Az országzászlóknál miért alakult úgy, hogy a lila színt mindenhol mellőzték?

Bocsánat, a 3. pont nem jó válasz a bíborcsiga helyettesítésére.

Igazán szerintem a 2-es a fő válasz, a bíborcsiga gyönyörű mély bíbor színét valószínűleg lehetetlen volt az akkori alapszínekből utánozni.

"Nem lett volna egyszerűbb összekeverni a piros és a kék festéket?"

Ezt már a harmadik lila színnel kapcsolatos kérdésre írod ki ugyanígy, és a válasz mindháromra: nem.

Előttem nagyjából leírták, miért.

A színeket akkoriban nem kémiai eljárással állították elő, hanem a természet külöböző alapanyagaiból vonták ki.

Növényekből, állatokból, ásványokból.

Az a néhány lila virág, amely a természetben esetleg néhány madár tollazatában létezik, valószínűleg nem volt alkalmas erre, kivéve a már említett bíborcsigát.

Az pedig rendkívül drága eljárás volt.

De ezt már előttem is többször leírták.

Érdekes infót találtam. Bizánc eleste után Európában gyakorlatilag feledésbe merült a bíbor festék előállítási know-how, ezért a bíbor a szó legszorosabb értelmében hiánycikké vált. Próbálkoztak kék-piros keverésével, de az eredmény a valódi bíbornak közelében sem járt, ezért hanyagolták.

Egyébként az eredeti bíbor festék előállítása során a vörös és a kék közti teljes árnyalatpaletta létrehozható volt a különböző fajtájú bíborcsigák és eljárások használatával.

Szintetikusan előállított, olcsó lila festék csak a 19. század közepe óta létezik, azelőtt ezt a színt a Földközi-tenger egyetlen partszakaszán (a mai Libanon partjainál) honos tengeri csigákból állították elő. Először a föníciaiak használták úgy 3500 évvel ezelőtt, aztán tőlük átvették a rómaiak, és később az összes európai arisztokrata dinasztia, már amelyik megengedhette magának. A lila festék iszonyúan drága volt, tekintve, hogy egyetlen gramm előállításához 10 ezer csigát kellett begyűjteni, megölni és feldolgozni. A lila festék ára nagyjából a saját tömegének a háromszorosa volt aranyban, vagyis a lila ruhákat tényleg csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak.

lilaaa

A lila ruha így a királyi előkelőség szinonimájává vált, lásd például Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár nevét, ami a közhiedelemmel ellentétben nem a fényűző gazdagságra utal, hanem a törvényes származására és ezzel a trónra való jogára. Angliában I. Erzsébet az 1500-as években egyenesen törvénybe iktatta, hogy csak a királyi udvar tagjai viselhetnek ilyet.

A rémisztően drága festék miatt egyetlen ország sem engedhette meg magának, hogy a zászlajába emelje a lila színt, irdatlan költségekbe verve ezzel saját magát.

1865-ban aztán egy mindössze 18 éves angol kémikustanonc, William Henry Perkin egy kísérlet közben véletlenül felfedezte, hogyan lehet kátrányból olcsón és nagy mennyiségben előállítani lila festéket. A módszert azon nyomban szabadalmaztatta is, és rövid úton brutálisan meggazdagodott belőle. A lila ruhák elterjedésének így már semmi nem szabott gátat, de az évszázados történelmi gyökerű nemzeti zászlóknak más késő volt, azok máig kihagyják az egykor méregdrága színt.

Összesen két zászló van, amelyeken egy-egy pici foltban ott a lila szín: Nicaraguáé, ahol egy apró szivárvány egyik sávjában van ott, és Dominikáé, ahol az ország címerállata, a császáramazon papagáj tollazata lila-zöld. Mindkét zászló jellegzetessége, hogy csak a 20. században vezették be őket.

1931 - 1938-ig a II. spanyol köztársaság zászlajában volt lila szín, mégpedig az alsó sáv.