Minek a hatására lesz egy vezető ateista biológusból megtért hívő keresztény? Illetve van itt köztetek olyan, aki ateista természettudomány szakosból lett valami oknál fogva megtért keresztény?
Én ezt nem értem, #9. Miért zárja ki magát a vallás és az evolúció?
Rengeteg tudós hitt Istenben annak ellenére, hogy a világ kilencvenX százalékánál okosabbak voltak.
Nem szeretnék beléd kötni, félre ne érts, csak nem gondolom, hogy a tudomány és a vallás teljesen ellentétes lenne, sőt, szerintem kiegészítik egymást.
Isten mindenható a hitünk szerint, de nem fogja azért levenni a terheinket a vállunkról, mert hiszünk benne. Ha valakinek komoly nehézsége van, akkor egy pszichológus tud segíteni (lehet rajta keresztül segít Isten, ki tudja). Ismertem papot, aki elment pszichológushoz. A hit nem azt jelenti, hogy innentől minden rendben van, de ha ez megnyugtat, én keresztény vagyok, és mentálisan semmi bajom.
Van az a vicc, biztos ismered, hogy egy pap beleesik a folyóba, és elkezdi sodorni a víz, nem tud kiúszni, megjelenik egy ember, és próbálja kihúzni, mire a pap azt mondja, hogy Isten majd megmenti, hagyja békén. Sodródik tovább, jön még egy ember, hogy kihúzza, de neki is azt mondja, hogy majd Isten megmenti, jön a harmadik, de azt sem engedi segíteni, végül belefullad a folyóba. Fent kérdőre vonja Istent: Uram, én mindig hittem benned, a Te igédet hirdettem, miért nem mentettél meg? Mire Isten: 3 embert is küldtem...
#11
Nem zárja ki, de a neoprotestánsok elutasítják.
Viszont ennek a témának a természettudományok rovatban nincs helye.
Ebből az látszik hogy nagyon sok a nem hívő vagy ateista, akik pedig hívők ők sokféle dologban hisznek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!