Lehet emlékezni arra a pillanatra, amikor elalszik az ember? Az ébredés már kicsit más, azt (szerintem) könnyebb érzékelni, pl. ha csörög az óra.
És ha nem az óra ébreszt?
Én eddig még se az elalvásom se az ébredésem pontos pillanatára nem emlékeztem, nálam is van óra, de nem mindig az ébreszt (hétvégén, mikor nem kell korán kelni, még csak az kéne...).
Ez embertől és neveléstől függ.
Az ősemberben még megvolt, hogy nagyon gyorsan ébred - ma pedig az agykontroll (vagy más meditáció) segíthet ebben. Az elalvásnál is... pl. ritka lesz a szokásos 'felriadás' félálomból. Nyugodtan, egyenletesen siklasz az álomba.
Nos vitatkoznék az előttem szólóval.
A biolgiában folyamaok vanak, így gyakran nem lehet kijelölni egyetlen időpillanatot sem, így van ez az elalvásnál is. Emelett nehezíti a dolgot, hogy az agy önmagára hat vissza, azaz míg én egy műszert figyeleve a konkrét időpillanatban meg tudom mondani az agyhullámok alapján, hogy az alany kb milyen állapotban van, addig az alany ezt nem fogja tudni megtenni, hiszen éppen a saját agyát állítja "alvó módba". Egy aggyal pedig nem lehetséges egyszerre aludni és ébren lenni. Ezen semmilyen agykontrol vagy meditáció nem változtathat.
Ezen én is sokat gondolkodtam, aztán mostanában jöttem rá valamire, alátámasztva részben az előző hozzászólót. De csak részben, ugyanis az alvó agy sem inaktív. Az alvás nem lekapcsolás, csak üzemmódváltás. Nagy ritkán van olyan is (nekem nem sok volt), hogy az ember álmában tudja, hogy álmodik és úgy irányíthatja a történéseket, ahogyan akarja.
Szóval, én azt vettem észre, hogy elalvás előtt gondolkodsz valamin, történésen, eseményeken, aztán egyszer csak egyre több benne az olyan esemény, történés, amik csak úgy előjön, tehát nem tudatosan jelenik meg. Gondolom, ez már az álom folyamatának része. Aztán szép fokozatosan eltűnik a tudatos komponens, átadva a helyét az álomnak.
De mondjuk egy szakértő biztosan jobb választ tud adni, mert az én tapasztalatom nem tudományos érvényű.
Utolsó válaszoló! Igazad van, ilyesmit már én is tapasztaltam!! :)
Köszönöm mindenkinek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!