Kinek van igaza ebben a világnézeti vitában?
A barátommal, akivel szoktunk filozofálgatni, vitatkoztam, erős világnézeti különbségeink vannak, mindketten a valóságot véljük megérteni és leírni, én meg nem tudom, hogy csak én vagyok-e szűk látókörű vagy helyesen érveltem-e. Ti mit gondoltok, jól érveltem vagy érvelhettem volna másképp, jobban?
A barátom szerint nem létezik egy univerzum, amelynek a megismeréséhez az embernek alkalmazkodnia kell, hanem elsődleges az ember és a gondolata, amely teremtő képességgel bír (ezeket régen filozófusok is megfogalmazták, azt hiszem a transzcendentális idealisták, talán Fichte, majd pedig ezoterikus tanok is felkarolták, ő onnan vette ezeket). Ezzel a felfogással szerinte a világ olyan, amilyennek ő látja, mert ő teremti meg a gondolataival (Balogh Béla: A végső valóság c. könyvében levezeti, hogy a gondolat teremti meg az anyagot, nem pedig az agy a gondolatot, és ezt állítása szerint fizikusok és a kvantumfizika bizonyítja, a barátom pedig olvasta). Aztán megtámadta az én világról alkotott tudásom valódiságát, megkérdőjelezte az igazam és sok furcsa dolgot hordott össze a hétköznapi életben a gondolkodásában.
Oké, gondoltam, akkor észérvekkel fogom megcáfolni az ő világnézetét a sajátom védelme érdekében. Mutattam neki fizikai és logikai kritikákat Balogh Béla könyvéhez, amelyből kiderül, hogy téves levezetései vannak, érvénytelen következtetései, áltudományos és önellentmondó, logikailag inkonzisztens. A barátom erre: „És? Mi van akkor?! Kit érdekel?”, merthogy elmondta nekem, ő nem foglalkozik többet a könyv szerzőjével, akinek a könyvével régen jött nekem és megtámadta a világképemet (szerinte a materialista tudósok tévúton járnak és az iskolában én csupa butaságot tanultam a világról). Én viszont nem nagy arccal és sértődöttséggel, hanem intelligensen, észérvekkel szerettem volna megvédeni magam és megértetni vele, hogy pont ő az, aki téved.
Azt mondta, már nem foglalkozik ezekkel a szerzőkkel, nélkülük is vallja ezt a világképet. Oké, nehéz megcáfolni az ezoterikus-materiális kotyvaszos világnézetét, mert ő azzal „érvel”, hogy a tudomány elhallgatja, elnyomja az új gondolatokat, a vízautó feltalálóit eltették láb alól az olajlobbi miatt, stb., a tudomány hazudik és beszűkült, nem nyitott (szerinte én is hasonló vagyok és nagy tévedésben élek).
Ezért gondoltam, hogy mivel a barátom világképében vannak ellentmondások, akkor ha semmi másból, de a matematika és a logika alapján megcáfolható. Gondoltam, hogy a matematika és a logika olyan univerzális dolgok, amikben nincs visszabeszédnek helye és mindenki egyetért.
Említettem neki, hogy a világnézete ellentmondásos. Ő erre: szerinte az ellentmondás, a paradoxon is létezik a világunkban és simán megférnek egymás mellett. Én erre elkezdtem magyarázni neki, hogy mi az a paradoxon, ellentmondás. Példának hoztam a matekból, hogy ha A = B, B = C, akkor A = C, ez mindenkor igaz, bárki bármit gondol és bármilyen furcsa világot teremt a gondolataival. Mondta, hogy igen, akkor A = C. Én meg hozzátettem, hogy a paradoxon akkor van, ha A nem egyenlő C-vel, és ez ellentmondásos a fentiek alapján. Elismerte, hogy ez így van.
Aztán mondta, hogy szerinte a világban vannak ellentmondó dolgok, létező paradoxonok, amik egyszerre ilyenek és egyszerre olyanok. Erre mondtam neki, hogy mondok egy példát paradoxonra, és kérdezem őt, szerinte lehetséges-e? Példának azt említettem, hogy lehetséges-e, hogy az embert a Biblia szerint 6 ezer éve teremtették ÉS egyben emellett az is igaz legyen, hogy 100 ezer év alatt alakult ki evolúciós alapon? (Ezt egy paradoxon szemléltetésének, ellentmondásnak szántam, hogy szemléltessem, ez képtelenség.) Erre ő nem azt vette ki ebből, hogy ez egy paradoxon és ezért nem lehetséges, hanem csak magát a konkrét kérdést nézte. Reakció: valami iszonyatos tekintettel nézett rám és dühösen kérdezte: „Te most hülyének nézel engem?!” Megállt az ütő bennem, de olyan félelmetes volt az egész ember, mint akinek elborult az agya. Nagy nehezen megértette, hogy ezt az ellentmondás/paradoxon szemléltetésének szántam (pedig előzetesen említettem is neki!), hogy lássa, ezek képtelen állítások és nem lehet a világunkban olyan entitások, amelyek ellentmondóan léteznek, tehát vannak univerzális törvények és igazságok, amihez mindenkinek alkalmazkodnia kell a megismerés folyamatában, vagyis nem mi teremtjük magunknak a világot, hanem mi alkalmazkodunk.
