Kérdező!
Igyekszem, de mégsem értelek.
Hogy miért?
Írod, hogy Pázmány-os vagy, aki nap mint nap járja a Pilist.
Ebből az következik, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Piliscsabán lévő karára jársz.
Ez a kar bölcsészet- és társadalomtudományi kar, ahol általános műveltséggel és hitélettel kapcsolatos tantárgyakat mindenki számára kötelező hallgatni, elvégezni.
Tehát pl. a bibliai ismeretek vagy a katolikus hit rendszerébe való bevezetésen tantárgyakon túl etikát és logikát is tanulnod kell.
Miért nem fejted ki, hogy a Pilissel kapcsolatos ( és kigúnyolt) előadásában Szántai e két tudomány szabályai ellen mely kijelentéseivel, megállapításaival vét?
Ehelyett vagdalkózol, sértegetsz itt sokakat.
Érvelj!
Ennek van értelme, amannak nincs!
A TTE a valódi megtörtént történelmünket kutatja. Igen. És igyekszik megcáfolni a tévhiedelmeket, a "badarságokat".
Szántai is a valódi megtörtént történelmünkről tartja előadását. Ő is bírál, sokakat, többek között a lelkesedéstől túlfűtötteket is, akik meg- és átgondolatlanul kutatják ezt a területet, és vonják le következtetéseiket.
A kérdező mások véleményére (rosszindulatára) hagyatkozott.
Ahelyett, hogy azoknak utánajárt volna.
Ebben az a nagyon szomorú, hogy egyetemistaként, azaz leendő értelmiségiként (??) tette.
Szerintem aki komolyan azt hiszi, hogy Szántai legalábbis nem a pénzért csinálja ezt az egészet az kérdezze meg a pszichológusát, gyógyszerészét.
Vagy nézegesse ezt okolásul:
SSzaniszlónak kezdetben agyon jó dokumetnumfilmjei voltak. De ahogy a mondás is tartja: aki korpák közé keveredeik, a disznók felfalják.
Viszont Szántai mindigis őrültségeket mondott. Nála a dolgok úgy néznek ki, hogy ha nem tetszik neki, amit hall, akkor kitalálja amit hallani akar. De te még túl fiatal vagy ahhoz, hogy megértsd. :)
Inkább fedezd fel az életet, és a jeleben lévő lehetőségeket ahelyett, hogy nem létező ősökbe menekülsz :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!