Ha napjainkban történne meg a Tejútrendszer, és az Androméda-köd összeolvadása, akkor mi emberek mit érzékelnénk itt a Földön?
Volt már ez a kérdés, és akkor is többen leírták, hogy semmi nem történne nagy valószínűséggel. A csillagrendszerekben ui. hatalmas tavolságok vannak az egyes csillagok között, így annak a valószínűsége, hogy a mi napunk valamelyikkel általunk, mint hétköznapi emberek által is érzekelhető gravitációs kapcsolatba kerüljön kicsi.
Tkp. jól írta valaki a korábbi alkalommal, hogy két semmi ütközik össze.
Ha épp a közepén lennénk, kicsit fényesebb lenne az ég.
Meg persze látnánk a másik galaxist.
A két galaxis "ütközéséből" közvetlenül ugyan valóban semmit nem vennénk észre.
Viszont a két galaxis gázfelhőinek ütközései csillagszületési hullámot indítanak majd el.
Ez rendkívüli módon fényesebb csillagosabb eget fog eredményezni akkor.
Szóval ha a mostani állapottal tudnád összehasonlítani óriási különbség lenne.
Viszont mivel ezek is lassú év milliók alatt lejátszódó folyamatok, így egy emberöltőn belül ott sem sok változást észlelne bárki is figyeli az eget még akkoriban.
Megerősítem amit EagleHUN mond. De van egy nagyon(!) lényeges momentum: "Viszont mivel ezek is lassú év milliók alatt lejátszódó folyamatok, így egy emberöltőn belül ott sem sok változást észlelne bárki is figyeli az eget még akkoriban."
Na ez a lényeg a kérdés szempontjából. Mert melyik "fázisára" gondolsz az összeolvadásnak? Melyik pillanat felvétel érdekel? Ugyanis egy-két évtized - "napjaink" - igencsak villanásnyi idő a milliárd éves skálán lejátszódó "eseménynél". :)
Hogy nézne ki?
https://www.youtube.com/watch?v=JgyLVuU_xqs
" Az ütközés 3,75 milliárd év múlva történik meg, a teljes összeolvadás pedig 6 milliárd év múlva következik be."
Ebből:
Figyelem, a "billion" a magyar "milliárd"-nak felel meg!
Nem tévesztendő össze a magyarban is használt "billió"-val.
dellfil
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!