Eközül a két elmélet közül, melyik magyarázza helyesen, hogy miért van evolúció?

A környezet mindig változik. A DNS mindig változik. Az embrió létrejöttétől kezdve az élőlény haláláig.

Fenotípus/genotípus. 1. jó.

Öööö, attól, hogy levágod róla a töviseket a DNS-ét nem fogod megváltoztatni^^

Így az eredeti DNS-t fogja tovább örökíteni....

1. Az egyedre a környezete hat. Alkalmazkodni tud. Pl ha eddig nyulat és pockot is evett, de a nyúl kihal a területről, csak pockot eszik, esetleg megtanul egérre is vadászni. Ez a változás DNSbe nem íródik bele, maximum megtanítja a kölyköknek is az egér vadászatát. Ha élete folyamán mutációk lépnek fel a szervezetében, akkor azok általában géneket rontanak el, vagy semleges hatásúak. Jó tulajdonság mutációval ritkán keletkezik. Ha az egyed bal hátsó lábának egyik ujjának egy sejtjében történik mutáció, az csak azt az adott sejtet érinti. Vagy, ha az adott sejt osztodóképes, akkor az utódsejeteket, de semmiképp nem az egész egyedet. Egész egyedre kiható változást csak akkor okozhat, ha pl emiatt a ross sejt miatt az állat lesántul, de ez másodlagos hatás, vagy ha rákos sejtté alakul és metasztázist képez. Utódokra csak és kizárólag az ivarsejtekben is megjelenő mutációk hatnak. Mint azt már írtam, ezek a mutációk általában károsak, vagy semlegesek, nagyon ki százalékuk pozitív.

Ráadásul a mutációt nem az élőhely megváltozása váltja ki. Attól, hogy elfogy a nyúl, nem alakul ki gyorsan az állat ivarsejtjeiben egy mutáció, hogy a pockot és egeret is egye. Nem azért változik meg a DNS, mert megváltozik a környezet. A DNSen mindig történik mutáció, és minden gén a populáción belül számos allélben van jelen. Az allélok kombinálódása okozza az utódok eltérő tulajdonságait. Ami vagy nagyobb fitnesszt biztosít a megváltozott környezetben, vagy nem.

2. A kérdés nem ilyen egyszerű. Minden genotípus más és más fenotípust hoz létre. Azonban azonos fenotípus nem feltétlenül jelent azonos genotípust. Nézz utána: reakciónorma. És eltérő környezetben ugyan az a genotípus különböző fenotípust alakít ki. Az evolúció mindig a fenotípusra hat. Nagymértékben figyelembe kell venni a környezeti hatásokat is tehát, mert a gének ÉS a környzet alakítja ki a tulajdonságokat olyanra, amilyenek.

Az egyed élete során nem módosul a DNS-e.

A helyes válasz a kettes.

A kettes válasz az, amelyik közelebb áll a valósághoz. Szemlélet módja az evolúciót nem kérdőjelezi meg, és nem érti félre.

Ez nem mondható el az első válaszról. Az tipikus "Lamarckista" gondolatmenet. Könnyen - de nem röviden - cáfolható. Ezért nem mennék most bele. Ajánlom elolvasni Richard Dawkins A vak órásmester című könyvének a 11. fejezetét. A fejezet címe "Kudarcra ítélt riválisok".

dellfil

akkor a kérdés már csak az, hogy a 2 es verzióban az ivarsejtek mégis honnan tudják, hogy másként kell összerakódniuk, miért állnak neki egyáltalán a "mutációnak"?

szerintem azért van hármas variáció is...

mivel a környezet és az élőlények, meg kb minden, ami anyagból van, kölcsönhatásban van egymással, ezért ha az egyik változik, a másik hozzáidomul szépen komótosan, ahogyan az evolúció tanítja...ugye az anyag magában hordozott tulajdonságaiból kiindulva...amik honnan vannak? no mindegy nem ez a lényeg...szóval egy egyszerű szemléltetés. Ha fogsz egy poharat, és vízzel teletöltöd egy picike híján, akkor ugye a pohárban a víz és levegő van együtt, de amennyi vizet öntesz ki, annyival több lesz a levegő(illetve amennyi levegőt fújsz bele, akkor ugye fordítva), vagyis idomulnak egymáshoz a változás miatt, tudom, hogy ebbe se kémia, se biológia nem volt, de remélem érthető, amit az egymáshoz való viszonyulásról írtam...:)

üdv

25/F

LastOne.Left

„Akkor a kérdés már csak az, hogy a 2 es verzióban az ivarsejtek mégis honnan tudják, hogy másként kell összerakódniuk, miért állnak neki egyáltalán a "mutációnak"?”

Az ivarsejtek nem „egyszer csak nekiállnak” a mutációnak. Néha olyan környezeti behatás éri őket, aminek hatására megváltozik a DNSük. Leggyakrabban ez egy pontmutáció, amit a repair rendszer valamiért nem tud kijavítani. És mutációtól függetlenül az ivarsejtem MINDIG kombinálódnak. Ezt pedig azért „tudják”, hogy így kell csinálniuk, mert a meiózis első osztódása során az anyai-apai kromoszómapárok válnak el egymástól, eltérően a mitózistól, ahol minden kromoszóma egy-egy kromatídája kerül az utódsejtekbe. Az anyai-apai párok véletlenül szegregálódnak, hiszen a sejt számára a rendelkezésre álló kromoszómák teljesen egyformák, semmi nem különbözteti meg, hogy ez most anyai vagy apai féltől származik. Ez két dolog miatt logikus: nincs értelme megkülönböztetni honnan származik a kromoszóma, ha egyenértékű géneket kódol (azaz azonos lókuszai vannak, akár eltérő, akár azonos allélokkal), illetve pont az evolúció lehetőségének kialakítása miatt. A környezethez alkalmazkodni csak úgy lehet, ha a DNS is képes változni. Ez még mindig nem azt jelenti, hogy a DNS a környezet változása miatt változik meg.

De visszatérve az osztódáshoz: az apai-anyai kromoszómák, a sejt számára megkülönböztethetetlen eredetük miatt véletlenszerűen kerülnek az első meiotikus osztódás során keletkező utódsejtekbe. Ez okoz változatosságot bennük. Hogy az állat genotípusa pl: Aa Bb volt. Az egyik szülőtől AB, a másiktől ab genotípust örökölt. De az ivarsejtjeiben kialakulhat Ab és aB kombináció is, ugyan úgy, mint AB vagy ab.

Az élőlények az evolúció kezdetén „rájöttek” (azaz előnyösebbnek bizonyult), hogy a DNS változékonnyá tétele néhány utódnak megkönnyíti az életben maradást. Általában igaz a stabilizáló hatás többé-kevésbé változatlan környezetben, ahol megvan a genetikai változatosság, de az „evolúciót nem viszi előre semmi”. Ezek az ún. sztázis időszakok. Azonban ha hirtelen megváltozik a környezet, az eltérő genotípusú egyedek eltérően fognak reagálni rá. Aki ehhez jobban tud alkalmazkodni, annak nagyobb a fitnesze, annak több utódja lesz, és így a populációban az allélok aránya megváltozik az ő, új környezetben előnyösebb alléljainak javára. Azonban az egyed csak bizonyos határokon belül képes hatni a környezetre. Egy madár tud fészket rakni, de nem képes megváltoztatni az időjárást. A kölcsönhatás tehát nem ennyire kölcsönös. Az élőlények képesek alkalmazkodni, de visszahatni csak kis mértékben. Ezért nem olyan kiegyenlített a játszma, mint a poharas példa esetében.