Mi az a valóság?

Igazából fogalmunk sincs róla.

A válaszolók többsége empirista perspektívából közelít de nem elég alaposan. John Locke már pedzegette hogy a jelenségek megismerésével probléma van, George Berkeley szolipszista nézetre jut. David Hume tulajdonképpen azt mondja semmit nem állíthatunk a jelenségekről az okozat téves képzet.

Desartes-i racionalizmus és az empirizmus szembenállást Kant oldja fel.Akire ugyan hat David Hume, de jóval messzebbre megy. A tiszta ész kritikáját ajánlom figyelmedbe. Aztán persze Kant után is születnek sokkal jobb gondolatok. De hogy a valóságról mint fogalomról vitázni lehessen ezek ugymond alapismeretek.

De summázva a mai "naiv" természettudomány kb 1700as években már problémás volt. És pont a fizikusok jutottak a 20.században el odáig a szubatomi részecskéknél hogy megfigyelő és látott nem elválasztható:heisenberg féle határozatlansági reláció.

1.Nincs elavult gondolkodó.

2. Azért ezen szakaszát jelöltem meg a filozófiatörténetnek, mert ez idő tájt kezdenek el foglalkozni a problémával termékeny módon. Ezt megelőzően a skolasztikában, vagy a patrisztikában nem igazán. Az antik gondolkodók többsége kozmológiát alkotott,illetve más perspektívából közelítettek. Tudat és jelenség kapcsolata fel sem merült.

Descartes és Kant közötti időszak a kérdés szempontjából a legfontosabb mint "bevezető". És az őket követő gondolkodók akik még mélyebben foglalkoznak a valósággal, nem érthetőek meg maradéktalanul kantiánus alapismeretek nélkül.

3. Az egyik legnagyobb kérdése a pszichológiának, a filozófiának és a fizikának hogy mi a valóság. Mivel a tudományok alapvetően a filozófiából erednek ezért sem árt az elején kezdeni a "kutatást".

ad 1.

Szerintem vannak elavult gondolkodók, de ha nincsenek is, elavult gondolatok mindenképpen léteznek. Mivel olyan nagy fiozófiatörténész vagy, biztos tudod, mi az az okazionalizmus például. Szerintem elavult gondolat. Nem kívánom kifejteni, miért.

ad 3. "Mivel a tudományok alapvetően a filozófiából erednek ezért sem árt az elején kezdeni a "kutatást".

Na ez jó nagy hülyeség. Attól még, hogy Démokritoszt filozófusnak tartjuk az atomelmélete nem a mai értelemben vett filozófia, hanem egy spekulativ tudományos hipotézis. De akkor még nem volt fizikus sőt semmilyen más tudós sem. Amit a görög bölcselők a világról mondtak azok ma a fizika, kozmológia, kémia, meg egyéb tudományok körébe tarzoznának. Tehát az erős csúsztatás, hogy a tudományok a filozófiából erednek, mert akik valaha művelték őket ma filozófusoknak nevezhetők.

Inkább azt lehet megjegyezni, hogy amig nem gyűlnek össze valódi ismeretek valamiről addig a filozófiának tág tere van.

Állítom neked, hogy az általad szóbahozott újkori isemeretelméleti "forradalmárok" egész mást mondanának ma, ha rendelkeznének azokkal az ismeretekkel, amit időközben a biológia, idegtudományok, vagy a számítástechnika produkált.

Ezért, aki nincs igazán felvértezve természettudományos ismeretekkel, az még manapság is azt hiszi, hogy időszerűek a gondolataik.

ad1: Az egy létező probléma a mai napig, hogy a "szellem" és a test hogyan kapcsolódik. Descartes-i dichotómia képezi az alapját és tény hogy szó szerint értelmezve mára avittnak tűnik.

De ha mai perspektívából közelítek, inkább az a kérdés hogy hol vagyok én. Hogy van az, hogy akarom és felemelem a kezem. A "szándékom" hogy kapcsolódik a "biológiámhoz". Magyarán oké hogy az ideg parancs elindult, de hol generálódott és ha detektálható az agyban, akkor predesztinált lehetőség faktor lennék csupán stb.Az hogy egy régebbi gondolkodó máshogy artikulál egy problémát nem jelenti azt hogy ez a probléma megszűnt.

ad2: Meg sem fordult bennem az ókori gondolkozással összebuherálni a mai tudományt. Én az újkori felvilágosodásra gondoltam, azon belül is Francis Baconre. Mert ő az aki aki egyesből általánosat akart levezetni, és aki a tényeket és annak kritériumait létrehozta.Mondjuk a tudomány paradigmájának kereteit többek között nyelv feletti nyelvét megalkotta. Aztán ezt vitte tovább Descartes és a mai napig az a dichotómia aktuális amit ő megalkotott. Valakik szerint ez káros valaki szerint nem. Ez ilyen szempontból lényegtelen, de az orvostudomány és a természettudományok zöme onnan ered és mai napig azon törvényeket alkalmazza. Szabályrendszer melyben a tény kritérium jelentős,de csak paradigma. Sajnos nem egyetemes. De még azt sem tudjuk megmondani hogy bármilyen gondolat lehet e, egyetemes. Fizika sem annyira egzakt mint amennyire tűnik, modellek semmi több, pont mint bármilyen más hipotézis.

