Egy hangyának van bizonyítéka arra, hogy mi emberek létezünk és látogatjuk hangyabolyaikat, vagy ezt nem tudják bizonyítani?
Nézzük csak röviden az elsőt:
"Ember kitenyésztése majd arra képzése, hogy megfigyeljen, jelentéseket adjon."
1: Felfigyeltünk volna rá, hogy az ember jóval érdeklődőbb, mint a közeli rokonai, jobb a memóriája, jobban fejezi ki magát, szívesebben, érthetőbben, tömörebben beszél, stb. - UGYANAKKOR viszont sok mindent nem értünk a beszédéből, hogy miért mondja pont úgy, és az mit jelent.
2: Úgyszintén arra, hogy indokolatlanul sokat, és furcsán változott a rokonaihoz képest (DNS alapján is).
3: Nagyon furcsa lenne, ahogyan a jelentéseket adja. Már rég rájöttünk volna, hogy ezek valahogyan valakinek mennek.
4: Ennek alapján már valószínűleg azt is tudnánk, hogy hova.
Stb. stb.
Tudod, a tudományban az a szép, hogy sok minden összefügg. Nem lehet csak úgy hasra ütni, aztán kijelenteni valamit. A tudományban következmények vannak.
22
Ez a baj, hogy igazából nem tudjuk elképzelni, egy többszörösen intelligens faj miként gondolkodik, csak találgathatunk.
Tény, hogy valószínű úgy tanulmányoznának minket mint mi a szarvasokat például, távolról megfigyelnének, lehetőleg feltűnés nélkül, hogy ne keltsenek pánikot, nehogy elzavarjanak mint ahogy egy embert megpillantó szarvas futni kezd, ha embert lát.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!