Volt már olyan, hogy a nem szakmabeliek jobban tudjanak valamit a szakmabeliektől? Ha nem, akkor az oltásellenesek miből gondolják, hogy igazuk van?
@18:
"Sokféle tömeg van"
Igen, tehetetlen és súlyos tömeg. A kettő pedig ugyanaz. Épp ez az általanos relativitáselmélet egyik alap kiindulási pontja: hogy ez a kettő megegyezik egymással.
"Newton minden testhez attól elválaszthatatlan tömeget gondolt, amik vonzák egymást. De ez megdölt."
Nem, nem dőlt meg. A testektől elválaszthatatlan a tömegük és a tömeg a gravitáció egyik forrása - normál körülmények között az egyetlen forrása, ami nem elhanyagolható.
"Einstein szerint a téridő görbülete fejti ki azt a hatáőst amit Newton tömegvonzásnak vélt"
Lsd fentebb. A newtoni modell érvényességi keretei között a kettő ekvivalens egymással. Magyarán csak a fizikai modell matematikai egyenleteinek formája különbözik, az eredményeik nem.
"Ha pl egy olyan téridőben van két test ami lejt, akkor azok már nem vonzák egymást.mert más a téridő geomteriája"
Ennek meg még csak értelme sincs. Valószínűleg összeolvastál innen-onnan pár dolgot, nem értetted meg igazán őket, összekutyulódott az egész a fejedben és ilyen zagyvasággá állt össze.
"amiket leírtam semmi konteo sincsen benne. Színtiszta valóság."
Lehet, hogy nem konteó - legalábbis a fizika része, a rákgyógyításos pl az -, de nem is színtiszta valóság. Színtiszta laikus féleéertések és félreértelmezések halmaza.
wadmalac és mojos. Nagyon leragadtatok a gravitációnál. Rögeszme?
A newtoni gravitáció nem létezik. Sajnálom, de megdölt. A merkur perihéliumelhajlása is bizonyítja, hogy nem működik. Olvassatok utána. Istenem, hogy ilyen fogalmatlanok írnak ide és engem pontoztak le hehe
A newton az anyagtól elidegeníthetetlen tömegvonzást állított, de ez nem igaz. A tömegek nem vonzák egymást tőlük elidegenítehetlen módon. Ha kvantumgravitáció van, akkor egy közvetítő részecske okozza a köcsönhatást nem maga az anyag. Ha téridő görbület van, akkor a téridő. Le vagytok a fogalmakban akadva pár száz évvel.Részvétem a többi sem kontos amit írtam, csak nem hallotatok róla, de ha lepontozok nem is írok többet :P
Csakhogy az eredeti kérdésre választ adjak létezik egy olyan jelenség, hogy Dunning-Kruger effektus:
Ez dióhéjban annyit jelent, hogy aki nem járatos egy témában az sokkal okosabbnak képzeli magát benne, mivel nem tudja, hogy valójában milyen sokat nem tud. Erre példát itt a gyk tudomány kategóriájában is lehet találna (hajjaj de még mennyit).
@24: Nem tudom, mennyire rögeszme, simán szeretem a témát és izgalmasnak tartom, ezért szívesen beszélek róla, ennyi :) Az itt felmerült többi témával kapcsolatban ezt nem tudom elmondani.
Látom, nem érted, amit mondok. Egyetlen fizikai modell sem úgy működik, hogy a világ minden jelenségét le lehet írni annak a használatával. Vannak jelenségek, amiket egy fizikai modell le tud írni és vannak, amiket nem. A newtoni modell sok gravitációs jelenséget le tud írni, amiket az einsteini is, ezen jelenségekre a kettő modell megegyezik. A newtoni modell a merkúr pályáját nem tudja leírni, az einsteini igen: ez pedig egyike azon jelenségkörnek ahol az einsteini kiegészíti azt.
A kvantumgravitáció pedig egyáltalán nem biztos, hogy közvetítőrészecskékkel fogja leírni a gravitációt.
Mivel értem, hogy a Dunning-Kruger mocsár alján dagonyázol, nem igazán hiszem, hogy meg fogod érteni, amiket írok én, vagy bárki más, de ennyit talán megért a téma, ha nem is miattad, de más idetévedő miatt igen.
"wadmalac és mojos. Nagyon leragadtatok a gravitációnál. Rögeszme?"
