Mit keres az a nagy feketelyuk a galaxis közepén?
"Elöbb-utóbb ide is elérhet"
100 milliárd év múlva talán.
Körülötte keringünk, nagyon nagy távolságban.
Majd, ha már megette az egész galaxist alattunk, akkor jövünk mi.
De addigra már Nap se lesz, meg Föld se nagyon.
Ember!
10 milliárd éve kering itt ez a galaxis.
Ez alatt már mindenki mindenkivel ütközött, aki akart.
Most már viszonylag nyugalom van, amit az is mutat, hogy a központi fekete lyuk éhezik, nem zuhan bele szinte semmi.
Az nem úgy van ám, hogy ő majd szippant magának!
Csak azt eheti meg, ami beleesik.
Úgy nagyjából 3 milliárd évig, amíg nekünk nem jön az Androméda, itt nyugalom lesz.
Szóval pihi. Van még egy kis időd.
"Azt hittem megnyugtattok"
Megnyugodhatsz. ;) Minden szépen rendben lesz.
Nem.
Két galaxis összeütközése nagyon látványos. Jó sok csillag lesz az égen, meg csillagköd, és látni fogjuk az Andromédát szabad szemmel már 1 milliárd év múlva.
De nagyon kevés ütközés lesz: a csillagok általában csak elrohannak egymás mellett.
1) - Egyetlen fekete lyuk sem tud korlátlan mennyiségű anyagot beszívni (elfogyasztani) nagyobbakra ez különösen igaz.
Nem véletlen az hogy akkréciós korong alakul ki és a pólusain jet kitörések. Ilyenkor "böfög" mert túl sok anyag kerül a rendszerbe.
2) Előbbiek miatt a fekete lyukaknak a világegyetemben kb az idők végezetéig tartana minden anyagot beszívni, de legalábbis ez a világegyetem összes protonjának elbomlása előtt már nem várható!
3) A Galaxisokat mint ahogy a miénket is egy szupermasszív tartja össze. Nélküle nem is létezne ez a galaxis.
4) Az Androméda galaxis közeledik viszont hozzánk és kb 1 milliárd év múlva összeér a két galaxis és egyesül. Ebben a folyamatban viszont az Androméda közepén lévő jóval nagyobb fekete lyuk és a Sagittarius A* elkezd majd egymás körül veszettül keringeni.
5) Nem tudjuk hogy ekkora fekete lyukak képesek -e az idők végezete előtt egyesülni. Vannak olyan elméletek hogy nem.
Eddig csak 30 és 50 naptömeg körüli fekete lyukak egyesülését érzékelték. Ebben 2000 szupernova robbanás energiája szabadult fel, miközben 3 naptömegnyi anyag eltünt, semmivé foszlott! Ezek sem a mi galaxisunkban történtek a nagy energiájú gravitációs hullámokat voltak képesek észlelni.
Ezt arányítva szupermasszív fekete lyukakra elképesztően gigantikus energiájú gravitációs hullámok felszabadulására lehetne számítani.
A föld messze van a középponttól de a közelében lévő csillagokat széttépné és felrobbantaná. Az egész eseménynek lennének azért érezhető és látható hatásai itt is!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!