Kérdező!
A gyógyszerkutatásban és egyéb biokémiai stb. kutatásokban a nanomedicina, nanotechnológia már jónéhány éve központi téma.
Az egyáltalán nem csoda, hogy most még jobban előtérbe került.
Azt talán tudod, hogy ezeket a kutatásokat részben az ipar, részben pl. különböző központi forrásokból (az EU-ban pl. a Horizon 2020 kutatási és innovációs keretprogramjából) pályázati alapon finanszírozzák.
Nem csoda, hogy most előrukkolnak a kutatók COVID-ra kihegyezett kutatásokkal, kutatási eredményekkel, mert erre a témára most lehet szerezni forrásokat.
Ne úgy képzeld el, hogy ez a kutatás most piacképes valamit prezentál!
Én sem értek ehhez a kis részterülethez, de bőven van rálátásom a kutatások hátterére.
Közérthető módon, konyhakészen ezt nem tudja elmagyarázni neked földi halandó. Mert ahhoz komplex háttérfolyamatokat kéne értened, hogy megértsd a konkrét kutatás lényegét.
31
Tehát érthető úgy is, hogy megvan a szándék arra, hogy nanorobotokkal oltsák be az embereket a Covid-19 járvány megfékezése érdekében?
Most kérdező szembesültél a következővel. Ilyen típusú kérdések többnyire ezotériából keletkeznek, vagy nem értett dolgok pongyola megfogalmazásából. Az meghatározza a színvonalat, vagyis nemérdemes elolvasni semmit belőle.
Te viszont egy tudományos cikket próbáltál értelmezni, ez nem ment, kérdezel, aki elolvassa, az se érti, de válaszkényszere van, hát felsőbbséget mutatva leugat.
A tudományos cikk sajátossága, hogy korábbi és közeli területeken zajló kutatásokhoz kapcsolódik, azokra hivatkozik, így gyakran ilyesfajta cikkeket úgy olvasnak, hogy átfutják, majd előveszik az irodalomjegyzékben felsorolt cikkeket, és a megfelelő pontokon ezeket hozzáolvassák. Meg számolnak. Különben a nem pont ezzel foglalkozó tudós se értené. Egy tudós alapvetően másképp fogalmaz, ha szakcikket ír vagy népszerűsítő tudományt a laikusoknak.
Én nem vagyok virológus, csak érdekel. Mondjuk a kvantumfizikához konyítok valamicskét. Ezért az összefoglaló alapján a következőket mondhatom. A vírusok nagyon nagyon kicsiny lények, nem is élőnek, hanem szerves anyagnak tekintik őket. Ezek fejlődni, osztódni csak bizonyos sejtekben képesek, mondjuk jelen esetben főleg tüdősejtekben. Ezért a vérárammal és egyéb módon oda igyekeznek, ott kapcsolódnak sokféle módon a sejthez és megkezdik tevékenységüket. Ez energiaigényes, amit a gazdasejttől vonnak el. Ettől az abnormális működésűvé válik, azaz nem pont azt, nem pont úgy teszi, ami a dolga. Te pedig azt mondod, tüdőgyulladásom van.
A szervezet ez ellen védekezik, úgynevezett immunválaszt ad, ami bizonyos mássejtek termelődését jelenti, ezek dolga a vírus kivégzése. Időnként csakannyi, hogy nem engedi szaporodni. A COVID-dal két probléma van. Gyorsan változik (értsd, gyorsabban a megszokottnál, az ismertnél), de főképp létfontosságú szervet támad. Ha nem tudsz lélegezni, azonnal meghalsz. Légzőkészülékkel is, mert a tüdőd nem tudja az oxigént kiválasztani. Az immunsejtek lassan szaporodnak, ha a vírus gyorsabb, ő győz. Minden azidőfaktoron múlik. Az immunsejtek, ha elvégezték a munkát, egy darabig (úgy tudjuk, ezek fél évig) még nem bomlanak le. Tehát ha másnap kapsz egy jó adag új vírust (fertőződsz), akkor az immunsejtek tömege azonnal kivégzi ezeket, mielőtt a céljukhoz jutnának. Ezt jelenti a védelem a fertőzés ellen.
