Melyik a legnagyobb sebesség, ami szabadeséssel érhető el (a Földön)? Örökké gyorsul a leejtett valami? Vagy van egy max sebessége?
800-tól 10'000 m magasságig nagyjából 130-160-nal fogsz földet érni, a Mythbusters (állítólag) című sorozat kísérlete szerint.
Itt áll be az egyensúly a gravitáció és a légellenállás között. A Baumgartner féle ugrásnál valószínűleg kicsit nagyobb segességgel ért volna földet, de nem sokkal. Hiszen a hangsebességet is akkor közelítette meg, amikor még bőven 10'000 m fölött járt. Ez alatt kezd sűrűsödni a légkör.
Itt jegyezném meg, hogy a légellenállás során keletkező erő képletében a sebesség négyzetes szorzatként szerepel, vagyis nagyobb esési sebességnél sokkal sokkal nagyobb a légellenállás is.
Illetve azt is hogy a légkörbe visszatérő űreszköz nem súrlódástól hevül fel, hanem a maga előtt összepréselt gázok nyomása miatt keletkező hőtől. Lsd gázállapot egyenletek.
A szökési sebességnek amúgy ehhez semmi köze.
Ja, ja a szökési sebesség.
Az az a sebesség amivel indulva (közegellenállás elhanyagolásával) el tudod hagyni a Földet azaz végtelen távolságra tudsz távolodni tőle.
Hiszen ha folyamatot megfordítjuk akkor a kérdésben szereplő esést kapjuk.
Csak végig kell gondolni..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!