Teljes bizonyossággal ki lehet jelenteni, hogy az élet magától alakult ki?
A teljes bizonyosság a tudományban azt jelenti, hogy valaki mér valamit reprodukálható módon, azt beadja közleményként egy folyóirathoz, ott átnézik, lektorálják és ha megfelel az adott újság követelményeinek, akkor leközlik. A cikket olvasva mások, máshol is próbálják reprodukálni ugyanazt, és sikerül nekik, ők is ugyanarra az eredményre jutnak. Mindig. És ők is megerősítik, leközlik, hivatkoznak az előző közleményre. Amikor a szakmán ez átfut, akkor mondjuk bizonyosságnak az állítást.
A kérdésedre a tudománynak jelenleg nincs jobb válasza. És persze vannak teóriák, amik nem a tudomány tárgykörébe tartoznak.
A DNS kutatásai kapcsán Nobel-díjat nyert Francis Crick szerint, nem valamilyen véletlen folytán került a Földre az élő organizmus, hanem Földön kívüli lények szándékosan juttatták el bolygónkra azt.
Az irányított pánspermia hipotézis szerint, létünk gyökerei a világmindenség egy másik pontján keresendőek. Leslie Orgellel közösen kidolgozott felvetésében Crick azt állítja, hogy földönkívüli civilizációk küldték szét a világmindenségbe mikroorganizmusok útján az életet.
Fentiekről bővebben elsősorban Francis Crick magyar nyelven is megjelent, az Élet mikéntje című könyvében lehet olvasni.
Ez lehetne az egyik lehetséges alternatívája annak a tudományos álláspontnak, hogy a Földön (!) az élet természetes úton keletkezett.
Személyes véleményem szerint, például a geológia bizonyítékai nem támasztják alá az irányított pánspermia hipotézist. Szerintem a tudomány leginkább elfogadott álláspontja helyes és az élet a Földön természetes úton keletkezett.
Mindemellett, véleményem szerint ez a hipotézis teljes egészében még nem tekinthető megcáfoltnak.
A hipotézis egyébként is csak a Földön létező életre vonatkozik, ezzel mintegy odébb tolja a problémát és igaz mivolta esetén sem adna magyarázatot arra, hogy a mikroorganizmusokat küldő civilizáció esetében hogyan keletkezett az élet.
Van egy nagyon jó "dokumentumfilm", ami az eddigi legjobb meglátás SZVSZ, hiszen akkor fityiszt mutat mind a vallásos mind a tudományos közösségnek egyszerre, hogy a fal adja a másikat.
Futurama-clockwork origin
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!