Kezdőoldal » Tudományok » Társadalomtudományok és bölcsészet » Miért nem súlyozzák a szavazat...

Miért nem súlyozzák a szavazatokat végzettség alapján?

Figyelt kérdés

Szerintetek nem deficites az a demokrácia, ahol a Magyar Tudományos Akadémia tagjainak és a Mónika Show szereplőinek is ugyanannyit ér a szavazata? A legtöbb embernek lövése sincs, miről szavaz, nem néz bele a választási programokba, nem tudja, kik a jelöltek, és általában nem látja át a politikát: nem is ismeri a magyar választási rendszer pontos működését, a pártok céljait, történelmét, egyszóval nem tudja felmérni a szavazatának a súlyát. Az ilyen emberek politikailag infantilisek. Én nem tartanám feltétlenül rossznak a cenzusos választójogot. Vagy legalább kéne valami minimális, pár oldalas ismeretterjesztő füzet, amit alanyi jogon mindenkinek kipostáz a magyar állam (nem a kormány, hanem a köztársasági elnök hivatala), ahol tömören leírják a választási rendszer működését és a pártok főbb programpontjait.


Mit gondoltok erről?


2016. máj. 30. 13:06
1 2
 11/18 A kérdező kommentje:
Tudom, hogy már kitárgyaltuk a kérdést, de úgy érzem, a jelen események fényében érdemes újra elővenni. A Brexit-eset ugyanis szerintem az én igazamat bizonyítja. Az történt, hogy a vidéki, kevésbé iskolázott, jellemzően nyugdíjas lakosság hajszál híján megszavazta a kilépést a fiatal, képzett értelmiségiek ellenében, aminek az utóbbiakra nézve lesznek igazán súlyos következményei (lévén, a nyugdíjasok már kevesebbet élnek). Csak a szavazás után derült ki, hogy a legtöbb kilépéspártinak fogalma sem volt róla igazából, hogy mire is szavaz. Én nem az iskolázottságot kérem számon, hanem a tudatosságot. Hogy lehet normálisnak tartani egy olyan rendszert, ahol a szavazók fele nem is tudja, miről szavaz?
2016. júl. 1. 00:13
 12/18 Szirty ***** válasza:
100%

Nincs olyan módszer amivel ezt a problémát megnyugtatóan orvosolni lehet.

Ilyen az ember.

2016. júl. 1. 10:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:

Akiknek megvolt mindenük és nem függtek már az uniótól, nekik teher volt. Ezek voltak az idősek. Akiknek lehetőséget jelentett és a minden lehetőséget meg akartak ragadni, azok voltak a fiatalok. A kettő között ott volt egy adag birtokos, akiknek mindegy, egy adag gyártásban elő, akiknek maradni jobb, és egy adag olyan ember, akik nem látják hasznát EU nak.

Ezt megtoldották egy mondva csinált politikai lázítással, ami az érzelmekre helyezte a hangsúlyt a valós és ész érvek helyett. Aki ellentmondott szakszerű, hiteles véleménnyel, azoknak a szavát kiforgatták, manipulálták a tömeget és bevált.


Itthon a az értelmiségi haverjaim nem járnak szavazni. Nem látják értelmét. 4 óra szabadidő többet ér és értékesebb, mint az hogy a ki van többségben a parlamentben, ahol mindkét nagy oldal hamisan játszik. Ritkán fognak össze és leginkább gyűlölet fröccsög mindenhonnan.


Ha a mi szavunk 1-2 diplomával többet érne, még az 50% részvétel is kérdéses lenne.


Borsodi havernál voltam látogatóba. A kocsmában kiderült 3-4000 forintkért adták el a szavazatot a beduinok. Fogalmuk sem volt kire miért szavaznak. Ott volt a pénz, kijött belőle egy heti pia, neki már szimpatikus volt az egyik oldal.

Volt olyan c vitaminos, aki a Jobbikra szavazott, mert úgy hallotta, sokat foglalkoznak a fajtájával.

Ezek valószínűleg eltörpülnének.


Itthon a választás nem a választókon múlik. A megválasztottakon múlik.

És jelenleg két rossz közül egyiket sem akarom választani, akkor inkább elmegyek kirándulni. Sokkal többet teszek ellen az országnak, mintha gyűlölködésben részt vennék minden nap.

2016. júl. 1. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:

Legfeljebb annyit lehetne tenni hogy tudatosítják az emberekben a döntésük "súlyát", azaz hogy csak az szavazzon aki tényleg tudja hogy miről van szó.

A végzettség ezzel nincs kapcsolatban. Édesapám tök jól elbeszélget a politikai\gazdasági dolgokról az egyébként közgazdász végzettségű barátnőmmel, míg én szintén diplomáskén a per hete tudtam meg hogy mi a különbség a köztársasági elnök és a miniszter között.

2016. júl. 1. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:
*diplomásként pár hete
2016. júl. 1. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 A kérdező kommentje:
Jó, akkor ne végzettség szerint legyen, de valamiféle műveltségi cenzus mindenképp kéne. Ez, ami ma van, katasztrófa.
2016. júl. 1. 16:51
 17/18 anonim ***** válasza:

"Ez, ami ma van, katasztrófa."

Szerinted régen, hogy mentek a dolgok? Az nyert, aki olyat ígért, ami többeket mozgatott meg. Ez nem a XXI. század találmánya.

2016. júl. 1. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:
100%

Nem kötelező a politika!

Nem fogok a kedvedért foglalkozni vele. És vannak felsőfokú végzettségeim.

Érts meg, hogy nem ezen múlik.

2016. júl. 2. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!