Kezdőoldal » Tudományok » Természettudományok » Hogyan tanuljak szerves kémiát?

Hogyan tanuljak szerves kémiát?

Figyelt kérdés

Sziasztok! :)

Kémia Bsc-n vagyok elsőéves hallgató. Nem véletlenül jelentkeztem ide, nagyon szeretem a kémiát. (Bár eredetileg más terveim is voltak)

A vizsgaidőszak már elkezdődött, pár vizsgám már le is ment. Eddig szinte mindenből sikerült ötösöket tennem, ami persze mondható, hogy lehet hogy nem arányos a tudásommal, de teljesen elégedett vagyok, úgy érzem, hogy jogosan kaptam jó érdemjegyeket, és valóban értem azt, amit tanulok.

Van sajnos egy kivétel ezalol.

Nem tudom, hogy mit csinálhatok rosszul, de úgy érzem, valamiért nem tudom megtanulni a szerves kémiát.

Csakis reakciókat tanulunk rajta, töményen, amivel természetesen nincs is semmi probléma. Ugyan bíztam benne, hogy rendszeres tanulással a szorgalmi időszakban összeáll az anyag, de ez egyszerűen nem így lett. Szenvedek vele, próba teszteknél sem sikerül jó eredményeket elérnem, és nagyjából azok a részek mennek leginkább csak, amiket a kémia egyéb területein elsajátítottam. (pl.: általános kémia tárgyon)

Hol lehet a hiba, mit hibázhatok el?

Nem állnak össze a képek, es egyszerűen nem marad meg bennem a szárazan bemagolt reakciótípusok, és ez miatt hatalmas motivációs problémákkal is küzdök.

Van esetleg jól bevált módszeretek? Mi segítette nektek a megértést, a tanulást?

Válaszotokat nagyon szépen köszönöm! :)



2020. dec. 21. 20:56
 1/3 anonim ***** válasza:
53%

Szia, szerintem nézd meg mások miket írtak, hátha ez segít:


https://www.gyakorikerdesek.hu/tudomanyok__termeszettudomany..

2020. dec. 21. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 Mojjo ***** válasza:
@1: Szerintem nem ezt akartad linkelni.
2020. dec. 21. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 Z003 ***** válasza:

Hát ez egy nehéz téma, főleg mivel minden ember más és más más technika válik be.


Én vegyész technikusnak tanultam, a tanáraim nem igazán voltak a toppon így nagyjából magamnak kellett megtanulnom mindent. Először is mindenképp javaslom a különböző szakirodalmi könyvek olvasását, először is ajánlanám Straub F. Brunó: szerves kémia c. könyvét. Ez egy viszonylag bevezető szintű könyv ami remekül összefoglalja az alap tudnivalókat, remek ábrákkal és reakció egyenletekkel anélkül hogy belemenne a bonyolultabb témákba.


Nekem ez volt a kezdőlökés, és ráadásul meglehetősen olcsó könyv antikváriumokban 1-2 ezer forintos tétel, bőven megéri az árát.

Ez után ami már egyetemi szintű könyv a Novák - Nyitrai Szerves kémia könyv, ez a egyik legjobb elérhető könyv egyetemi szinten magaráz érthetően, rengeted hasznos információ van benne. Viszont nehezen beszerezhető mivel már nem nyomják és az emberek általában nem szívesen válnak meg tőle.


Ha viszont nem szeretnél nagyon könyvekkel foglalkozni van egy nagyon hatásos viszont kicsit több motivációt igénylő módszer. Viszont az is igényel legalább egy minimális háttértudást.


A módszer lényege hogy kiválasztasz egy tetszőleges molekulát (nehézségtől függően), és próbálod "megépíteni" a lehetséges legegyszerűbb úton.

A példa kedvéért az Ibuprofén molekulát elő lehet állítani benzol és 2-klór propionsav reagáltatásával majd ez kezelve

1-klór-2-metil-propánnal, amit meg izopropanolból lehet csinálni stb..


A módszer lényege hogy minél több reakció típust tanuljunk meg és ezzel javítva a probléma megoldási készséget a témakörben. Ez így sokkal jobban megmarad az emberben mint ha csak egy sima reakció típust látna az ember. Bár tény hogy kell hozzá valamennyi alaptudás de ennek a mértéke szabadon választható, mivel egy egyszerűbb molekulát lényegesen egyszerűbb is összerakni.


Nekem a sok könyv és ez a módszer segített, meg persze jó sok kitartás.

Ha esetleg kell valami segítség nyugodtan írj privátba.

2020. dec. 22. 00:13
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!