3: Lehet hogy igazad van és más állítanának, én nem mondtam és nem is gondolom hogy szentírás lenne bármi,vagy hogy a filozófiai nemesebb magasabb dolog mint a fizika vagy a botanika. De az tény hogy a mai fizika abból az újkori forradalomból született amit akkor a filozófusok megalkottak, és ez gyakorlatilag minden tudományra igaz.

Abban is igazad van hogy persze hogy valóságos vitát nem is lehet elképzelni alapos tudományos ismeretek nélkül. De pont ilyen jelentős a tudomány megkérdőjelezése és modell mivoltának észben tartása.

Karl Popper a tudományos kutatás logikája című munkája egy kiváló "gondolatébresztő" ezzel kapcsolatban.

Amit fontosnak gondolok hogy a "filozófiai" attitűd teszi a mai napig lehetővé a forradalmi gondolatok megszületését.

Hát, kérlek, talán már kiderült, hogy bármíly aktuálisnak, vagy manapság is relevánsnak tűnik a karteziánus dualizmus, én nem osztom ezt a nézetet. Monista materialista nézőpontból butaság azon agyalni, hogy vajon hol van az a kis manus, aki kiadja a parancsot az idegrendszeremnek, hogy az emelje fel a kezemet, mert nincs ilyen kis manus. Oké? Az én úgynevezett lelkem is ennek az Univerzumnak a része, annak ok-okozati összefüggésrendszeréből nem kell kiemelni.

Hogy valaki ezt el tudja fogadni a közkeletű dichotomiával szemben, ahhoz mély természettudományos ismeretek kellenek, olyanok, amik Descartes, vagy Bacon idejében nem voltak meg.

Egy bölcsész számára elég sivár dolog ezt gondolni, mert ők az elvont fogalmakat is szeretik ugyanazzal az "ontológiai státusszal" megtisztelni, mint amit egy objektive is létező anyagi entitás érdemel, és dühösen verik az asztal, hogy a "szeretet", meg a "bűntudat", egyáltalán az erkölcs hogy a faxba tudna a puszta anyagból származni? Pedig de.

Én sem osztom, és nem is aktuális.

A tér és idő érzékelésünk nem abszolút ez nyilvánvaló, egy módja a valóság tapogatásnak mint ahogy az ok-okozati rendszer is. És itt újra szóba jöhetne a határozatlansági reláció,vagy hogy anyag és szemlélő nem működik elválasztva. Gyakorlatilag a tudatodban van a világ, nem a világban a tudatod.Ezért kontraproduktív az objektív világegyetemi törvényekről bármit komolysággal állítani.

Szeretet és bűntudat pszichológiai,szociológiai tágabb értelemben vett antropológiai kérdései, ilyen értelemben itt irrelevánsak, és ha az etológiába helyezem az antropológiai kutatás archimédeszi pontját megalapozott válaszokat kaphatunk. Konrad Lorenz és tanítványai főképpen Bischof. Abszolút biológiai alapon számos lélektani rejtélyt megmagyaráznak.

De ami lényeges hogy a ettől eltekintve, a világ egésze még mindig az én "felfogásomban" valósul meg. Legyen az a dialektikus materializmus vagy éppen a teologikus kozmogónia tudománya. Vannak alapvető intramentális alapegységeink,amelyek lehetővé teszik az Univerzum fogalmának a megalkotását,de akárhogy is a tudatomban reprezentálódik az egész bármi is legyen oda kint.

Karl Jaspers úgy fogalmaz hogy határhelyzet vagy határállapot, nem tudunk róla mit mondani.

Objektív vizsgálat az amely mikroszkópon keresztül,emberi tudatban reprezentálódik? És az interszubjektivitás problémáját még nem is érintettük.

Ha van "kint" valami ha nincs a tudomány is paradigma rendszer, bármily alapos ismeretekkel is rendelkezem azon belül.

Bármelyik oldalról nézem logikusnak tűnhet: mint szemlélő életre kelt anyag kovalens kötésekkel rendelkező szénatomból a világegyetem életkorának pont optimális szakaszán. Vagy tudatom fel nem derített intencionális aktusainak korrelátumaiban megjelenő világkonstrukciós horizont,mellyel együttesen konstruálódom énmagam is.

Szerintem a materialista világkép elsápadásának pontja szubatomi szinten felfedezett, ki nem számolhatóság, azonosság vagy megfigyelőtől el nem választhatóság.

És lehet hogy absztrakt a transzcendentális filozófia elgondolása,mégis a matéria kutatásában is kiviláglik.

Persze nem mintha jelentene bármi fontosat, de azt biztosan hogy az anyag mint olyan téves elképzelés úgy ahogy hosszú éveken át gondoltuk. És akkor nem járunk messze az okkazionalisták problémájától: valószínűségek döntenek az előttem megjelenő anyagról vagy valóságról.

