Mit szóltok ehhez a gondolatkísérlethez? Kis ismeretelmélet
Képzelj el egy gömböt, aminek a belseje tökéletesen tükröződik, azaz 100%-ban visszaveri a fényt. A valódi tükrök nem ilyenek 97-98%-osak, a többit elnyelik, a spéci orvosi tükrök mennek fel 99 fölé, de ez most legyen száz.
Bezárunk egy oxigén és szénatomot a gömbbe, majd elkezdjük kívülről hevíteni, egész addig, amíg meg nem gyullad. A szén egy pillanat alatt elég, egyetlen szén-monoxid molekulát létrehozva, ami színtelen. Az égés, még ha csak egy pillanatig is tart, nyilván felfénylik. Ez a fény pedig a tér minden irányában elkezd terjedni, vagyis gömb alakban. Ha a gömb tökéletesen gömbölyű – legyen most az –, akkor a fény minden pontjára egyszerre érkezik meg és egyszerre verődik vissza. Visszaverődve ezek újra tükörfelületre tükröződnek, onnan újfent visszapattannak és így tovább. Ezáltal örökre világos lesz a gömbben, "Bezártuk a fényt", ha úgy tetszik.
És most jön az ismeretelméleti csavar! Itt csak a hitünk számít, semmi más. Hiszünk a fizikusoknak, a kémikusoknak, akik kiszámolták a fény terjedését, a tükröződést, az optika törvényeit, azt, hogy a molekuláknak meg kell gyulladniuk. Eddig már ezer és egy csilliárd kísérletben láttuk, hogy ezek a törvények eddig mindig működtek. De hogy a gömb belsejében is mennek-e? Hogy nem az-e az egyetlen kivétel az egész Univerzumban? Nem tudhatjuk. Empirikus bizonyítékunk nem lehet rá. Mert ahhoz, hogy megnézzük,
a.) fel kell nyitnunk a gömböt
b.) be kell tennünk valami méricskélő eszközt.
Előbbi esetben megszűnik maga a jelenség ("kijön a fény"), utóbbiban a műszer árnyékot vet és megszűnik a jelenség. Marad az evidencia szerzése nélküli vakhit. Még ha megalapozott is, akkor is csak vakhit 🙂
Na, látom végre értjük egymást :-) Másik ugyanilyen kérdés, ami szintén sörözés közben merült fel, hogy mi a helyzet a piros színnel például. Oké, piros a fal, te is ezt látod, én is. Oké, műszerrel is megmérjük, hogy tényleg azon a hullámhosszon veri vissza a fényt. Oké, a magyar nyelv szabályai szerint mind a ketten pirosnak nevezzük a szemünkre jutó fényt. De azt, hogy ha te és én most helyet cserélnénk és lehet, hogy az én pirosomat a te fogalmaid szerint zöldnek érzékelnénk... Hiszen csak azt tudjuk, hogy a társadalmi konvencióban a nyelv milyen spektrumba tartozó EM sugárzást nevez "pirosnak". A pirosságot csak te érzed és lehet, hogy az másnak a zöldség, vagy épp a kékség.
Na és persze az egész koherens világmagyarázatunk szépen rezonál, "A modern tudomány legfényesebb bizonyítéka, elmélet és kísérlet összjátéka." Simonyi Károly. Erre mondta nekem azt egy filozófus, hogy viszont ha leszállnak ide az ufók, akik ötvenezer évvel fejlettebbek nálunk, jót röhögnek a gravitáción, a nukleáris sugárzáson, mondván, hogy valaha ők is ezekkel az a matematikai modellekkel dobálóztak, amik koherens rendszert alkotnak és véletlenül jól rezonálnak a valóságos jelenségekre, de már kiderült azóta, hogy totális hülyeség az egész... Na ezzel nem tudunk vitatkozni. A geocentrikus világkép is tökéletes megmagyarázta az akkori ismereteket. Az ismeretek tágulása érvénytelenítette a magyarázatot. És lehet hogy egy újabb tágulás a mieinket is fogja. Innentől kezdve pedig csak hinni tudunk...
Note: nem győzöm hangsúlyozni, ez nem a mindenegybenblog. De az, hogy a tudomány csalhatatlansága is megkérdőjelezhető, méghozzá pusztán logikai alapon, hát ez nekem elég kemény élmény :-D
"mi a helyzet a piros színnel például"
Volt már a kérdés, nézd vissza.
Lehetnek eltérések, de nem olyan jellegű, mint amit leírsz.
Amit pirosnak tanultál meg, az másnak is piros, aki normálisan lát. Az agyában nem pont ugyanúgy képezi le, de ez már az ő dolga.
Ha pedig szeretnéd az eltéréseket kideríteni, akkor csak egy nagy felbontású szivárványt kell levetíteni, és mindenki jelölje be rajta a színek határait.
Na, OTT lehetnek eltérések, és a vitás színeket tényleg másképp látjátok.
Nézz utána még a négyszínlátásnak, az is érdekes. Aki ilyen, az sokkal többféle színt lát.
"ha leszállnak ide az ufók, akik ötvenezer évvel fejlettebbek nálunk, jót röhögnek a gravitáción, a nukleáris sugárzáson"
Nem hiszem, hiszen a newtoni fizikát sem dobtuk el. Remekül működik az a maga határai között, és nem hiszem, hogy pl. 99% pontosságot te eldobnál egy 50-szer olyan nehéz módszerért, ami szintén nem tökéletesen pontos.
