Hogyan lehet szeretni az egyetemi matekot?

Na ez a másik kedvencem, amikor a kedves laikus megmagyarázza, hogy nem tanulhattam meg eléggé, ha már 2 nap múlva nem emlékszem. Imádom, ha egy gimnazista kioktat egyetem téren bocsánat:) Amúgy nyílván a lényegnek meg kell maradnia, de kedves matematikushallgató pl. te most ha mondok neked egy olyat, hogy oldj meg egy ricatti diffegyenletet, akkor te azt tudni fogod kapásból? Vagy, hogy csinálj meg egy impropriusintegrált reziduum tétellel? Mert nekem az ilyenektől sül ki az agyam, hogy ezeket ZH-ra bemagoljam..másik kedvencem a Laplace-trafó, amivel nem tudsz mit kezdeni, ha nincs egy táblázat nálad, sorolhatnám. Valszám még legalább kicsit gondolkodós, csak abban meg nehezebben mehetsz biztosra, hogy amit eléd raknak azt tudni fogod.

A válasz megírásának időpontja: ma 20:37 Na én ezt neki írtam, szerintem ez az illető nem tanult 8 félév analízist, bocsánat ha félreérthető voltam. És fellengzős sem vagyok, tacskó meg pláne nem:)

Az az igazság, hogy én mindenhez úgy állok neki, hogy próbálom úgy felfogni, hogy ettől, hogy megtanulom, több és jobb leszek:) és a hasznomra válik majd. Ami bosszant leginkább az analízisben, lineáris algebrában, hogy úgy érzem, van egy szint, ameddig jó érteni, és ad egy bizonyos pluszt, de ez nem vág egybe azzal, hogy akármilyen integrálást el tudjak végezni csak hogy egy példát mondjak. Begyakorlom a vizsgára, ZHra a feladatok megoldását, remélhetőleg akkorra tudom, utána ha kijövök a gyakorlatból, megint nem tudok semmit megcsinálni, én ettől nem hinném, hogy okosabb ember lettem. Ráadásul kreativitást ilyen feladatoknál már nem tudsz belevinni, mert ahhoz azért szerintem már zseninek kellene lenned, hogy begyakorlás nélkül meg tudd oldani. Szóval én szeretném azt hinni, hogy ez nekem jó, de sajnos nem így látom.