Mi a magyarázat a finomhangolt világegyetemre?

Kedves kérdező!

Azon gondolkodtál már, hogy (főleg a linkek megtekintése előtt/nélkül) a szavazók nem azért választják -e az első választ (multiverzum), mert az a legkevésbé meghatározott? Itt van a legtöbb lehetőség az egyéni megközelítésre, a gondolkozás szabadságfoka itt a legnagyobb. Ez alatt azt értem, hogy ez a kifejezés már a "hivatalos" fizikában is teret nyert, de pontos, szabatos meghatározásával még nem találkoztam (lehet, nem kerestem eléggé...).

Tegyük fel az ilyenkor kötelező kérdést: mit értünk multiverzum alatt?

"Több univerzum" vagy "többszörös univerzum"?

Nézzük Einstein négydimenziós (dimenziók: 3tér+1idő) világát: itt több univerzum egyidejű léte eleve kizárt (ez az univerzum definíciójából következik: ha az a bennünket körülvevő végtelenül nagy egész, akkor rajta kívül nem lehet semmi sem - ha ugyanis lenne nem hívhatnánk univerzumnak, vagy a rajta kívül lévő valaminek is hozzá kellene tartoznia).

Számos jel utal viszont arra, hogy ez a megközelítés nem tökéletes (kvantummechanikai gyakorlati tapasztalatok, de ilyen a fénysebességhez közeli sebességgel utazó időrelativitása is, ami az einsteini modellből magából következik).

Ha az idő nem egyformán telik egy adott rendszeren belül mozgó rendszerelemek számára, az eleve feltételezi az elégtelen dimenziószám-választást a rendszer leírásához.

Ahhoz, hogy a multiverzum létének lehetőségét legalább elméletileg megvizsgálhassuk, induljunk ki a jelenleg általunk ismert univerzumból úgy, hogy dimenziószámát növeljük eggyel, és a bonyolultabbtól (valószínűtlenebbtől) haladunk az egyszerűbb (valószínűbb) irányába.

Legyen a plusz dimenzió pl. a valószínűség maga. Ez azt jelentené, hogy minden egyes esemény mindig megvalósul, és a valószínűség nem az esemény, hanem a hozzá kapcsolodóan létrejött univerzumok számához köthető, csak az éppen megfigyelt univerzumban köthető "klasszikus" módon magához az eseményhez (hasonló megközelítést alkalmaznak a "párhuzamos világok" tárgyában született alkotások). Ezzel csak az a gond, hogy plusz dimenzióként önmagán túlmenően is megnövelné a dimenziószámot (kellene egy plusz térdimenzió a különböző egyidejű valószínűségek megvalósulásához, vagy plusz idődimenzió, hogy a különböző valószínűségek az adott térben az idősíkban egyszerre, de elkülönülten jelenhessenek meg).

Emiatt a valószínűségre helyesebb meghatározó szabályként, mintsem önmagában létező plusz dimenzióként tekinteni.

Természetesen ki lehet még találni (akár a művészet nevében)

más típusú dimenziókat is, de mi most maradjunk az eddig ismerteknél.

1. Vegyünk fel egy plusz térdimenziót (4+1). Ez esetben jelenlegi univerzumunk "árnyékuniverzummá" válik, a feltételezetten valós ötdimenziós univerzum végtelen számú négydimenziós vetületeinek egyikévé (érdekes kérdés lenne, hogy lehetne -e közöttük időtlen is? Egy filmnek van sajátideje?).

Ez a modell számos mostani problémára megoldást kínálna pl. térgörbület: a tér hova görbül = a 4. térdimenzióba, féreglyukak lehetősége (négydimenziós térmozgás), fekete lyukak gravitációja (négydimenziós térgörbület), eltérő sebességgel mozgó elemek sajátidő-különbsége (ez utóbbira az lehetne a magyarázat, hogy valójában nem az idejük, hanem a négydimenziós térben megtett, de háromdimenzióban érzékelt útjuk torzítja a sebességüket, így sajátidejüket is).