Ezután nézzük a cikket. A fenti folyamatba nagyon nehéz beavatkozni, nagyjából ugyanazért, amiért egy atom szerkezetét nehéz megismerni. Túl nagy, amivel vizsgáljuk. Mondjuk, egy rizsszemet egy gépi markolóval akarnál kiválasztani és felvenni. Amit félig vakon keresel. Szóval ez nehéz. A nanotchnológiát úgy képzeld el (ha szakszavakkal mondanám, előbb azokat sorra meg kéne értened, erre mindkettőnknek hetei mennének rá), hogy a probléma változatlanul a rizsszem megtalálása és kiemelése. Csakhogy most van hozzá egy kiváló nagyítód és egy aprócska szerkezeted, ami kiválóan irányítható. egyből megtalálod és nyakoncsiped a rizsszemet. A nanoanyagok a vírussal azonos méretűek, csak az ember által könnyebben irányíthatók, mint mndjuk egy vegyszerrel (oltóanyag) célt érni. Készíthető olyan nanoszerkezetek, amik egy dologra (mondjuk a COVID-ra) vannak specializálva, a véráramba jutva azonnal ilyen keresnek. Ha már voltál fertőzött, megtalálják az immunanyagot benned. Ha éppen most vagy fertőzött, a vírust találják meg. Mivel irányítottak és kicsik, károsítás nélkül ők is bemennek a tüdősejtedbe, és kivégzik a vírust. Összehasonlíthatatlanul hatékonyabbak.
Van azonban néhány probléma. Ilyesmit majdnem olyan nehéz és drága előállítani, mint egy kisebb atomreaktort. Szóval sok tudomány és pénz kell hozzá. Aztán itt irányítómechanizmusra van szükség. Ezt a matematikából (majd pedig a fizikából) ismerik a tudósok, csak éppen sokféle dolgot lehet irányítani. Jó esetben azt "táplálják bele", hogy végezze ki a vírust. De - elvileg - azt is ráprogramozhatják, hogy valami mást is csináljon (ETTŐL RETTEG A VILÁG). Ezért rendkívüli fontosságúvá válik a megbízhatóság. Ahogy tudod egy ismerősödről, hogy gazember vagy tisztességes, ugyanígy lehet ezt tudni a cégekről. Az egyik ismerősödhöz el mersz menni aludni, a másikat kikerüld. Az egyik cégnek megengeded, hogy nanorobotot juttasson beléd, a másiknak nem. Az alvás egy szimpla ügy, a nanorobot az életedről szól. Hanem kapod, meghalsz a vírustól. Ha kapod, vagy hurrá, vagy irányítanak. És ez olyan bonyolult hogy nem tudod ellenőrizni. Ez itt a rettegés alapja.
No a cikk a nanotechnológiáról szól, azt részeltezi, mi a nehézség, mi az, amit már tudnak, mit kéne még megoldani. A fenti szöveg egy többé kevésbé jó hasonlat. Azt remélem, általa megérted. A szakma általában ilyenkor belül káromkodik. Mert a tevékenysége megszentségtelenítését látja benne. Az értelemsebbje bólint, ha nincs benne túl nagy hülyeség. Igen, így megértik és nem támadnak bennünket. Az érzelmileg primitívebbje (tudásban persze zseni) viszont ki is mondja, megszólaltak a hülyék. Nem érti, az egész érte van. Hogy hagyják dolgozni. Mert te is, mindenki, aki nem ért egy területhez, de van érzéke hozzá, akkor fogadja el, ha legalább valamennyire sejti, mi is történik.
Azért vállaltam akár a szidalmakat, mert tudom, a tévképzet nem kiirtható. Az már úgy marad. Hát meg kell akadályozni bármi áron. Mert sok misztikus kutatás zajlik, de soha nem a módszer a problémás, hanem az ember, aki műveli. Ha a célja jó, támogatni kell, ha rossz, megakadályozni. Ezért fontos legalább annyit tudni, mi miért történik.
