Ez a gondolatmenet helytálló az élet értelmére?

Szia.

Értem, amit írsz. Egy dolgot vettem észre a gondolataidat olvasva. Hogy úgy mondjam anyagelvű hozzáállást tanúsítasz, vagyis az életet a kézzelfoghatóra korlátozod, illetve alulról építkezel, ami alatt azt értem, hogy a nézetedben a "kicsiből lesz nagy". Ezzel nincsen semmi gond, de jó pár dolgot nem lehet készségesen magyarázni a létezéssel kapcsolatban ezzel a "filozófiával".

Mit szólnál hozzá, ha megfordítanánk a felállást? Tekintsük a létezésre elmeelvűséggel, és ne alulról építkezzünk, hanem felülről "bontsunk". Ha a létezést/létezőket vizsgáljuk, és megtesszük azt a bátor lépést, hogy azt, ami létezik, még ha a bolygón élő emberiségnek nincs is fogalma mindenről, egyetlen Egészként fogjuk fel, és elfogadjuk, hogy az ember tudatos, vagyis az Egészet - egyetlen valaminek kezelve - nyilván tudatosnak vesszük (hiszen a tudattalanság/tudatosságtól mentesség hiányt takar, de az Egészben nincsen hiány, ugyanis ez az Egész végső soron a Minden, plusz belátjuk, hogy ahhoz hogy valami "előbukkanjon", már léteznie kell, vagyis lennie kell potencialitásának a létre), akkor arra a következtetésre jutunk, hogy ez az Egész magát látszólag felbontva (individuumok -ember, állat, növény, ásvány, stb), és a tapasztalathoz terepet (anyagi univerzum) biztosítva, de természetesen Önmaga teljességét mindvégig megőrizve létezik Ez az Egész maga az Élet, és ebből adódóan az élet értelme pontosan az, hogy ezzel az Egésszel teljes tudatunkban együtt működjünk.

Röviden és tömören, ha az Életre úgy tekintünk, hogy lényegében egyetlen intelligens és tudatos Elme létezik, ami gyakorlatilag Önmaga a Minden, és az anyagi világ végül is ennek az Elmének a Gondolata, tudatos és koncentrált Gondolatának a manifesztációja, akkor jutunk el a fent leírt következtetésre. Ugyanis ha elmélázol, minden egyes emberi egyed (akár állat is, stb) mindössze egy a saját magának megjelenő mentális jelenetsorral tud érintkezni csak, vagyis a tapasztalata egy az egyben mentális/virtuális/szellemi, nem több.

#14: Amit leírtál, csaknem egy az egyben maga a buddhizmus alapelve. :)

Ami nem baj, sőt.

Angelo, te valamit levezettél. Csak ezzel az a baj, hogy a "megfordítás" egyetlen célt szolgál. Hogy úrrá legyen a "semmiből valami" ember által nehezen megfogható problematikáján. Igen, a klasszikus válasz: kell legyen egy öröktől létező. Ő aztán már alakíthat. Amint ez megvan, létrehoztuk a vallást, ahogy különbözőképpen ruházzuk fel tulajdonságokkal, lesz belőle buddhizmus, kereszténység, iszlám, vagy bármely más változat. De a változat már a tulajdonságokon múlik, az alap mindnél azonos. Kell egy mindenható, öröktől létező. Különben eljutunk a megválaszolhatatlanhoz.

A #14 válasz nem egy másik fajta építkezés, hanem egy meg nem válaszolt probléma valamiképpen történő megválaszolása. A többi már csak (nagyon fontos) sallang.

#19.

Nem végiggondolt következtetés eredménye olyat állítani, hogy a megfordításnak az egyetlen célja az, amit leírtál, ugyanis ennek a megfordításnak, természetesen szigorú és objektív analízis során, vannak még hatásai, például egy elég komoly és észrevétlen pszichológiai probléma felismerése és megoldása (de ez most nem tartozik a kiírt kérdéshez). A lényege a megfordításnak a kettősség nélküliségre és az osztatlan egész-ségre való rádöbbenés, ugyanis amíg a mulandóság és a különállóság ver szöget az egyének hitrendszerébe, addig az említett pszichológiai probléma fennáll, és az együttműködés, akár közösségi szinten is, csorbul.