A természetes mindig jobb mint a mesterséges?
Szinte mindenhonnan azt sulykolják sulykolják belénk, hogy ami mesterséges az rossz.
Ha tehetjük forduljunk gyógyszerek helyett gyógynövényekhez, a ,műanyagok rosszak,az aromák,tartósítószerek is.A mesterséges megtermékenyítés is sokak számára idegen nem is beszélve a klónozásról.
Valóban így lenne, vagy miért vannak annyira ellene az emberek által alkotott dolgoknak?





Attól, hogy mesterségesen állítják elő, még ugyanazok az atomok alkotják, mint amik a természetesben is vannak, így nem, se jobb, se rosszabb az egyik a másiknál.
Azért mondják, hogy vedd a természeteset, mert az ő termékeik azok és így akarják eladni.















A mesterséges dolgoknál az olcsóságra törekszünk, ami sokszor a minőség rovására megy.
Más szempontból pedig sokszor jobb a természetesnél.





Nem mindig, de van, amikor a mesterséges rosszabb. Például ha a boltban megveszed a mindenféle tartósítószerrel megáldott termékeket, akkor az nem lesz jó az egészségednek, főként, ellenben ha kézműves terméket veszel, abban nincs annyi (persze a kézműves is mesterséges, de „nem annyira”).
De például matracon feküdni mégis kényelmesebb, mint száraz szalmán, így abban az esetben a mesterséges a jobb.




















A szintetikus aszkorbinsav egészen pontosan olyan, mint a természetes.
A többiben viszont van igazság. A különféle természetes anyagok általában olyanok, és olyan keveréket alkotnak, amelyikhez hozzászoktunk az évmilliók alatt. A mesterséges anyagok ezeknek csak egy részét utánozzák, ami okozHAT különféle nehézségeket, vagy akár problémákat.
Ezen kívül - mivel a mesterséges anyagok töményebbek - könnyebben okoznak allergiát.





A kérdés megválaszolásához elsőként D NMR válaszára reflektálok. Talán ez a legszebben megfogalmazott változata annak a hülyeségnek, amivel sok laikus érvel a természetes anyagok mellett.
A mátrix esetleg az NMR jelet erősíti, de a szervezetre gyakorolt hatását nem befolyásolja. Biztosan mindenkinek ismerős az emésztés fogalma, de ha mégsem, akkor most leírom. Azon folyamatok összessége, ahol bevitt anyagok enzimatikus feldolgozása és a feldolgozott komponensek felszívása történik adott idő alatt. A nem használt maradékot pedig exkrementumnak (fekália) nevezzük. Namost a vérbe került aszkorbinsav-származékot mit fogja már érdekelni, hogy ilyen-olyan olajok, aromák, vitaminok is voltak mellette még citrom korából.
A mesterséges és természetes anyagok különbségét a citrom példáján szemléltetném. C-vitamin beszerezhető citromokból. A természetes út tehát, citromfát kell ültetni. Nevelni kell, gondozni (meg se említsük a permetet, trágyát, stb.) és ha eljön az idő szüretelni.
A mesterséges úton vegyi anyagok használatával állítjuk elő a C-vitamint a lehető legtisztább formájában, majd ahhoz vegyi anyagokat adunk (más esetekre is vonatkoztatva!) tartósítani, ízesíteni, formázhatóságot befolyásolni (lásd porcukor vs. kristálycukor), felszívódást kalibrálni (lásd "retardált") , stb. Lehet persze citromból is kinyerni és akkor nem kell napi 5-öt megenni, hanem csak egy tablettát. Az alábbiak megmutatják, miért nem mindig lehetséges a természetes félkész-/késztermék feldolgozása.
A fentiekből következik, amit felettem már emlegettek, hogy bizonyos anyagok nem kerülnek be, mert
- felesleges,
- megdrágítaná a terméket,
- rontaná a termék minőségét,
- beszűkítheti a keresletet,
- nem pontosan ismert a természetes mátrix.
Természetesen (2) és (5) vonatkozik a házi vs üzemi csirke esetére.
Ez a vitaminos példa mondjuk rendelkezik egy Achilles-sarokkal. T.i. sokan azt állítják, hogy felesleges (vesére nézve akár káros is lehet) a vitaminok szedése, lévén a változatos étrend tartalmazza a szervezet által megkívánt mennyiségeket.
Ezzel csak ezt az egy szálat szerettem volna elvarni, nem pedig álláspontot közöltem és pláne nem vita partnert kerestem.
Alles zusammen levonható a fenti könyvem konklúziója, hogy a mesterséges nem károsabb a természetesnél (ha alapból nem káros), pusztán bizonyos esetekben nem teljeskörüen kielégítő, de mindenképpen sok egyszerűsítést eszközöl az adott(!) területen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!