33: (31-es vagyok)
#33:
NEM! eleve hogyan mondhatsz olyat - tudományos kutatás alapján - hogy "megvan a szándék". A kutatók semmiféle szándékot nem sugalmaznak, nem is feladatuk!!!!! Az ő munkájuk a tudományos kutatás. Azt, hogy azokat a kutatási eredményeket aztán hogyan és mire használják - az egy más tészta. És általában nem a holnap-holnapután témája, hanem sokkal hosszabb távon...
Nagyon egyszerű következtetést próbálsz levonni - a hiányos tudásod alapján.
Na látod, ezért teljesen fölösleges olyasmit olvasnod, amihez lövésed sincsen. Se eredeti nyelven, se lefordítva.
Az előttem szólók - 34-35 - teljesen jól leírták a lényeget.
Abszolút bulvárinformációk alapján
Bocsánat, kitörlődött az utolsó mondat vége...
Abszolút bulvárinformációk alapján túlgondoltad az egészet.
36
De mit gondoltam túl.
A tanulmány magja nagyon egyszerű. A vírusfertőzéseket (mint a koronavírus is) nanotecnológiával szeretnék kezelni, amiről úgy gondolják hatásosabb mint a hagyományos módszerek.
A nanotechnológiával történő víruskezelés pedig a szervezetbe való nanotechnológia jutattás átlal történik.
Semmi hülyeséget nem állítottam. Csak azt, hogy nanotechnológiát akarnak a szervezetbe juttatni a vírusjárványok (mint például Covid-19) megfékezése érdekében.
Ha ez az állításom hamis, légyszíves mutass rá arra a sorra a szövegben amelyik ellentmond ennek.
Bocs, de ezt így nincs értelme folytatni... Dunning-Kruger pozitív vagy...
Pontosan MIBŐL olvastad ki, hogy majd csipeket akarnak belédültetni...???
Ezotériával nem vagyok hajlandó foglalkozni!!!!!
Túráztass mást a hülyeségeddel!
35
Ezután nézzük a cikket. A fenti folyamatba nagyon nehéz beavatkozni, nagyjából ugyanazért, amiért egy atom szerkezetét nehéz megismerni. Túl nagy, amivel vizsgáljuk. Mondjuk, egy rizsszemet egy gépi markolóval akarnál kiválasztani és felvenni. Amit félig vakon keresel. Szóval ez nehéz. A nanotchnológiát úgy képzeld el (ha szakszavakkal mondanám, előbb azokat sorra meg kéne értened, erre mindkettőnknek hetei mennének rá), hogy a probléma változatlanul a rizsszem megtalálása és kiemelése. Csakhogy most van hozzá egy kiváló nagyítód és egy aprócska szerkezeted, ami kiválóan irányítható. egyből megtalálod és nyakoncsiped a rizsszemet. A nanoanyagok a vírussal azonos méretűek, csak az ember által könnyebben irányíthatók, mint mndjuk egy vegyszerrel (oltóanyag) célt érni. Készíthető olyan nanoszerkezetek, amik egy dologra (mondjuk a COVID-ra) vannak specializálva, a véráramba jutva azonnal ilyen keresnek. Ha már voltál fertőzött, megtalálják az immunanyagot benned. Ha éppen most vagy fertőzött, a vírust találják meg. Mivel irányítottak és kicsik, károsítás nélkül ők is bemennek a tüdősejtedbe, és kivégzik a vírust. Összehasonlíthatatlanul hatékonyabbak."
Kész, ennyit szerettem volna tudni.
Hogy már létezik olyan szabad szemmel nem látható technológia amelyet a testbe be lehet fecskendezni és amely bizonyos utasításokat hajt végre, be tud avatkozni bizonyos biológiai funkciókba, be tud hatolni a sejtekbe és még tovább.
Ez engem személy szerint aggodalommal tölt el. Lehet mást nem. Azt is megértem. Nem vagyunk egyformák.
És itt tényleg a szerencsén múlik, hogy ki kezébe kerül egy ilyen technológia. Uram oltalmazz!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!