Ha az alábbi kínai virológus közzéteszi majd a bizonyítékait, hogy a Covid-19 emberalkotta vírus, akkor a tudóstársadalom majd bocsánatot kér, hogy az emberekkel a természetes eredetet próbálták bekajáltatni?
Mármint elég súlyos hiba lenne és következmények nélkül nem maradhatna, ha a világ vezető tudósai ennyire mellényúlnak. Vagy totálus amatőrség vagy rosszhiszeműség állhat mögötte. Pedig ha kínai tudósok maguk ismerik majd be, akkor annál nagyobb bizonyíték nem kell.
#26
"Pedig úgyis meg lehet a cikket fogalmazni, hogy beidéznek öt olyan kutató véleményét akik ugyanazon a véleményen vannak."
Akkor most már igazán meg is tehetnéd, mert eddig egyetlen másik kutatót sem hoztál példának.
"Mitől lesz valamelyik kutató fővonalas és mitől lesz másodhegedűs? "
Ezt nem tudom, de rajtad kívül nem is beszélt senki ilyesmiről. Én momentán ugye azt írtam, hogy akár Nobel-díjas kutatók is tévedhetnek, őket aligha tekintik másodhegedűsnek. Szóval nem nagyon értem miről beszélsz.
A kérdező azt hiszi, hogy vannak első vonalbeli tudósok, akiknek jobban hiszünk, és második vonalbeliek, akiknek nem annyira.
Meg aki egyszer tévedett, vagy hazudott, annak a tekintélye is kisebb lesz, ezért nem hiszünk neki annyira.
Meg azt is, hogy a tudományban lehet szavazni, hogy kinek van igaza, így öt kutató le tud szavazni egyet, vagy öt gyengébbet.
Mondom, hogy halvány lila gőze sincs a tudomány működéséről.
Ő úgy gondolja, hogy a tekintélyeket vagy az eddigi eredményeket vetik össze, és akinek több van, az győz.
De tényleg nem értem, hogy ezt miért nem az ezotériában játssza?
Ott még talán valaki hinne is neki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!