A tudomány be tudja bizonyítani 100%-ra, hogy a világunk nem szimulált, hanem minden valóságos?

Ha ez a világ szimuláció, akkor a benne létezőnek vagy benne létezőknek csak esetleges, kivételes körülmények esetén van/lenne módja tudomást szerezni erről. Pl. ha üzenetet kapna a szimulációt futtatótól, vagy ha a szimuláció olyan hibát tartalmazna, amely leleplezné, hogy ez nem valóságos világ. Ilyen üzenetet vagy anomáliát egyelőre még senki nem talált, ezért nem lehet biztosat mondani arról, hogy szimuláció-e a világunk. Innentől kezdve egyéni meggyőződés dolga, hogy valaki az Occam elvre tekintettel nem foglalkozik a világ szimuláltságának lehetőségével, vagy éppenséggel hisz benne.

Személy szerint én nagyon furcsának és különösnek látom a világot, megannyi megmagyarázhatatlannak tűnő koincidenciával és rejtett összefüggéssel, ezért nem zárom ki, hogy szimulácoóban élek, de ez tényleg egyéni hit kérdése.

"A tudomány be tudja bizonyítani 100%-ra, hogy a világunk nem szimulált"

Ahhoz, hogy a szimuláció egyáltalán felmerülhessen, kellene hogy legyen valamilyen világ, amit a mienkkel ellentétben valósnak mondunk. Akkor bizonyíthatnánk a szimulációt, ha valahogy ki tudnánk tekinteni ebbe a valós világba.

Két megjegyzés

1. A tudományos elmélet egyik lényege, hogy felállít egy teóriát, megvizsgálja, az összes korábbi tapasztalat közül van-e, ami ellentmond ennek. Ha nem, és a teória szükséges, akkor elfogadja helyesnek mindaddig, míg ellentmondás nem mutatkozik. Ez a racionalitás elve. És mindn elméletre igaz.

2. Új elméletet, azaz új ismeretet a tapasztalat generál. A világunkban három térbeli dimenziót ismerünk/tapasztalunk meg. Ha létezik is negyedik dimenzió, azt elvileg, soha nem áll módunkban megismerni, ez következik abból, amit a saját terünkről tudunk. Nevezetesen, két dimenzióból nincs mód megismerni a harmadikat. Egyből a másodikat. Tehát az elméletünk: a háromból se a negyediket.

Konklúzió. Mivel szeretjük kereknek látni a világot, azaz úgy gondolni, a megismert világ teljes, ebből következik, hogy nincs okunk való világunkat szimulációnak tekinteni, ám nem tiltakozunk, ha valaki eszerint él, mert sikerült úgy egy teljes és ellentmondásmentes világot létrehoznia. Az már az ő gondja, hogy miként magyarázza, hogy ő egy szimuláció, miközben a szomszédja nem. Mi őt sem tekintjük annak, de meghagyjuk a lehetőséget, hogy ő önmagát szimulációnak tekintse. Továbbá azt is meghagyjuk neki, hogy bármit bizonyítson e téren, nekünk ugyanis nincs erre szükségünk.