Kezdőoldal » Tudományok » Természettudományok » Hogyan magyarázható ez a...

Hogyan magyarázható ez a gravitációs egyensúlyi állapot?

Figyelt kérdés
Nekem ez az egész gravitációra alapozott kozmológia ingatag lábakon áll. Egyik oka a következő: Pl. az égitestek egymás körüli keringését, pályára állását, azon maradását a gravitacióval magyarázzuk. És ebben szépen el is nyugszunk. (A két test közti gravitaciós vonzóerő épp akkora, amekkora az adott tavolsagban, adott erintő irányú sebességgel haladó test pályán tartasához szükséges centripetális erő.) Ok, legyen. De ez egy rendkívül instabil egyensúlyi állapot. Kizarólag az érintő irányú sebesség és a távolság hajszálpontos összhangja esetén valósul meg. A legparányibb eltérés is négyzetesen gyorsuló közeledést, vagy távolodást okoz a két égitest között. Hasonlíthatnám ezt az állapotot ahhoz, állíts meg egy kést a hegyén úgy, hogy évmilliárdokig úgy marad! Nyilván nem megy, mert a legparányibb elmozdulás a vegtelen kicsiny egyensúlyi pontból, megállíthatatlan, egyre gyorsuló felborulasat eredményezi a rendszernek. Ilyen egyensúlyi állapotot akarva sem tudunk létrehozni. Minduntalan korrigálnunk kell. Tegyük fel, hogy véletlenül valóban létrejött egy ilyen egyensúlyi keringesi helyzet! Pl a Föld és Hold viszonylatában. De azt is halljuk, tanítják, hogy a Hold kratereit hatalmas meteorbombázások alakították ki. Csakhogy ha egy egitestet olyan mertékű becsapódás ér, ami pl 2500 km átmerőjű krátert hoz létre, felrepesztve az egitest kérgét is, az olyan brutalis hatas, aminek azonnali kilökődest kellene eredményeznie a pályaról

2021. febr. 17. 08:27
1 2
 11/12 Wadmalac ***** válasza:

"A Titius-Bode-szabály bolygórendszerekre vonatkozik, nem a kéttestproblémából számolt pályák dinamikai stabilitására."

Igaz, de nem is nagyon ismerünk olyan objektum-kettőst, ami ne lenne kapcsolatban másik objektumokkal gravitációsan, ugyebár a naprendszerünkben van kavics dögivel. :)


Szerintem van amúgy egy kis félreértés a stabilitás körül. Szerintem sokaknak azt jelenti, egy bizonyos pályarádiuszon és pályamenti sebességen tartó hatás lép fel, ha onnan el akar térni, ezért ott marad.

Eközben valójában arról van csak szó, hogy elég széles rádiusz/sebesség tartomány van, amin belül a két test se nem spirálozik ütközésbe, se nem repül szét.


Ott van a Holdunk, ami távolodik, de nem azért mert egyszercsak el fog szállni, hanem csupán azért, mert a Föld-Hold kettős az árapályerők miatt folyamatosan közelíti a kölcsönös kötött keringés állapotát.


Azóta is keresem a cikket a 2D-3D stabilitási problémáról.

Amint meglesz, belinkelem.

2021. febr. 19. 07:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:

"Igaz, de nem is nagyon ismerünk olyan objektum-kettőst, ami ne lenne kapcsolatban másik objektumokkal gravitációsan, ugyebár a naprendszerünkben van kavics dögivel. :)"


Ez nyilván így van, de a kérdés nem erre vonatkozott, hanem a Kepler-pályák dinamikai stabilitására egy kettős rendszerben.


"Eközben valójában arról van csak szó, hogy elég széles rádiusz/sebesség tartomány van, amin belül a két test se nem spirálozik ütközésbe, se nem repül szét."


Pontosan ezért írtam én is azt, hogy a Kepler-pályák ilyen értelemben stabilak. Kis taszigálás jobbra-balra persze pici változásokat okoz, de nem fog a test sem befelé, sem kifelé elrepülni.


Az árapály erők már nyilván okoznak eltéréseket a Kepler-pályáktól - bár ez is csak számítási pontosság kérdése. A Föld-Hold rendszerében egyik égitest kiterjedése sem elhanyagolható sem egymáshoz, sem a keringési pályájukhoz képest, az árapály jelenség mégis csupán 100 évente 2,9 másodperccel lassítja a Föld forgását, illetve - ahogy te is írod - a Hold is csak évente 3,8 cm-t távolodik. Ez az átlagos Föld-Hold távolság százmilliomod százalékának megfelelő változás - évente. Elképesztően kis hatás, és csak nagyon hosszú idő alatt válik jelentőssé. Rövid távon - akár néhány ezer éves, emberi történelmi távlatban is - gyakorlatilag elhanyagolható.

2021. febr. 19. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!