Lehetséges lesz a jövőben az öregedést megállítani egy ponton?
Pl. Hogy mindenki max a középkorúságig öregedjen, de onnan tovább nem.
Ez azt jelentené, hogy egy 80 éves férfi is így nézne ki a jövőben:





Van rá esély, hogy igen. Sőt, akár visszafordítani is.
Egyes állatkísérletekben - egerekkel, ha jól emlékszem - már sikerült elérni ilyen eredményeket, ezért mondom (nem azt, hogy tuti, csak azt, hogy nem zárható ki).
És mivel kereslet bőven volna rá = sok pénz lenne benne, rá is fognak menni erre.
A nyugdíjkorhatár kitolását fontolgató politikusok pedig lájkolják ezt 😅





#1
Miért mondod ezt!?
#2-3
Köszönöm a válaszokat.





A tényleges halhatatlanságot az jelentené, ha folyamatosan tudnánk létrehozni 25-30 éves állapotban lévő klón testeket és a haldokló testünkből a halál előtt meg átvinni a tudatot az új testbe.
Amíg ez nincs így, addig ilyen-olyan módszerekkel meg lehet növelni az élettartamot. A legvalószínűbb, hogy 100 éven belül tudunk nyomtatni szerveket amiket tökéletesen be tud fogadni a testünk, az egyéb sejtpusztulást is lassítani lehet.
De!
Az öregedésért alapvetően a telomer a felelős. Ez a dns szál végein található szakasz ami minden egyes sejtosztódásnál rövidül egy kicsit.
Ha tudnánk befolyásolni ezt, vagy akár megállítani hogy a telomer ne rövidüljön osztódáskor, akkor jelentősen csökkenne az öregedés. Akár meg is állna.
Talán egyszer képesek leszünk mikroszkópikus robotokat is gyártani (nanitokat) amik képesek helyreállítani bármilyen károsodást, de ez inkább közelebb áll a sci-fihez mint a valósághoz.
A valósághoz közelebb a szervek nyomtatása és a telomerek rövidítésének megállítása sejtosztódásnál állnak.










#4 (egy másik válaszadó vagyok) például mert oké, egyéni szinten mindenki szeretne minél tovább élni, ilyen az életösztön
de gondolj bele, hogy akár csak nagyszüleid is mennyivel másképp gondolkoznak, mennyire más (a te szemeddel nézve maradi és lejárt) nézeteket vallanak. és képzeld el, milyen lenne, ha a nagyszüleidnél sokkal idősebb, 200-500-1000-2000 évvel ezelőtti emberek is még mind itt rohangásznának. még mindig tartana a középkor.
alakulhatott volna az evolúció úgy, hogy hosszabb ideig éljünk, de bizonyos szint felett egyszerűen nem előnyös. az ember nézetei és szokásai bizonyos életkor felett igencsak megmerevednek, és ha csupa merev nézetű emberből áll a társadalom, akkor megreked a fejlődés, lecsökken a rugalmasság, az új helyzetekhez való alkalmazkodó készség.
vagy pl. hihetetlenül ellustulnánk. minek törjem magam bármivel, ha ráérek megtenni kétszáz év múlva is?
stb. - egy sor nagyon furcsa következménye lenne, ha sikerülne megállítani az öregedést.










#8
Mivel még nem volt erre példa nem tudhatjuk biztosra. Lehet hogy mondjuk 200 év után az ember sokkal jobban megtanulna alkalmazkodni.
Én pl sokáig ki nem álhattam a melegeket most meg már van több ilyen barátom is.
Valamint fiatalabb aggyal könnyebb felfogni a változásokat. Pl egy öreg általában azért ellenzi a modern kütyüket mert már nem bírja olyan könnyen megtanulni mintha mondjuk 30 éves lenne
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!