2. Vegyünk fel egy plusz idődimenziót (3+2). Ez esetben univerzumunk egy idővonalon mozog, ugyanabban a térben végtelen számú, de más idővonalakon mozgó univerzummal együtt.

Ez a modell is megmagyarázná számos jelenlegi univerzumbeli problémánkat. Eltérő sebességgel mozgó elemek sajátidő-különbsége eltérő idővonalakkal lenne megmagyarázható (más utat járnak be az idősíkban, de az az univerzum saját (3+1) téridejében

sebességtorzulás, illetve idővonaltorzulás formájában jelentkezne). A térgörbület megmagyarázható lenne idősíkban történő görbületként, a féreglyukak az idősíkon történő mozgásként, a fekete lyukak gravitációja (feltételezve időtorzító hatásuk ismeretében ezen hatás kommutativitását) idővonal elhajlásként.

Mind 1. mind 2. esetében feltételezhető a multiverzum léte (miközben számos mostani "univerzális" problémánk jobban megérthetővé válik).

Ráadásul a valószínűség is belefér a modellekbe, akár "meghatározó" szabályként is.

Ezen felül megfigyelhető a hasonlóság a "szimulált világhoz" kapcsolódó elméletekkel is (egy "árnyékuniverzum" valóban hasonlíthat egy szimulációra, ez azonban lényegileg csupán megközelítés kérdése...).

Ezenkívül az is megfigyelhető, hogy az 1. és a 2. kiterjesztés adott kérdésekre adott válaszai mennyire hasonlóak (ez akár még egy kérdést is felvethetne...).

Pech, hogy én személy szerint inkább a kvantummechanikának hiszek, mint Einsteinnek. Ott viszont a bozonok viselkedésének megérthetősége 10, 11 vagy akár 26 dimenziót feltételez.

Szerintem evolucios véletlen alapon elképzelhető a dolog. Sok ezer billió évek alatt rengeteg univerzum probált létrejönni, és egyszercsak az egyikben minden optimális lett, és fennmaradt. Fennmaradt legalább annyi ideig hogy az ember létrejöjjön. Idő van korlátlanúl, az ősrobbnás előtti időkről semmít se tudunk, végtelen és végtelen és végtelen "idők" óta folyhat a probálkozás.

Olyan ez mikor egy videó megoszton bemutat valaki egy lehetetlenűl bonyolult ügyeségi gyakorlatót valami tárggyal. Mi azt az egy sikerest látjuk, és az előző 8268 sikertelenről semmít se tudunk.

#23 és ahol még felmerült ez a megközelítés:

"Sok ezer billió évek alatt rengeteg univerzum probált létrejönni, és egyszercsak az egyikben minden optimális lett, és fennmaradt. Fennmaradt legalább annyi ideig hogy az ember létrejöjjön."

Ehhez a kérdéshez/megközelítéshez nekem valahogy az a szükséges alapfeltevés a logikus, hogy mindenképpen van egy vagy több bizonyos "legkisebb" alkotóelem, ami a sok próbálkozás alatt más-más formában állt össze, a legóhoz hasonlóan. Hasonlóan mint ahogy a húrelmélet van felépítve, és folyamatosan felmerül az "és az miböl van" kérdés, mint ahogy a "ki teremtette a teremtöt". Ha ebböl indulunk ki, akkor viszont el lehet vetni a végtelen számú lehetöség esélyét, mert logikailag egy adott tulajdonsággal rendelkezö kiindulási "anyagból" csak véges számú dolgot lehet összerakni, ami tarthat a végtelenhez, de sosem lesz az. Ebböl az következik, hogy az idönek is kell hogy legyen kezdete és vége, illetve véges számú dimenzió létezhet csak.