Lehet, hogy a posztmodern kontextusában a tudomány már csak egyike a releváns narrativáknak (ez jobb, mint a "paradigma", mert kevesebben értik), de én emellé tettem le a garast. Az általam nagyra tartott Stephen Hawking is így van ezzel. Az egyik könyvének utolsó fejezete pont azokról a dolgokról szól, amikről mi is vitatkozunk. Az ismeretelméleti problémák szerinte evolúciós alapon kiküszöbölhetők olyan értelemben, hogy a szelekció nyilván nem kedvez azoknak az élőlényeknek, amelyek nem tudnak valós képet alkotni a külvilágról. Mi emberek sem válhattunk volna sikeres fajjá, ha nem tudunk a külvilágról azzal korreláló információkat szerezni. Persze, hogy van-e külvilág, az továbbra is vitatható, és aki ezt vitatja, azzal szemben nincs mindent elsöprő érvünk, csak az, hogy "na mennyé' te a p..ba!" hogy azt állítod rólam, csak a te tudatodban létezem.

Én tehát munkahipotézisként elfogadom, hogy van az én tudatomon kívül is más létező, és érről a külső valóságról nagyjából megbízható ismereteket is lehet szerezni - tudományos módszerekke.

Mindazonáltal van olyan mondatod, amit nem is értek, de vannak oda nem illő szavak benne, amiből arra következtetek, hogy nincsenek alapos természettudományos ismereteid.

Ja és Stephen Hawkingtól tudom azt is, hogy a kvantumfizika csak azokban ébreszt kételyt a világ megismerhetőségével ill. a kauzalitással kapcsolatban, akik azt nem igazán értik,

Én megtartottam magamnak a garasom,vagy ha úgy tetszik minden lehetőség mellé teszek.

Máskülönben a szolipszizmus könnyedén kikezdhető: ha csak én vagyok, miért vagyok olyan dolgok elszenvedője amelyeket nem akartam,mások miért tudnak meglepetést okozni. Vagy születésem voltaképpen létezésem csak megtörténik velem. Továbbá mélyebb értelemben ki az az én aki egyedül önmagában van? Szokták mondani hogy a tapasztaló, de hol van ő mély álomban, eszméletvesztésnél stb.

Az evolúciós hasonlat szerény véleményem szerint ott hibádzik, hogy amíg nem vagyok a cápa természet (kedvedért) paradigmájában,addig nem tudhatom hogy kinek magasabb az "életminősége". Különben van egy 360 fokban látó,tengeralatti élőlény, aki minden fénytartományt érzékel. Sokkal jobb szemek vannak a víz alatt, a miénk is azért van "vízben" mert eredetileg oda lett tervezve(csak szófordulat). -az evolúciós paradigma szerint- Na de a lényeg hogy populációt tekintve a baktériumok osztálya a leginkább fitnesz életforma.Jó ez sarkított de számszakilag helytálló.

Minden szó a helyén volt,talán a fenomenológiai terminus volt sok, de az kivált így írható le.

Az ok-okozat törvényét nem vitatom el, csak azt állítom hogy a priori elmebéli faktum, szemlélő nélkül nincs ok-okozat.

És kvantummechanika sem a megismerhetetlenséget tételezi, sokkal inkább a mélyebb megismerhetőséget de nem a megszokott irányban. Nem az objektum-szubjektum különbségében,hanem annak korrelátumában.

Továbbá a tudomány számomra nem az ellenség, mindössze azt gondolom hogy egy hipotézis rendszer,mint az összes többi, annyiban kikezdhető hogy objektívnak van beállítva amikor is nem az.

Én a hangsúlyt a tudat működésére helyezem, sarkított értelemben az energiakvantumok viselkedése valamilyen értelemben a tudatom viselkedése. Tehát annak vizsgálata voltaképpen a tudatom vizsgálata.

Tér,idő,geometria, kauzalitás a priori fundamentum.

A világ fogalmunk szerintem transzcendens, egy átlagos fogalom érzéki élményhez párosul. Értelem az érzékelésben lobban fel, érzékelés nélkül nem lenne értelem, értelem nélkül nem lenne feldolgozható érzékelés. De az univerzum mint "teljes-egész" világ pontosan ezért naiv. Mert nincs direkt érzékelésünk a teljes-egészről,mert magunk is részei vagyunk ,nem tudok úgy rátekinteni mint egy kalapácsra. Az univerzum fogalom inkább világnézetet takar mint valóságos világot. Persze ettől nem értéktelen a kozmológia.

A valóság episztemológiájáról azért nehéz beszélni mert az túl mutat rajtunk. Főképpen hogy saját magunkról sem tudunk túl sok biztosat elmondani. Miért működik így ahogy, miért vagyok stb.

Szóval itt állunk közösen a slamasztikában, vak vezet világtalant, néha még ölre is mennek mindezért. Van humora a természetnek.

Ui: Hawkingot én is nagyon kedvelem.