Schrödinger macskája lehet érv a párhuzamos világok mellette?

A kvantumfizikában van egy olyan teória, hogy a hullámfüggvény összeomlása valójában nem az, hogy egyetlen valóság marad meg a valószínűségekből, hanem hogy az összes lehetséges valóság irányában alternatív valóságok jönnek létre.

Elég labilis a dolog realitása, ez az univerzum minden helyén, minden részecske-szinten, minden pillanatban megszámlálhatóan végtelen darab univerzum-szétválást jelentene.

Nem lehet kizárni, de elég valószínűtlen ahhoz, hogy nulla erre utaló jel birtokában a teória ha nem is szemeteskosárba, de minimum fiók aljára kerüljön.

Megértettem, hogy mit ábrázol a brüsszeli atomium.

Konkrétan a párhuzamaos világokat. Már csak azért is mert hogy a gömbökben való tükröződés maga a világ duplikálása, triplikálása stb.

Zseniális. 1956

A kvantumfizikában sok teória van, mert a kvantumfizikus is ember, és szeret fantáziálni. És tudása birtokában általában igen gazdagon. A probléma ott kezdődik, hogy ezt előadja (gyakran viccnek szánva, de az se baj, ha komolyan), és a laikus hallgató a saját tapasztalata alapján megpróbálja megérteni. Csakhogy ez a legritkább esetben sikerül, a meghatározó eset az, hogy félreérti. Ez amiatt van, mert szakszavak jelentését a saját hétköznapi tapasztalat szerint értelmezi, aminek viszont semmi köze a dologhoz.

Ilyen a "hullámfüggvény összeomlása" is. Matematikai fogalom nem tud összeomlani. Tud értelmes vagy értelmetlen lenni. Előbbi eset függvénytanilag magyarázható, adott esetben fizikai interpretációadható hozzá.

A szuperponált hullámfüggvényenek van fizikaiinterpretációja: az adott részecske állapota. Az összeomlásnak nincs fizikai interpretációja. Ezért szabad fantáziával azt gondolunk hozzá, amit csak akarunk. A döglött macskától a végtelen számú univerzumig.

Schrődinger a felfedezése idején nem hitt egy problémában, kitalált rá egy abszurd kísérletet. Azóta a laikusok kedvence lett, mert piszok jól hangzik. De el kell hinnünk, hogy nincs macska. Se élő se holt.

Ami állítható, az annyi, hogy eddigi méréseink (tehát az emberiség eddigi észlelése) szerint egy részecske tulajdonságainak csak bizonyos esetei mérhető (ezt sajátállapotnak nevezzük, mert az ő saját lehetőségei). Ugyanakkor van elméletünk gyönyörűséges egyenletek formájában, amelyeknek időnként elképesztő megoldásai vannak. Csakhogy ezt az istennek se tudjuk kimérni. Magyarázat, a hullámfüggvény összeomlik. Igen, a hullámfüggvény megteszi, de hogy mi van emögött fizikai valóságként, azt nem tudjuk, nem is sejtjük (következésképp azt gondolunk róla, amit csak akarunk).

Mindössze annyi biztos, hogy a fotont vizsgálhatjuk és hullámnak látjuk, meg vizsgálhatjuk és anyagi részecskének érzékeljük. Azt azonban nem tudjuk (finoman szólva gőzünk sincs), mi lehet a szuperpoziciója, van-e ő olyan állapotban valaha is, sőt azt se, mit jelent a "véletlen viselkedése". Pontosabban erről lehet elképzelésük, eszerint lehet bennünket ilyen vagy olyan filozófiai szemléletűnek titulálni. Egyet nem lehet: igazságot tenni. Az oka egyszerű. Minden relatív.

A Schrödinger macskája szemléltetés arra, hogy a mikrorészecskék világát csak valószínűségi alapon lehet leírni. Se több se kevesebb, ez az anyagi világ megismerésének egyik korlátja. A valószínűség már megjelenik általános iskolában miszerint az elektronhéj az a térrész, ahol az elektron 90%-os valószínűséggel tartózkodik.

A hullámfüggvény pedig nem "omlik össze" (úristen micsoda butaság!), mivel nincs fizikai tartalma, hanem matematikai absztrakció. Azért vezették be annak idején a ψ hullámfüggvényt, mert felismerték hogy az elektron hullámtulajdonsága már nem hanyagolható el annak matematikai leírásakor. Ekkor született meg a hullámmechanika (kvantummechanika).

"A hullámfüggvény pedig nem "omlik össze" (úristen micsoda butaság!)"

Ezt a butaság kifejezést használják mégis a mérés hatásának szemléltetésére nem buta tudományos ismeretterjesztésben is, lévén nincs jobb.

Szabatosabb az állapotvektor összeomlásáról beszélni, de minél szabatosabbak akarunk lenni, annál inkább nincs rá szó, csak matek.