Az idő miért a negyedik dimenzió?

> Carlo Rovelli amelett érvel, hogy az idő nem is létezik.

> […]

> Hivatkoztam Carlo Rovellire, aki tudomásom szerint azt mondja, hogy nincs idő. A könyvét nem fejeztem be, de arra emlékszem, hogy a jelent cáfolta.

Szerintem tegyük ezt rendben. Einsteinnek tulajdonított mondás, hogy „az idő csak illúzió”, amit aztán sokan átvettek, és mindenféle áltudományos, ezoterikus körítést csaptak hozzá. Csakhogy Einstein ilyet nem mondott. Mondott hasonlót, de érteni kell a különbséget. Te is kevered az „nincs idő” és a „nincs jelen” kijelentést. Einstein pontosan ezt mondta: „Nekünk, akik hiszünk a fizikában, múlt, jelen és jövő nem más, mint makacs illúzió.”. Más fordításban: „A múlt, a jelen és a jövő közötti különbségtétel csupán képzelgés, bármily makacsul tartsa is magát.”

Itt nem az idő, mint fogalom az, ami „illuzorikus”, hanem a relációk azok. A relativitáselméletből következik, hogy nincs egy abszolút idő, ami mindenki számára egyformán telik, hanem az idő minden viszonyítási rendszerben más. Ami számomra jelen, az egy másik vonatkoztatási rendszerből nézve még csak a jövő, egy harmadikból nézve meg a múlt. Mivel az idő viszonylagos a viszonyítási rendszerhez képest, ezért ha viszonyítási rendszert váltunk, az időt is transzformálni kell az egyik rendszerből a másikba. És itt van a dolog makacssága, mert ezt ellentmondásmentesen meg lehet tenni.

Egy kissé esetlen, de talán érthető analógia. Van egy sor a pénztár előtt. Vannak előtted ember, vannak mögötted emberek, meg vannak mondjuk melletted emberek. A hétköznapi jelenségekhez szokott agyunk és a relativitáselmélet előtti összes ismeretünk alapján úgy tűnt, hogy az egész világ ebben a sorban egy helyen, egymás mellett halad. Ha valami előttem van, akkor az neked is előtted van, nem melletted, nem mögötted. A spec. rel.-ből meg kiderül, hogy bizony van olyan, hogy ami előttem van, az neked már mögötted van. De ettől még a dolog konzisztens, ellentmondásmentes marad. Tehát ha azt mondom, hogy „az előttem, mellettem, mögöttem fogalma nem más, mint makacs illúzió” az egészen mást jelent, mintha azt mondanám, hogy „a sor csak illúzió”, hozzáfűzve az én értelmezésemet, hogy akkor ezzel azt akarod mondani, hogy valójában akkor nem is létezik olyan, hogy sor, és mi nem is állunk sorban.

> "Az ön számításai hibátlanok ugyan, de fizikája visszataszító”

> Ezt mondta Einstein Georges Lemaître-nek:

Ezt is a helyén kell kezelni. Ugye említettem azt, hogy hogy kezelte Einstein Alexander Friedmann számításait. Ez még azelőtt volt, hogy Hubble megmérte volna az univerzum tágulásának mértékét, ezzel igazolva azt, hogy a világegyetem tágul. Lemaître szintén az általános relativitáselméletre építkezve dolgozta ki az ősrobbanás hipotézisét. De ekkor ez még hipotézis volt.

És itt látni kell, hogy egy 300 éve elfogadott világkép lett ostromolva. Einstein is erősen „hitt” ebben a világképben, de ez valóban nem egy tudományosan megalapozott álláspont volt. Ahogy sok más tudós, úgy Einstein is úgy tekintett a táguló, így szükségszerűen véges ideje létező világegyetem elképzelésére, mint a teremtés koncepciójának a tudományba való visszacsempészésére. Nem pusztán hipotézisként tekintettek rá, hanem a teremtés és a kor tudományos ismereteinek a spekulatív és szándékos összeboronálására. Ilyenre volt példa előtte is, azóta is, rendszerint a tudományos szemlélettel szembe menve, akkor és ott ez sem tűnt sokkal többnek.

