Mennyire elfogadott az az elmélet, hogy a magyarok maguk a hunok?

Megosztó kérdésről van szó. „Azonosság” helyett jobb lenne rokonságról beszélni. Mindazonáltal valamiféle folytonosság feltételezhető a két nép között, amit akár „azonosság”-ként is lehet értelmezni.

A rokonság mellett elég sok érvet fel lehet sorakoztatni, és egyre elfogadottabbá is válik, köszönhetően a tudomány legújabb eredményeinek. Nehéz felmérni az egyes szakmákon belül is, hogy a "támogatók", vagy az "elutasítók" vannak-e többen. De valójában nem is ez számít, hanem az érvek súlya.

Genetikailag úgy tűnik, hogy van rokonság (2017-es kuatások):

[link]

Habár (ahogy az előző írja, részben helyesen, részben helytelenül) a hunok etnikailag valóban nehezen „foghatók meg”, de azért beszédes, hogy a honfoglaló magyarok genetikájában az egyik legjelentősebb elem Belső-Ázsiához köthető, ami a hunok szállásterülete volt. És nem, nincs olyan, hogy bármilyen (akár genetikai, akár másmilyen) kutatás értelmetlen lenne....

A disszertáció (ami ezeket az elemeket legvalószínűbben hunként azonosítja) átment a tudományos szűrőn, mivel szerzője hivatalos eljárásban megvédte azt. Utólag érkeztek ugyan kritikák nyelvészek (pl. Klima László), illetve történészek részéről. Ezek pl. olyan „komoly” dolgokat kritikzáltak, hogy mit és hogyan idéz a szerző, meg hogy miről ír „túl” részletesen, miről pedig nem elég részletesen... Az egyetlen komolynak ható Kritika Bálint Csanád azon megjegyzése, hogy szerinte nincsenek is biztosan hun sírok, így hun genetikai anyag sem. Érvelésének erejét jelentősen gyengíti, hogy ez a megállapítás a legtöbb népre szintén igaz, valamint attól, hogy a sírokra nincs ráírva, hogy hun sírok, a hunok szállásterületeiről származó sírokról van szó, abból az időből, amikor úgy tartjuk, hogy hunok éltek ott, így talán mégiscsak lehetnek hun sírok, és főleg, mert bár nagyon magas lóról fröcsögve bírálja Neparáczkiék állítólagos prekoncepcióit (miközben éppen ő ítélkezik prekoncepciók alapján), következtetéseit, de semmilyen más lehetséges alternatívával nem áll elő... Krizizálni a legkönnyebb, de valami jobbat felmutatni már nehéz..

Kulturálisan szintén rokonaink a hunok, ezt sosem vitatta senki. A 4-es válaszoló is erről ír, de teszi ezt úgy, mintha ennyi lenne az összes mellette szóló érv...

A történelmi hagyományaink (krónikák) szintén úgy tudták, hogy a magyarok a hunoktól származnak. Ezeket egyes történészek „forráskritika” címén nem veszik komolyan, mondván, hogy a hunhagyomány „bizonyára” csak a 12. században, külföldről jutott al Magyarországra, a forrásul szolgáló külföldi krónikák meg csak „összekeverték” volna a lovas nomád népeket. Ez a parttalan hipotézis azonban semmivel sem igazolható. A hagyomány ugyanis már a legkorábbi magyar forrásokban is jelen van, a 12. századi külföldi eredetre leginkább az szolgálhatna bizonyítékul, ha előkerülnének olyan magyar források, amik az említetteknél korábbiak, és amikben nem szerepelne még a hagyomány. A valóság azonban az, hogy már a német krónikák is említik Salamon idejéből is a magyarok hun hagyományát (erre az szokott a szintén semmivel sem igazolható magyarázat lenni, hogy biztos csak a németek találták ki, a magyaroknak meg nem is volt ilyen hagyományuk). Ez a hipotézis szintén semmivel sem igazolható. A valószínűbb az, hogy a magyaroknak már a 10-11. század környékén is volt hun hagyományuk, és külföldön is 1 népnek tekintették a hunokat és a magyarokat. Bár a külföldi források korábbiak, mégsem életszerű, hogy a magyarok onnan vették volna át a hagyományt. Hóman Bálint szerint nem is lett volna ennek értelme a középkori Európában.