"Innentől kezdve pedig csak hinni tudunk..."
Nem.
Amint látod: amit tudunk, az helyes. Csak még esetleg nem látjuk a határait. Mondjuk nem teljesen igaz az ősrobbanásban és a fekete lyukakban.
Egyelőre arrafelé nem nagyon járunk. Majd, ha oda is megyünk, szükségünk lesz erre a tudásra is.
"a tudomány csalhatatlansága is megkérdőjelezhető"
Nagyon helyesen! Különben honnan lenne új felfedezés?
"hát ez nekem elég kemény élmény :-D"
Na, ezért vagy te hívő hajlamú. Ateista elfogadja azt, hogy a tudomány általában nem tökéletes.
"Hívő hajlamú lennék? :-) Meg sem kereszteltek és egészen 24 éves koromig militáns ateista voltam"
Ez egyfajta gondolkodást jelent. Elvárod, hogy a világ tökéletesen megismerhető és megmagyarázható legyen, a tudomány pedig mindezt szállítsa is neked* - holott erre semmiféle ok nincs.
*mármint arra gondolok, hogy azt várnád, hogy a tudomány egy nagy könyv legyen, ahol pl. most a 2020. oldalon tart az emberiség. Amit idáig elolvastunk, az legyen tökéletes, a többit majd később elolvassuk.
Holott erről szó nincs, mert a tudomány először mindig csak nagy általánosságokat vagy apró részleteket tud bármiről, aztán ebből lesz egyre teljesebb kép. Valahogy úgy, mintha egy képet töltenél le lassú interneten, és az egyre tisztább lenne.
@21:
"Másik ugyanilyen kérdés, ami szintén sörözés közben merült fel, hogy mi a helyzet a piros színnel például."
Legközelebb inkább pálinkázz. Vagy bármi más. Ez a színes mizéria a legrégebbi agymenés, amit az emberiség feltalált a saját maga fárasztására. Kismilliószor láttam már, kismillió helyen. És könnyen beláthatóan mindenki ugyanazt látja pirosnak, meg a többi színnek. Ugyanúgy, ahogy a zenében vannak konszonáns és disszonáns hangközök, vagy hármas- négyeshangzatok, több szín egymás mellé rendezésével is el lehet ugyanezt érni. A vizuális művészetek és alkalmazott grafikai ágak ezt nagyban használják, ami lehetetlen lenne, ha mindenki mást látna.
" Erre mondta nekem azt egy filozófus, hogy viszont ha leszállnak ide az ufók, akik ötvenezer évvel fejlettebbek nálunk, jót röhögnek a gravitáción, a nukleáris sugárzáson, mondván, hogy valaha ők is ezekkel az a matematikai modellekkel dobálóztak, amik koherens rendszert alkotnak és véletlenül jól rezonálnak a valóságos jelenségekre, de már kiderült azóta, hogy totális hülyeség az egész..."
Annyit ért a sok fizika fakt, meg fizikával foglalkozó akármik bújása, hogy egy ekkora - már elnézést, de - vadmarhaságnak felülsz? Most komolyan? Ahogy mondod is, a fizika modellekkel dolgozik. A modellek dolga az, hogy matematikailag leírják a valóság ilyen-olyan szegletét. Ilyen-olyan jelenségeket. Ember, matematikai leírás. Ha egy jelenséget egy modell helyesen ír le, akkor az 500, 5000 és 50000 év technikai és tudományos fejlődés elteltével is helyesen fogja leírni. A kő nem esik mágikusan máshogyan attól, hogy az általános relativitáselmélet máshogy kezeli a gravitációt, mint a newtoni modell. Erre a jelenségre ugyanis azonos eredményt adnak. A fizikának ez az egyik alappillére: a jelenségeket helyesen leíró modellek eredményeit vissza kell adniuk a későbbi modelleknek is. Az áltrel több jelenséget képes helyesen leírni, mint a newtoni gravitáció. De amit a newtoni gravitáció helyesen leír, azt ugyanúgy visszaadja az áltrel. Erre azt mondjuk, hogy klasszikus határesetben ekvivalens a kettő. És minden későbbi modellel ugyanígy lesz. De mondom, ez a fizika abszolút alapja. Olyannyira, hogy sorry, de innentől egy szavadat sem tudom elhinni a nagy fizika tanulmányaidról.
"Innentől kezdve pedig csak hinni tudunk... "
Vagy felfogni, hogy mit jelent az, hogy a fizika modellekkel dolgozik. És mit jelent egy modell maga.
már egy ideje szlúsálom, hogy mi a fenéről gavarittyoltok, de rohadtul nem panyimálom ezt a naccatdumát :D
amúgy én tökre laikus vagyok és tök oktondi, de a múlt héten ez a dolog eszembe jutott. :D Persze nem ennyire részletesen, csak olyan szinten, hogy hova mennek a fotonok és mi történne, ha bezárnánk őket és visszaverődnének a bezárt dolog oldaláról. de ilyenkor olyan ciki írni bármit is, mert süt rólam, hogy hát... én ehhez nem értek. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!