Mikor Einstein azt találta mondani, hogy „Az ön számításai hibátlanok ugyan, de fizikája visszataszító”, az pont annyira nem volt tudományosan alátámasztott, mint Lemaître hipotézise. Belefért akár ez is a világról megszerzett tudásba, de semmi nem bizonyította azt. Einstein meg hát – tudományos alapokon nyugvó álláspont hiányában – elmondta a saját szubjektív véleményét. És kb. hasonló véleményen volt akkor szinte az összes tudós is.

Viszont itt a történetnek nincs vége. Ahogy Hubble igazolta a világegyetem tágulását, úgy Einstein gyakorlatilag azonnal elfogadta azt tényként. Nem csak leporolta és nyilvánosságra hozta Friedmann számításait, de beszélgetéseket folytatott Lemaître-rel, tanácsot is adott neki az elmélete csiszolgatására, és miután mélyebbre hatóan megismerte Lemaître-t és a munkásságát – ami már nem puszta hipotézis, hanem Hubble méréseinek köszönhetően részben megerősített, valószínű hipotézis volt – mindjárt azt találta mondani, hogy: „Ez a teremtés leggyönyörűségesebb és legkielégítőbb magyarázata, amit valaha is hallottam”. Einstein is elismerte Lemaître munkásságát, és Lemaître is felnézett Einsteinre. (Persze ennek tudományosság szempontjából nincs jelentősége.)

Gyanítom ennek a későbbi elismerésnek – ami után Lemaître népszerűsége igencsak megnőtt – az is állhat a hátterében, hogy Lemaître igen erősen szétválasztotta a tudományos és a teológiai munkásságát. Pl. nem igazán kedvelte, ha valaki az ősrobbanás szingularitását a teremtéssel azonosította. Ahogy a Wikipédia is írja, meggyőzték a pápát, hogy ne mondja azt, hogy az ősrobbanás elmélete érv a teremtés mellett. Gondolom némi beszélgetés után Einstein számára is világossá vált, hogy Lemaître valóban egy természettudós szemléletével és igényességével alkotta meg az ősrobbanás hipotézisét, és nem valamiféle a kereszténységet legitimáló spekuláció gyanánt.

> 2*sü-nek írnia kéne egy könyvet. Igen jó a fogalmazás kézsége és közérthetően magyaráz. Egyáltalán nem lepődnék meg, ha már lenne neki könyve.

Van több könyvem is. Pl. egy hónapja is vettem egyet. :-) Viccet félretéve köszönöm az elismerő szavakat, de azt hiszem maradok GYK-s válaszoló, a könyvírást bár régebben fontolgattam, igaz kicsit más témában – anno össze akartam gyűjteni a táblajátékokat (sakk, gó, ostábla, szenet), ezek történetét, változatait (pl. sakk esetében csaturanga, hsziang-csi, sógi stb.), hogy milyen filozófiai szemlélet, gondolkodásmód jelenik meg egy-egy játékban –, de azt hiszem a könyvírást nem nekem találták ki. A párbeszéd megy, de a monológ kevésbé.

Néhány válaszod simán lehetne egy-egy bekezdés egy Einsteinről szóló könyvben.

Amúgy ha a dialóg megy, akkor interjú szerű könyvet kell írnod, ahol két karakter beszélget, az egyik kérdéseket tesz fel, amiket kihalászhatsz bárhonnan, te pedig megválaszolod őlet.

Vagy lehet belső dialógus is, ahol a karaktered az élet nagy kérdéseire keresi a választ, ehhez pedig meg kell járnia a fizika eddig már kitaposott útját, minden aspektusát megvizsgálni, majd egy konklúziót alkotni mindarról, és az út során megalkotott, megformálódott világképe alapján megválaszolni a kérdéseket.