Most mitől terjed újra ilyen rohamosan a Covid-19?
A korlátozások és maszkviselés dacára durván gyorsul a terjedése.
Pedig júliusban, augusztusban kevésbe volt szigorú a helyzet, az emberek nyaraltak és alacsonyan voltak az esetszámok. Ez teljesen szembemegy a logikával, úgy ahogy ez a vírus már szinte minden téren szembement a logikával...
"Láttam olyan videót is, hogy egy repülőn agyba főbe vertek egy embert mert nem volt maszkja."
Tudod miért verték agyba-főbe?
Mert
1. a stewardessek felszólítása ellenére nem volt hajlandó maszkot felvenni.
2. ennek következményeként felszólították a repülő elhagyására és erre sem volt hajlandó.
A többi utas meg szeretett volna indulni, amit ez az egy hülye lehetetlenné tett.
És nem mindegyik utas mélázó buddha nyugalmú ember.
Ha valaki 11500 méteren nem óhajt kiszállni a repülőből, azt megértem. :) De itt nem.
Az nem érv, hogy kifizette a jegyet. Ha a felszállás és utazás kötelező feltétel a maszk, akkor ezt a szabályt a felszállással elfogadta.
Ha nem tartja be, ki kell dobni, mint a macskát xarni.
Hát a terjedés oka a járvány természete (mondhatnám, tulajdonságai). Amik viszont az emberi viselkedéssel vannak összefüggésben.
Az ember természete, hogy fél az ismeretlentől, aztán megszokja, ebből nagy galiba keletkezik, ismét jön a félelem (hú, ekkore?), ismét a megszokás, és ez így megy, míg valamiközbe nem szól. Itt mondjuk egy vakcina. Ettől hullámzó a járvány.
Magyarországon egyéb okokból a félelem eléggé elterjedt jó pár éve. Nagyon sokféle a félelem. Félnek Sorostól, migránsoktól, munkanélküliségtől, éhezéstől, hadd ne soroljam. Ehhez plusz egy az ismeretlen vírus. Nem a kormány intézkedései, a nemzetközi hírek hozták a rettegést, emiatt a kisebb fertőzést. A mantrázás is fontos eszköz. Minden média, hírek, reklámok, még a sláger is ezt fújta. És volt hatása.
Aztán emiatt lecsengett, közben jött a nyár, mindenki ment a kényszerű (és erősen eltúlzott, dilettáns) korlátozásból a szabadságba. Legalább a mozgás szabadságába.
Ez pedig hozta a következő hullámot. Idő a terjedésnek is kell, ez itt nagyjából két hónap volt. Most van iskola. A fertőzések több mint fele innen jön, a fertőzöttek nagy része iskoláskorú. Igen, lehet, hogy a zömük, elég könnyen megússza. De közben mozog, mert az ifjúságnál ez a természetes. Közben terjeszt, és a fő probléma, lassan elfogy a tér, ahol nem terjeszt senki. Hétvégén jó idő volt olyan tömegeket láttam kirándulni, amit még soha. Sűrűbben voltak, mint egy rockkoncerten. Ott csak zömében fiatalok vannak, itt meg mindenki. Meglátjuk, két hét múlva mi lesz a helyzet. De ettől függetlenül is rosszabb. Jön a hideg, minden zárt térben zajlik. És fog zajlani. A járvány meg terjedni. Ember nincs, aki megmondja, mennyire. Lehet, hogy aránylag jól megússzuk, lehet hogy aránylag alaposan ráfázunk. Minden a viselkedésen múlik.
11
"Én igazából az ilyen fanatizmust pont úgy elítélem mint a másokra magasról tevőket. Egy kutya a kettő, agyilag zoknik."
Az ilyeneknek ha azt mondják ugorj a kútba, beleugranak. Vannak ilyen agyilag visszamaradott, már-már demenciát súroló egyedek akiket nagyon jól fel tud használni a politikum a saját programjuk gyakorlatba ültetésénél.
Lásd huligánok. Mindenki elítéli őket, leszólja őket, mégis a hatalom egy nagyon fontos eszköze, mert erőszakos beavatkozásoknál mindig hívják őket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!