Pszichiátriai eset vagyok, ha a világképem nagyon radikális?

Áhá, a Mikulásgyűlölő "hímsoviniszta"!

Igen, nem is kicsit, eléggé sokat beszélgettünk!

Szerintem nem osstoba vagy, hanem bizonyos dolgokban hiperaktív. Szabadjára engeded a fantáziádat, ugyanakkor képtelen vagy azt kontrollálni. Valahogy be kellene állítanod ezt az egyensúlyt.

Apropó: el tudsz-e már képzelni egy tökéletes gömböt? :D

(Ne, NE PRIVIBEN, tudod, hogy kell a %!)

A barátnőd megkérdezi: "Hogy tetszik ez a ruha?"

Azt válaszolod: "Istenien áll rajtad, Életem!", közben meg azt gondolod: "Há' olyan, mint a többi!". Kimondhatod az őszinte véleményedet is, de hidd el nekem, napokig tartő hiszti lenne a végeredménye.

A Világ az ilyen. Nem lehet mindig nyíltan, őszintén kimondanunk, amit éppen gondolunk, vagy ránk omlik az egész.

Ha véletlenül igaz, amiket most állítottál, akkor itt is gondok vannak. Egy átlagos gyerek 6-7 éves kora körül már bizonyosan rájön, hogy nem létezik Mikulás. Egy olyan gyerek, akinek az átlagnál gyengébb a realitásérzéke, talán 8, esetleg 9 éves koráig is képes hinni benne. A 14 éves életkor viszont egyértelműen extremitás. Kimagaslóan gyenge realitásérzékre vall - amit alátámaszt az, hogy képes vagy ezt a sok maszlagot bemagyarázni magadnak, amit itt előadsz.

Szóval itt vannak gondok. Ezt sem mondanám pszichiátriai esetnek, de nehezebb lesz az életben boldogulnod így, és könnyen áldozatául válhatsz ilyen-olyan csalásoknak.

A másik probléma pedig az, hogy igen erősen túlérzékeny vagy arra, ha összeomlik a gyenge realitásérzéken alapuló, téves világképed. A gyerekek semmiféle sérülést nem szoktak szenvedni attól, hogy rájönnek, nincs télapó. Neked olyan rossz volt, hogy most is felemlegeted. Nem tudom, ez általános lelki érzékenység-e nálad mindenre, vagy tényleg csak a valóságként megélt álomképeid összeomlásánál érzed ezt, de itt is vannak gondok. Ezzel pszichológus foglalkozik, semmiképpen nem pszichiáter.