Mit tennél a helyemben a matematikával kapcsolatban?
Már elmúltam 18 éves, és estin folytatom a gimnáziumi tanulmányaimat. A cél az, hogy érettségi bizonyítványt szerezzek, majd egyetemre menjek. Alapvetően jól megy a tanulás, 5-ösre állok angolból, irodalomból sokmindent tudok, a legutóbbi kémia dolgozatban pedig mindent tudtam.
De van egy ősi mumusom, a matematika. Nem vagyok vele jóban, annak ellenére, hogy voltak olyan pillanatok, ami azt mutatja, hogy (talán) nem vagyok hozzá teljesen tehetségtelen pl. írtam már 5-ös dolgozatot. De akkor is, amikor magyaráz a tanár, semmit nem értek. A másik pedig az, hogy e tantárgggyal szemben félelmet érzek. Nem olyan érzés ez, amit egyesek éreznek, hogy undorodnak tőle. Ó, nem! Szerintem a matematika egy gyönyörű tudomány, és nem olyan fárasztó, mint más tantárgyak. Amit én érzek, az olyan, mikor pl. nem mersz felmenni a magasba, mert tériszonyod van. Vagy nem mersz bemenni a tengerbe, mert félsz a cápáktól. Na, ezt jelenti nekem a matematika.
A tantárgy iránti érzéseim változnak. Egyszer úgy érzem, felül akarok kerekedni a félelmen, és meg akarom tanulni. Máskor azt, hogy menekülni akarok. Pl. ma bejelentette a tanár, hogy lassan-lassan iratni fog egy dolgozatot. Mondanom sem kell, hogy mikor jöttem ki az iskolából, már azon zakatolt az agyam, hogyan kellene felmenteni magam...
Nos...
Igazából nem lenne rossz magam felmentetni. Akkor biztosan le tudnék érettségizni. Ugyanakkor nyomorultul érezném magam, hogy megfutamodtam, meg szégyelném magam a csajok előtt is. Máskor meg azt érzem, hogy meg kell tanulnom ezt a tantárgyat. Nem akarom tovább húzni az időt... Így is eleget rizsáztam.
Leírtam, hogyan érzek. Mit tennétek, mit kellene tennem?










Ha már egyszer végre születőben van az ambíció a további tanulásra, akkor rajta, ne hagyd megad letörni.
De tényleg maximálisan ki kell használnod a plusz segítségeket a megértésre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!