Az a legvalószínübb magyarázat mindenre, hogy sosem fogjuk megtudni, mert egyszerüen kideríthetetlen, illetve lehet reménykedni, hogy a nagyon távoli jövöben még közelebb kerülünk a magyarázathoz. Már tudunk "elemi részecskéket" "vizsgálni", ill. létezésüket kimutatni, de az az érzésem, hogy azon a szinten is csak buldózerrel hámozzuk a krumplit, miközben egy, még mindíg csak több részletet feltáró ismerethez a krumpli atomjai közé kellene tudni behatolni.

Azt is elég valószínünek tartom, hogy a kvantumfizika fejlödésével a mostani akár 26 dimenzió az újabb kérdések felmerülésével egyre több lesz. Én ezeket, hiába tudósok találták ki, puszta ismeretlen tényezönek tartom, hasonlóan a teremtö létezéséhez. Mindkét esetben az a helyzet, hogy nincs magyarázat a dologra, emiatt újabb és újabb neveket adunk az ismeretlen fogalmának. Tudományos szinten is hiába számoljuk vagy következtetjük ki a dolog reális lényege, hogy számoltunk valamit, ami nem jön ki, így megtoldjuk az egyenletet egy újabb ismeretlennel, és máris elkerülhetö az egyenlet levezetésének kényszere.

A gondolatot tovább futtatva felmerül a kérdés, hogy hogyan létezhet egyáltalán a "mi lett volna ha" kérdés, ha nem lennének párhuzamos univerzumok ahol ezek megtörténnek. A fantáziának is valahonnan merítenie kell. Ha egyáltalán nem létezne ilyen dolog, akkor gondolatilag sem lehetne eljutni oda. Erös belemagyarázással azt kell mondani, hogy bármi, ami gondolati szinten létrejön, annak bizonyíthatóan és megismerhetöen léteznie kell.

[link]

“A tudomány jeles képviselői legtöbbször megállnak az “anyagi” szint vizsgálatánál, és a racionális megközelítés korlátainál. Csupán az elmével felfogható területen “kirándulnak”, az azon túli vidéket pedig meghagyják másoknak. Nem így a világhírű magyar agykutató, Freund Tamás professzor.”

.

“…a gyermeki hitet könnyű elveszíteni, ha nem nyer megerősítést a felnőtté vált ember agyában. Az idegtudós az anyag evolúciójának a csúcsát, az agyat vizsgálja. Azt a szervünket, amelyen keresztül a lelkünk megnyilvánul az anyagi világ számára. És olyan funkciók produkálásra is képes, amire semmi más biológiai, fizikai-kémiai anyag nem. Ha a neurobiológus megismeri az idegsejthálózatokat, nehezen tudja elképzelni, hogyan lesznek ebből új gondolatok, hogyan tehet föl az idegsejtek hálózata olyan kérdéseket, mint hogy mi az élet értelme. Akármennyire komplex terméke az agy az evolúciónak, nem gondolom, hogy képes kitermelni egy olyan nem anyagi entitást – nevezzük elmének, éntudatnak, szabad akaratnak, léleknek, de leginkább ezek együttesének – amely irányítóként hat vissza az őt létrehozó idegsejtek hálózatára. Inkább azt tudom elképzelni, hogy, mint az anyag evolúciójának csúcsa, az emberi agy vált alkalmassá, hogy rajta keresztül a teremtő eredetű lélek meg tudjon nyilvánulni az anyagi világ és ami fontosabb, a többi lélek számára.” Freund Tamás az MTA elnöke

Akkor ez most ezotéria kategória?

Hol voltak addig a lelkek és entitások, amíg nem fejlödött ki az agy? Ha van teremtö lélek, akkor miért várnak arra, hogy kialakuljon az agy? Ha a lelkek elvannak agy nélkül, akkor minek bújnak egy korlátozott, bajokkal és szenvedésekkel teli fizikai testbe, hiszen boldogságukat megélhetik ezen kívül is?