[link]

A rokonságot tagadó történészek szeretik ugyan azt mondani, hogy a „ történészek többsége”, vagy akár "nagy többsége" elutasítja ezeket a forrásokat, de erre nem készült statisztika, innentől az állítás bár hangzatos, de ighazolhatatlan. És számos nevet fel lehetne sorolni a rokonság támogtói mellett is. Hóman Bálinton kívül csak néhány név: László Gyula, Dümmerth Dezső, Balás Gábor, Király Péter, Makkay János, Bakay Kornél, Szabados György, Obrusánszky Borbála... Nyilván az említettek mind nem értenek (vagy nem értettek) a szakmájukhoz...

Az ún. „svájci hun völgy” (Val d’Anniviers) lakói a hagyomány szerint a catalaunumi csata után visszavonuló hunok leszármazottai. E gondolat először 1781-ben a genfi székesegyház kántora, Mark Theodor Bourrit művében jelent meg. Kiszely István tanulmányt is írt a kérdésről, számos hasonlóságra rámutatva az ottani, illetve magyar motívumok között. Ez szintén a hun-magyar-rokonság melletti érv:

[link]

Egy másik álláspont szerint a völgy lakói nem is a hunok, hanem a 10. századi magyar hadjáratok (az ún. „kalandozások”) során ott letelepedett magyarok leszármazottai is. Ha így lenne, akkor viszont ez azt bizonyítaná, hogy a magyarok már a 900-as években is hunoknak tartották magukat.

Mivel a hunok nyelvét nem ismerjük, nyelvrokonság ugyan nem igazolható, de pontosan azért nem is lehet ellenérv a finnugor nyelvrokonság hun-magyar rokonság ellen. Mégis leginkább a finnugor nyelvrokonság miatt kezdték megkérdőjelezni a hun-magyar rokonságot, mert akkoriban még azt gondolták, hogy az közös származást is jelent. Klima László nyelvész szerint (mikor Neparáczki fent linkelt munkáját kritizálta) a „komoly tudósok” már legalább 100 éve szemléletet váltottak, azaz a finnugor nyelvrokonságra pusztán nyelvrokonságként tekintenek. De a köztudatban mégis hibásan él a kérdés, nagyrészt a történelemoktatás súlyos hiányosságai miatt (pl. a Herber-féle történelemkönyv is a magyar NÉP finnugor SZÁRMAZÁSÁRÓL beszél nyelvrokonság helyett...). Ma már ez nem elfogadott, ennek ellenére mégis így szerepel hivalos tankönyvekben... Történészeink meg ezeken nőnek fel, így persze, hogy azt hiszik, hogy a hun-magyar rokonság kérdését forráskritikával felül kell bírálni... Pedig nem kellene. ha meg valaki rámutat a történelemkönyvek nyilvánvaló hiányosságaira, akkor jönnek azzal, hogy "fantomokkal vitatkozik", mert "senki iylet nem mondott", közben nemcsak mondott, hanem le is írta, ráadásul 21. századi tankönyvek hasábjain...

(Zárójelben megjegyzem, hogy a hunok nyelvét eddig mindenki, aki a fennmaradt szavak alapján be próbálta sorolni, valamelyik eurázsiai makrocsaládba tartozó családba sorolta be (a magyar szintén ide tartozik), így még a nyelv is inkább a rokonság melletti érvnek tekinthető, mint elleninek...)

Az a baj, hogy sok szakember is kettős mércével tekint a kérdésre: a rokonság ellen szóló bizonyítatlan hipotéziseket tényként tálalják, a mellette szóló tényeket meg próbálják jelentéktelen színben feltüntetni. Pedig Occam borotvája alapján mindig a legegyszerűbb magyarázatot kellene legvalószínűbbnek tartanunk...

Pls.

Ez az egész marhaság azon alapul,hogy valamikor pár német szerzetes (amit aztán később mások is átvettek) hun névvel jelölték a megjelenő magyarokat. Meg avar névvel, a bizánci görögök meg türk névvel. Kb úgy voltak vele, mint mi a Kelet-Ázsiából jött emberekkel: "sárga, kicsi, vágott szemű" - tuti kínai. Holott nem is.

Ezek meg úgy voltak vele, hogy keletről jönnek, lovas nép, pogányok, rabolnak-fosztogatnak: hű, ezek a hunok/avarok/türkök. Más népre is használták ezt a jelzőt. Nem nagy kunszt.

Valóban tudományos körök körberöhögik a magyar-hun azonosságot, mert nem lehet bizonyítani. Hasonló helyről jött népek, az európaiak számára hasonló szokásokkal, de kb ennyi.