Mi a baj azzal, ha azt mondom, hogy az univerzum az abszolút, tökéletes semmiből keletkezett?
Nem hinném, hogy hajmeresztőbb állítás lenne, mint a mitikus leírások. Ha a nihilizmust jól értem, és abból indulok ki, akkor az univerzum létezésének nem kell, hogy oka legyen. Egyszerűen megjelent, és kész.
Egyesek majd azt mondják, hogy a "semmi" nem létezik.
Ma már nem, de régen miért ne létezett volna? Gondolom vannak, akik elfogadják azt az álláspontot, hogy a fizikai törvények mindig léteztek, és azok okozták a Nagy Bummot. Nos, baràtom, akkor képzeld el ezt úgy, hogy kiveszed a fizikai törvényeket a képből. És máris ott vagy: az abszolút, tökéletes semminél.
Na, pedig benne van a pakliban, hogy nekem lesz igazam.
Elő lehet jönni olyan magyarázatokkal, hogy két fekete lyuk összeütközött, de mindenki érzi, hogy kilóg a lóláb!
Ha nem akarunk az istenekre támaszkodni, akkor marad az, hogy az a kis anyagcsomó/világmag a semmiből került oda, ok nélkül.
Semmi gond nincs vele, csak kérdés, milyen értelemben vesszük a kérdést
Ha tudományos értelemben, akkor vigyázni kell azzal, hogy "hát nincs oka hogy van, ezért csak úgy lett", mert ez nem tudományos állítás.
Ettől függetlenül ez kicsit olyan, mintha rossz alapról jutnál jó (?) következtetésre. Van papíron jól működő elméleti (matematikai) leírás arról, hogy a semmiből hogy lehet valami.
Ha filozófiai értelemben nézed, akkor könnyebb dolgod van, mert őket mintha nem kötné a bizonyítás kötelezettsége.
Majdnem igazad van mindenben, kivéve egyet. Nem a fizikai törvények okozták az ősrobbanást hanem pont fordítva. Akkor alakult ki eleve a tér és az idő!
Tehát nem lehet értelmezni az előtte lévő dolgot mert nem volt előtte és nem volt hol.
Nem a semmiből lett.
Ha ötvözzük a tudományt és a vallást, akkor Isten nagyon szerette a babot, egyszer túl sokat evett belőle, és jött a Nagy Bumm, ill. Nagy Rotty.
Ennek nyomait a szájhagyomány is megőrizte, pl. "a büdös életbe!", stb.
Ez a kérdés kissé kilóg a "Természettudomány" kategóriából, mert metafizikai témát vet fel filozófiai megközelítésben. Nekem ezzel személy szerint semmi bajom. (Ha a "A padlizsán szó felhasználható francia akcentus gyakorlására?" c. épületes kérdés elfér a Tudomány rovatban, akkor a fenti kérdés sem lehet offtopic.)
Ami a dolog érdemét illeti, több tudományos ismeretterjesztő előadásban is szerepelt már az az állítás, hogy a Világegyetem összenergiája pontosan 0.
(Pl.: [link] )
Ha ez igaz, az legalábbis sejtetni engedi azt a lehetőséget, hogy a Világegyetem valamiképp a semmiből jöhetett létre.
Egyébként számomra nem a "semmiből keletkezés" gondolatával volt nehéz megbarátkozni, hanem azzal a ténnyel, hogy a Világegyetemnek és benne az életnek és az értelmes élőlények létezésének nincs semmiféle célja és értelme.
Elképzelhető, hogy a világunk valóban a semmiből keletkezett.
De ugyanígy elképzelhető, hogy nem, hanem mondjuk egy másik világból, vagy valami örökké létező anyagból.
Sajnos egyelőre ezt még nem tudjuk megmondani. Ezért próbálják magát az ősrobbanást vizsgálni, hátha kiderül belőle valami.
Csak az a baj, hogy ez nem mostanában történt, és nem is túl közel.
Valamint a körülmények is annyira mások voltak, amit még elképzelni is nehéz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!