Az a bizonyíték arra, hogy az élet nem szimuláció, hogy túl szhar lenne egy szimulációnak?
Mármint egy szimulációba azért beleraknának számtalan izgalmas és változatos dolgot, nem élethosszig járkálnál irodába, aztán bevásárolni aztán haza takarítani majd hivatali dolgokat intézni. Tehát túl rossz lenne annak.
Mégis, egyesek miért gondolják, hogy ez egy szimuláció?
Jaja, végülis ha egy ismeretlen faj alkotta szimuláció vagyunk, amely fajról a világon semmit nem tudunk, akkor a legbiztosabb, amit csak tehetünk, hogy szubjektív emberi érzéseket és értékítéleteket vetítünk ki rájuk.
(Ettől függetlenül az egész szimulációs agymenés kukába való szemét.)
1
Ebben igazad van de beláthatod, hogy így ennek ebben a formában nem sok értelme van. Se nem buli se nem vezet sehová. Ha mindenki úgy élne mint a top 1% akkor talán azt mondanám, igen, ez a lényege az egésznek, nem nyomorgást beleprogramozni valamibe, ha már alkotunk akkor alkossunk valami szépet.
4
Ez úgy értettem, hogy nem kell sokat tudni egy fajról ahhoz, hogy beláthassa az ember, hogy ez objektíve annyira rosszul kitalált és felépített, hogy igazából hacsak nem szándékosan, akkor véletlenül semmilyen faj nem hozhat létre ilyesmit.
Az elmólt 120 évben sorra jöttek olyan fizikai és csillagászati felfedezések, amelyek összetörték az addigi, a hétköznapi ész számára megérthető világképet. Relativitás-elmélet, kvantumelmélet, az ősrobbanás és a Világegyetem tágulása, EPR paradoxon, sötét anyag, sötét energia stb. Egy olyan világ tárul fel, amely nemcsak elvont, idegen és érthetelen a hétköznapi gondolkodás számára, de ezeknél sokkal aggasztóbb az, hogy töredékes és ellentmondásos. Az általános relativitás és a kvantumelmélet kiválóan leírja a valóságot a saját értelmezési tartományán belül, de ellentmondásban vannak egymással. Nem ismerjük a sötét anyag és a sötét energia természetét. Stb.
Summa summárum, jelenleg nincs egy egységes fizikai világképünk a minket körülvevő anyagi világ leírására. Lehet, hogy eljutunk a megismerés elvi határáig anélkül, hogy egy egységes rendszerbe tudnánk foglalni a megismert világ jelenségeit.
Sokféle próbálkozás történik a furcsa és ellentmondásos ismeretek rendszerbe foglalására. Pl. megtörtént a kvantumelmélet és a specrel közös nevezőre hozása, elfogadottá vált a kozmikus infláció megtörténte és felfedezték a Higgs bozont. De emellett számtalan olyan ötlet, sejtés és hipotézis van forgalomban, amely világkép-formáló potenciállal bír, de eldöntésre vagy igazolásra/cáfolatra vár, pl. a kvantumfüggvény mibenlétének értelmezése, a sokféle összefüggésben előkerülő multiverzum hipotézis, a holografikus univerzum hipotézis, a szupehúr elmélet, az M elmélet, a hipergráf elmélet stb. Valahová ezeknek az elméleteknek a végére, mondjuk a természettudomány, a filozófia és az ezotéria által határolt senkiföldjére helyezném a szimulált univerzum ötletét. Bár nem zárható ki, de mivel valószínűleg soha nem lesz bizonyítható vgy cáfolható, ezért inkább filozófiai vagy vallásos természetű gondolat, mintsem természettudományos.
Figyelj, a számítógépes játékok is szimulációk.
Lehet a paraszt az elején aki azért van, hogy leöld ugyan erröl sír: mi értelme lenne, ha ez egy szimuláció, bezzeg ha mindenki úgy élne ahogy a föhös…
Szóval érted, ezzel Mojjo 1# válaszát erösítem.
Egyébként én is f@szságnak tartom a szimulált világ feltételezést.
Zoltán kvantumfizikus válasza:
Hogy releváns választ is kapj, ne csak olyan érzelmi alapú laikus félét mint mojos aki lesöpri a lehetőségét is, pedig nem is ért semmit. A monoton cselekvések leszimulálása fontos lehet azért is pl, hogy a hatalom pontosan megtudja hogy mennyit bír ki ilyen új impulzusoktól mentes életvitelben a dolgozójuk. Gondolj bele, hogy a Földön a pénzügyi ELIT-nek is mennyire fontos tudnia, hogy a rabszolgái (mi) mennyit tudunk még elviselni a múkuskerékben és mikor kezdünk kitörni onnan.
Ismernie kell továbbá milyen jelekből kell következtetnie a hatalomnak arra, hogy valamiféle ébredés zajlik a szolgái közt és ennek mik a jelei. Egy ilyen szimuláció tökéletesen alkalmas arra, hogy ezeket a kezdeti ébredés jeleit felfedje az ELIT-nek, hogy megfelelő időben cselekedni tudjon. Én magam azt is el tudom képzelni, hogy már zajlik titokban ilyesféle kísérlet, hogy a rabszolgákat kordában tudják tartani
* * *
Egy másik aspektus szerint mi lelkek mint létező individuális formák vagyunk bezárva egy ilyen szimulációba, azért hogy itt raktárként mint börtönlakók éljük életünk és ne is tudjunk arról, hogy dolgunk van máshol. Ilyesformában a szimuláció léte maga a célja a szimulációnak.
Rengeteg más lehetőség van még amit idő hiányában nem fejtek ki. Sajnos egyre több tény utal arra, hogy szimulációban élünk.
Sok sikert a felfedezőúton
9
Júj de le fognak konteósozni van egy megérzésem :D
Köszönöm a válaszod!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!