Ha ezeket a dolgokat sem sikerült megértenem az egyetemi fizikaórákon, akkor hülye vagyok vagy az oktatók magyaráztak (szándékosan) hiányosan?
1.
Ha egy elemre kötünk egy vezetéket, miért folyik benne áram? Felrajzoltam egy ábrát:
Az elektromosságról szóló fejezetek első oldalain közlik, hogy egy elektronra ható erő iránya a legnagyobb potenciálkülönbség irányába mutat. Ez szerintem a kék nyíl. Azonban a későbbi fejezetekben már magyarázat nélkül úgy veszi, hogy a piros irányba folyik.
2.
Az elektromosságról szóló fejezetek első oldalain úgy magyarázzák az elektromos mező működését, hogy egy rögzített töltés terében lerakunk egy próbatöltést, ami elindul, és ezáltal a mező munkát végez. Ez a munka abból adódik, hogy a tömeggel rendelkező próbatöltést gyorsítani kell. Később azonban magyarázat nélkül munkavégzést tulajdonítanak olyan mezőnek is, amelyben egyenes vonalú egyenletes mozgást végeznek az elektronok a vezetőben.
Nem választ kérek a kérdésekre, hanem közölni, hogy miben rossz a gondolkodásmódom, és a többi diákban ez miért nem ugyanolyan rossz. Vagy ha az oktatók magyaráznak rosszul, akkor miért teszik? Hisz ha a diákok többsége nem érti, akkor valószínűleg valóban rossz a magyarázat.
Érdekelne, hogy elfogadod-e azt a tényt, hogy a biciklikerék a következő videóban 3 különböző módon vizsgálva 3 különböző választ ad lefelé ható gravitációs erőre?
Kérdező kérdezi:
"Ha ezeket a dolgokat sem sikerült megértenem az egyetemi fizikaórákon, akkor hülye vagyok vagy az oktatók magyaráztak (szándékosan) hiányosan?"
Válasz:
Kérdező - a fentebb lefolytatott vitákból minden kétséget kizárólag kiderül, hogy alkalmatlan vagy a természettudományok aktív művelésére - magyarán szólva "hülye vagy".
Az lehet, hogy az oktatók gyenge teljesítményt nyújtanak néha, de hülyeséged oka nem ebben keresendő - hanem abban, hogy súlyosan eltorzult a személyiséged - népiesen fogalmazva egy "élhetetlen s@ggfej" vagy!
#42
Ja, az az ember meg a természettudományok művelésére totál alkalmas, aki szerint azért folyik a vezetékben az áram, mert a levegőben nem tud. Ugye?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!