Mi kell ahhoz, hogy egy vírus genetikai kódja az utódba is átkerüljön az ivarsejtek révén? Mindenfajta sejtet megtámad egy vírus, ha van rá ideje vagy akkor is vannak úgymond fogékonyabb sejtek?
Ahogy néztem HIV pl: az immunsejt DNS-ét használja fel arra, hogy sokszorozza magát, de csak ettől még nem lesz örökölhető gondolom.
Azaz konkrétan az adott ivarsejtet kéne megfertőznie a vírusnak?
Még ha így is lenne, az ivarsejt valószínű nem működne jól, sok esetben nem lenne utód?
Személyes véleményem szerint egy vírussal fertőzött ivarsejt képtelen utána már ellátni az eredeti feladatát. Tehát szerintem ivarsejttel nem fog vírus átadódni.
Természetesen a terhesség alatti fertőződés anyától lehetséges és ismert is, de nem genetikai öröklődő kódban.
Van olyan, hogy víruselemek beépülnek egyes élőlények genetikai kódjába, van is sok nyoma annak, hogy az evolúció mentén ilyenek történtek.
De olyankor annak a beépült DNS vagy RNS darabban már nem sok köze van a vírus eredeti felépítéséhez, tehát nem maga a vírus öröklődik át.
"Azaz konkrétan az adott ivarsejtet kéne megfertőznie a vírusnak?"
Lényegében igen. Kicsit pontosabban egy csíravonalsejtet. (A csíravonalsejtek az ivarsetjek, és minden olyan sejt, amiből ivarsejt képződhet.)
Persze ez még nem elég feltétel:
- A vírus DNS-e épüljön be a gazda genomba. Ilyenre képesek a retrovírusok (mint a HIV) és egyes DNS örökítőanyagú vírusok (pl. adenoasszociált vírusok).
- A vírus ne ölje meg a gazdasejtet, vagy zavarja jelentősen a működését. Ez leggyakrabban akkor történik meg, ha a vírus nem működik normálisan. Ha ilyen hibás vírus örökítőanyaga épül be a gazdasejt genomjába, akkor előfordulhat, hogy nem tud szaporodni, és lehet, hogy így nem lesz jelentős hatása a sejt működésére. Az ember genomjában például majdnem 100 ezer ilyen endogén retrovírus (olyan nem működő retrovírus, ami benn maradt az emberi genomben) lehet, ami durván 5-8%-át teszi ki a DNS-ünknek.
- És értelemszerűen szükséges, hogy az ivarsejt, amibe a vírus genom beépült részt vegyen a megtermékenyítésben.
"Mindenfajta sejtet megtámad egy vírus, ha van rá ideje vagy akkor is vannak úgymond fogékonyabb sejtek?"
Nem minden sejttípust, a vírusok specifikusak. A sejt felszínén levő fehérjékhez kötődve tudnak bejutni a sejtbe, így csak azokat a setjeket tudják megfertőzni, amiken megvan a megfelelő fehérje. Például a HIV csak a CD4+ limfocitákat (segítő T-sejteket) és makrofágokat támadja meg. A SARS-CoV-2 vírus viszont sokkal több féle sejtet tud megtámadni, mert ACE2 enzim, amihez kötődve bejut, eg csomó különböző sejt felszínén megtalálható.
"Ahogy néztem HIV pl: az immunsejt DNS-ét használja fel arra, hogy sokszorozza magát, de csak ettől még nem lesz örökölhető gondolom."
Ez így nem igaz. A HIV egy (klasszikus) retrovírus. RNS örökítőanyaga van, amit a sejtbe kerülve egy saját enzimmel (reverz transzkriptáz) DNS-é ír át. Ez a vírus DNS beépül a gazda DNS-ébe (ezt hívják provírusnak), ahol a gazdasejt DNS-ét olvasó enzimek ugyanúg tudják olvasni, mint a gazda DNS-t, így RNS-ek íródnak át róla, az alapján pedig fehérjék képződnek.
#3
A DNS polimerázoknak primerekre (rövid kezdő nukleotidszakaszokra) van szükségük, ez a retrovírus reverz transzkirptázra is igaz. Ez a HIV esetében például egy lizin-tRNS primer.
"Like many other DNA polymerases, RT requires both a primer and a template. DNA synthesis is initiated from a host tRNA primer (in HIV-1 the primer is tRNAlys3). There is, near the 5’ end of the viral genome, a segment 18 nucleotides long, called the primer binding site (PBS) that is complementary to the 18 nucleotides at the 3’ end of tRNAlys3. The tRNA primer is hybridized to the PBS (Figure 1)."
Szóval nem random, de azért nem is feltétlenül 100%-ban specifikus (máshol is előfordulhat hasonló szekvencia).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!