Szerintetek a túl sok gondolkodás bajnak számít?
> „azt is át kell gondolnom, hogy "elmélet", az miért ez a szó, elme-élet?”
Szerintem az nem ez a szó. Az elme része rendben van, de nem az élettel alkot összetett szót, hanem csak a -lat/-let képző toldalékolódik mögé. Például szemlélet – szemle+let, párlat – pára+lat. (És ha már itt tartunk, az életet is inkább úgy elemezném, hogy él meg az -at/-et képző, mint a káprázat – káprázik+at szavaknál.) Persze ezek már nagyon mélyen hozzáforrtak ezekhez a szavakhoz, már nem igazán tekintjük őket képzőnek, a képzett szavak szótövek lettek.
Ha nem össze-vissza akarsz gondolkodni, akkor meg amúgy azt javaslom, hogy próbálj megérteni matematikai bizonyításokat; megoldani matekfeladatokat. Azok – szó szerint – a gondolkodás más dimenzióit nyitják meg. (És itt jegyzem meg, hogy milyen érdekes, hogy a gondol szó a gond főnév -ol képzős alakja…)
A gondolkodás más embernek is szokása és szerintem a matematika sem véd meg a filozofálástól.
Példának Descartest hozom, aki ugye kiváló matematikus volt, de mégis erősen belebonyolódott a filozofálásba és azt hitte, hogy van értelme az Isten létének való bizonyításának, holott nem vette észre, hogy abból indul ki, amit bizonyítani szeretne.
Egy határon túl már én sem tartom teljesen egészségesnek, engem a gépészet megismerése zökkentett más irányba, amikor komoly energiákat fordítottam bizonyos alkatrészek tervezésére, amiket részben le is gyártottam és fejlesztettem.
Ilyen tevékenység a programozás is, ami szintén racionális célok érdekében történik, vagy a sakk magas szintű művelése, javaslom számodra.
A sok gondolkodás a tett halála - tartja a mondás és az is figyelemre méltó, hogy minden körülményt úgysem lehet abszolute megismerni, ezért a hozott konklúziók többnyire helytelenek, vagy nem teljesen helyesek, ezért óvatosan kell véleményt nyilvánítani.
"ameddig nem jövök rá egy relatívan helyesnek tűnő válaszra, addig feszült vagyok"
Na, itt kezdődnek a problémák. Ez már kicsit olyan, mintha kényszeres lennél. Azok éreznek hasonlót, akik mondjuk képtelenek úgy elaludni, hogy nem rendezték sorba a samponos flakonokat, vagy nem kapcsolták a lámpát háromszor fel-le. Nem mondom, hogy beteg lennél, vagy ilyesmi, de mindenképpen lazítanod kell, mert lesz majd egy pont, ami után már téged is zavarni fog.
Amúgy természetesen nem baj, ha gondolkodsz, filózol dolgokon, de egyrészt az legyen rendezett, célravezető gondolkodás, másrészt tudd abbahagyni, ha úgy tartja kedved.
Igen, én is a kényszerességre gondolok.
A gondolkodás hiánya az, amely ma igen elterjedt és nagyon nagy bajnak számít. A gondolkodás ellenkezőleg, nemcsak az agyat serkenti, de a fizikai fittséghez is hozzájárul.
Azonban van egy fontos szabály, az egyensúly szabálya. Aki ezt felborítja, számolhat a negatív következményekkel. Az egyensúly vonatkozik a gondolkodás és cselekvés arányára, az erőfeszítés és pihenés viszonyára, de - és szerintem itt ez a fő probléma - a gondolkodás sokféleségére. A környező világ bonyolult és sokféle, ezek közül egy dolgot tanulni és rajta gondolkodni, egy idő után zsákutca. Az adott területen ugyanis egy bizonyos mélységen (bonyolultságon) túl nem lehet jutni más területek ismerete nélkül.
A filozófia a tudományok esszenciája. Nem művelhető önmagában. Egyszerűen alapszinten túl a gondolatvilága félrevezet, mert nincs hozzá egyéb ismeret. A filozófiához egy bizonyos szinten túl valamely más terület kellő mélységein át lehet eljutni. Egyidejűleg sok más terület megismerése által.
Véleményem szerint neked ez hiányzik. Túlzottan egysíkú vagy, az agyad "tudja", hogy ismerethiány miatt a felállított problémára nem találhat választ. Ez okozza a feszültséget. Úgy gondolom, még a tanulás módszertanával is lehetnek problémáid. A jó út az iskolákon keresztül vezet. Ott nem "tantárgyakat" kell megtanulni, hanem tanulni kell megtanulni. Összefüggésekben gondolkodni kell megtanulni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!