Bármit megcáfoltam logikailag, amit ő addig hangoztatott, akkor mindig azzal felelt: „És akkor mi van, ha ez nem igaz?! Kit érdekel?!” (fennhangon) és a süllyedő hajóról átugrik egy másikra, amikor már látja, hogy hülyeséget mondott és meg van cáfolva, mondva, hogy ő rugalmas, velem ellenben nem ragad le egy dolognál, és ő különben se gondolta komolyan és van egy másik érve, ami viszont bizonyítja, hogy én tévedek. Aztán megint megcáfolom és megint kibújik a felelősség alól, letagadja, hogy ő komolyan gondolta és így tovább, mindig azzal végzi, hogy neki van igaza és én mekkora tévedésben vagyok. Olyan, mint egy túlélő macska, amelyet sose lehet megfogni és tetten érni, zseniálisan kikerül minden cáfolatot valami ügyeskedéssel. Mond egy érvet, hogy miért tévedek, amikor pedig már kínos neki az érvelés, akkor: „Ne gondolkodj ezen! Túl racionalista vagy!” Mindenhez érzelemmel viszonyul.
Arra jutottam, hogy ő a világképét önkényesen változtatgatja, önellentmondóan, logikailag inkonzisztensen, kiismerhetetlen és megfoghatatlan elképzelései vannak, amit a rugalmasság alá rejt („a világ mindig változik”), és végül akármit mondok, én maradok a beszűkült, földhöz ragadt tévelygő világképpel bíró ember.
Kioktató, lenéző stílusát és hangnemét, beszédmódját megelégeltem. Kiabálás lett belőle, összevesztünk és leidiótáztam, lehülyéztem, mondtam, hogy nem tud gondolkodni, logikátlan és otthagytam, hogy hülye emberrel én nem vitázom. Ez persze nem volt egy észérv, hogy ő hülye, de hát feladtam, nem tudtam meggyőzni vagy megdönteni semmilyen észérvvel, sem pedig magamat megvédeni, hogy ne nézzen már le azért, mert az iskolai tudományt vallom magaménak és a tudósoknak hiszek, nem az ezoterikus előadóknak meg az ő bugyuta káoszos világképének.
Ti tudtatok volna valamilyen észérvet hozni, amivel nem tudna mit kezdeni?
Ezt hívják öntörvényű embernek.
Ráadásul buta is, nem is kicsit.
Én se nagyon látok módszert hozzá.
Hát, nézd...
Nem véletlen, hogy a filozófusok évezredek óta elmélkednek ezen. Te a materializmust hiszed a végső igazságnak, ő az idealizmust. Nem tudom, melyikőtöknek van igaza, vagy egyáltalán igaz-e valamelyik a két elmélet közül.
Annyit azért hozzátennék, hogy mindkét világkép elég kaotikus, illetve vannak igencsak támadható pontjai, ilyen a materializmus is. Mindenesetre szerintem jobb elfogadni mások világnézetét, mintsem lehülyézésig eljutni, akármilyen lehetetlen érveket is hoz fel, vagy akárhogyan viselkedik. Ezek általában mélyen beágyazott attitűdök, amelyeket egy beszélgetés alatt lehetetlen megváltoztatni.
Én is sokkal inkább hajlok az egyik elmélet felé, mint a másik felé, és régebben belebocsátkoztam hasonló vitákba. Ma már tudom, hogy teljesen felesleges. Legjobb esetben új dolgokat tanulsz meg a másik elméletéről, de a sajátodat nem adod fel.
"Nem tudom, melyikőtöknek van igaza"
Akkor mondhatnád ezt jó szívvel, ha ő is egységes, következetes és megbízható lenne.
De ugrálni a témák között, mindig kibújni a bizonyítás alól, és elfelejteni azt a témát, amit MÁR megcáfoltak, viszont azonnal előkapni egy másikat - ez SENKINEK sem elfogadható!
Csak azoknak a problémás lelkű embereknek, akik itt lepontoztak. Sajnos sok ilyen ember van. Oktatási rendszerünk csődje ez.
"ő azzal „érvel”, hogy a tudomány elhallgatja, elnyomja az új gondolatokat, a vízautó feltalálóit eltették láb alól az olajlobbi miatt, stb., a tudomány hazudik és beszűkült, nem nyitott"
Ez egy általános jelenség, és már én is gondolkodtam rajta, hogy mi lehet az oka. Talán a hatalom elleni lázadás, mint mikor a kamasz az ellenkezőjét csinálja, mint amire a szülei kérik. Lehet egyfajta szabadságvágy, kiállás a sorból, saját utak keresése. Szerintem ez nem világnézeti, inkább csoportlélektani jelenség. Az is lehet, hogy más okok miatti, tudatalatti frusztrációk jelennek meg a "csak-azért-sem" lázadásban, vagy mondjuk nem találja meg, hogy ő miben különleges, szürkének érzi magát, és keres valamit, amiről elhiszi, hogy ettől más, mint a tömegek.
"nem tesz senkinek sem rosszat"
Ez így sajnos nem igaz.
Mivel a tudósokat utálja, ezért
- vagy mindent megtesz ellenük,
- de legalábbis nem támogatja őket, tehát lehetőség szerint elveszi a forrásaikat, hogy ne tudjanak dolgozni.
Persze mondhatod, hogy egymaga mit tehet?
Nos: azt, amit a szülők az amerikai iskolákban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!