Van esély annak a pozitív jövőképnek a megvalósulására, hogy majd a gépek dolgoznak helyettünk, az emberek pedig eléldegélnek az alapjövedelemből?
Ez így tömény butaság volt. A mondatod első felének köze nincs a másodikhoz.
A jelenlegi társadalmat nagy többségben az emberek munkája tartja fenn, TEHÁT szükség van hozzá az emberekre.
Tényleg nem fogjátok fel, hogy ha NINCS szükség az emberekre, akkor NEM lesznek emberek? Legalábbis szándékosan senki sem ad nekik semmit így.
Jelenleg AZÉRT van szükség rájuk, mert ők végzik el az adott dolgot a legolcsóbban.
SENKIT nem érdekel, hogy hogy kényszerrel megy-e, vagy milyen boldogok.
Tudod, az életnek adott törvényei vannak.
A pelikánok azért léteznek, mert fenn akarják tartani magukat, és erre képesek is, meg el is végzik a szükséges dolgokat.
Amíg az ember ezt szintén megteszi, addig létezhet is. De ha csak az alapjövedelmre vár, akkor ez már egész másképp működik.
Akinek ez a pozitív jövőkép, már ma sincs szükség rá. Ugyanis ilyen jövőképpel nem lehet hasznosnak lenni.
Amúgy pedig, mindegy mit értünk alapjövedelem alatt, mert ebben az állapotában az ember garantáltan kipusztul. Így rendelkezett a természet. Lehet neki ellentmondani, csakhogy a természet ahoy eddig is, ezután se törődik a véleményekkel, ő csak a cselekvéssel törődik. Ha az megfelel a szabályainak, rendben, ha nem felel meg, mehet a selejtbe.
Ilyenkor az alapjövedelmekbe n gondolkodó ember azt válaszolaj, hogy lám, mennyi ellenpélda van. Ez az ember elfelejti, hogy a természet nem 70-80 években számol, amennyi egy ember áltagos élete. Hanem évszázezredekben, inkább milliókban.
Tényleg képtelen vagy felfogni a természeti törvényeket?
A robotok akkor fognak termelni (majd, a jövőben valamikor), ha ezt valaki megszervezi.
Ha robot szervezi - de ha ember szervezi, akkor is - semmi értelme nincsen, hogy fölösleges embertömegeket csak úgy fenntartson.
Viccből meg nem fogja fenntartani, mert ez az ő életkilátásait rongálná.
Az emberiség addig fog fennmaradni, amíg ezt ő maga meg tudja oldani - és úgy tudja megoldani, hogy ez a legolcsóbb neki. Ha lesz olcsóbb megoldás, akkor azt fogja csinálni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!