Nem, éppen egy rögeszmét cáfolunk. Ami neked fáj, ezért kötözködsz.
"A newtoni gravitáció nem létezik. Sajnálom, de megdölt."
Ismételheted, mint a papagáj, Mojjo leírta, miért nem igaz. Erre ismétled, mint az elakadt hanglemez.
"A merkur perihéliumelhajlása is bizonyítja, hogy nem működik. Olvassatok utána. Istenem, hogy ilyen fogalmatlanok írnak ide és engem pontoztak le hehe"
Természetesen mi vagyunk hülyék, miközben nem fogtad fel, hogy mindketten leírtuk, hol, hogyan csatlakozik a rel. elmélet a newtoni fizikához.
És vagy elég korlátolt, hogy ne fogd fel, de azért azt butázd le, aki leírta.
"Ha kvantumgravitáció van, akkor egy közvetítő részecske okozza a köcsönhatást nem maga az anyag. Ha téridő görbület van, akkor a téridő."
Oké, akkor most szépen olvass utána a Higgs-bozonnak és a Higgs-térnek, jó?
Hátha akkor felfogod, hogy a kvantumfizikai és rel. elméleti gravitáció- és tömegfogalom sem választja el az anyag és gravitáció összefüggését.
"Le vagytok a fogalmakban akadva pár száz évvel."
Te vagy lemaradva a leírtak felfogási képességében.
Láthatóan menthetetlenül.
"Nem tudom, mennyire rögeszme, simán szeretem a témát és izgalmasnak tartom, ezért szívesen beszélek róla, ennyi :) Az itt felmerült többi témával kapcsolatban ezt nem tudom elmondani."
-Annyira hogy már magáról a kérdésről szó sem esik.
"Látom, nem érted, amit mondok. Egyetlen fizikai modell sem úgy működik, hogy a világ minden jelenségét le lehet írni annak a használatával"
-Nem mondod?
" Vannak jelenségek, amiket egy fizikai modell le tud írni és vannak, amiket nem. "
-Akkor megdőlt egy elmélet
" A newtoni modell sok gravitációs jelenséget le tud írni, amiket az einsteini is, ezen jelenségekre a kettő modell megegyezik."
-Hát ez mélységes tévedés.
" A newtoni modell sok gravitációs jelenséget le tud írni, amiket az einsteini is, ezen jelenségekre a kettő modell megegyezik."
-Ezért dölt meg a newtoni gravitációs elmélet. Erről beszélek ember
"A kvantumgravitáció pedig egyáltalán nem biztos, hogy közvetítőrészecskékkel fogja leírni a gravitációt.
-Wadmalac írta. Neki mond
"Mivel értem, hogy a Dunning-Kruger mocsár alján dagonyázol, nem igazán hiszem, hogy meg fogod érteni, amiket írok én, vagy bárki más, "
-Magad vagy benne:XD
"Nem, éppen egy rögeszmét cáfolunk. Ami neked fáj, ezért kötözködsz."
- te kötözködsz mojossal már az első oldaltól.
"Ismételheted, mint a papagáj, Mojjo leírta, miért nem igaz. Erre ismétled, mint az elakadt hanglemez."
-Mojos ostobaságokat írt. Azt írta hogy igaz a newtoni elmélet csak kiegészítésekkel. Én erre írtam, hogy nem igaz.
"Természetesen mi vagyunk hülyék, miközben nem fogtad fel, hogy mindketten leírtuk, hol, hogyan csatlakozik a rel. elmélet a newtoni fizikához."
-Természetesen nem csatlakozik egymáshoz egy megdölt, hamis elmélet egy másik még futóval. Ennyi erővel a Föld centrikus világmodell is csatlakozik a NASÁ-ssal.
"Oké, akkor most szépen olvass utána a Higgs-bozonnak és a Higgs-térnek, jó?"
-Te írtad, hogy szerinted a kvantumgravitációt a gravitron fogja okozni.
"Hátha akkor felfogod, hogy a kvantumfizikai és rel. elméleti gravitáció- és tömegfogalom sem választja el az anyag és gravitáció összefüggését."
-Teljesen más mindegyik. Nem érted. Nem mindegy hogy az anyag vonza egymást vagy egy részecske közvetíti a hatást vagy egy téridő görbület. Nem mindegy.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!