ki, mert azt nem fontad bele a kérdésedbe, de érdemes végig gondolni, hogy vajon a tudat meg e szűnik, s nem a folytatódnak a ciklusok x okokból, vagy nem e épp ez is egy folytatás, amire szintén nem térnék ki, csak ha kíváncsi vagy. :)

üdv

25/F

LastOne.Left