Miért nem használtak a rómaiak ijjászokat?

Én csak korrigálnék pár dolgot:

A rómaiak nem falanxban harcoltak, összezárt pajzs alakzatban ugyan, de az nem falanx.

Nem tartottak mindenkit barbárnak a leigázásuk előtt. Az egyiptomiakat és a görögöket semmiképp, hiszen azok ősibb civilizációval rendelkeztek, mint ők, sőt a görögöket maguknál intelligensebbnek, és kultúráltabbnak tartották, át is vettek tőlük egy csomó mindent.

Azért nem alkalmaztak sok íjászt, mert más fegyvernekere specializálódtak. Ott volt nekik a nehézgyalogság ami szinte verhetetlen volt, na meg olyan hajítógépeik voltak, amikkel messzebbre lőttek, és nagyobb pusztítást csináltak, mint íjakkal.

A római nehézgyalogság tette elavulttá a falanxot, ami azelőtt ütött mindent. Sokáig ez volt a nyerő fegyvernem, mígnem megérkeztek a keleti barbárok a lovasíjász taktikájukkal, amivel ütötték a rómaiakat. Ez a taktika megintcsak sokáig volt nyerő, pl. mi magyarok is ezzel gyötörtük halálra a nehézlovasságon alapuló európai seregeket, még a középkorban is. "a magyarok nyilaitól ments meg uram minket".

A Párthus birodalomba elég sokszor betörtek, de az egy laza, nem központosított állam volt, és sokszor le volt gyengülve.

A lovasíjász harcmodor is üthető ettől függetlenül, lásd Augsburgot és Merseburgot, ahol a kalandozó magyarok taktikáit kiismerve a nyugat végül győzedelmeskedett.

I. e. 250-ben a párthusok I. Arsak vezetésével lerázták magukról a szeleukida uralmat. A Pártus Birodalom hatalmának csúcspontján, az i. e. 1. században az Eufrátesztől Afganisztánon át az Indusig, illetve az Oxusz folyótól az Indiai-óceánig terjedt. Marcus Licinius Crassus római politikus és hadvezér legyőzése (i. e. 53-ban, carrhaei csata) után Szíriát és Kis-Ázsiát fenyegették, de Ventidius visszavonulásra kényszerítette őket i. e. 39 – i. e. 38-ban. Ezután a birodalom hanyatlani kezdett, végül I. Ardasír (Artaxerxész), a Szászánida Birodalom megalapítója 226-ban elfoglalta a Párthus Birodalmat. A legfontosabb párthiai városok Ekbatana (ma Hamadán), Szeleukeia, Ktésziphón és Hekatompülosz voltak. / wiki

Néro császár korában akuttá vált a két birodalom egymáshoz való viszonya és Corbulo, a híres hadvezér nem győzedelmeskedhetett, mert seregéből erőket vontak el a valószínűleg pártus támogatással kirobbantott judeai felkelés leverésére, amely még évekig elhúzódott, majd végül egyre nagyobb erők bevetésével Vespasianus és fia Titus vezetésével sikerült csak úrrá lenniük a válságon, már Vespasianus császársága idején.

Marcus Aurelius halála 180-ban kritikus pillanat volt Róma történetében. A filozófus-császár uralkodása alatt Róma folytonos védekező háborúkat vívott határain: a Dunánál a markomann háborúkban Róma utolsó tartalékai is kimerültek, keleten a parthusok ellen állt harcban. E háborúk ellenére Marcus Aurelius nem tudta stabilizálni a Birodalom határait. Később gyenge kezű római császárok kerültek trónra, ekkortól a másik szuperhatalomnak lehetősége volt a megerősödésre.

Innentől (kr.u. 241)a szászánidák uralták a területet és folytatódott az ókor két szuperhatalma között a versengés, A Római Birodalom kelet felé történő terjeszkedési igénye állandó konfliktusok forrása volt. Ez kezdetben Arménia, az ütközőállam birtoklása miatt tört ki közöttük, de később is állandó volt a viszálykodás, ami nem volt tréfadolog, mert megesett, hogy egyetlen hadjáratban nyolc légió veszett oda, bár természetesen mindkét oldal szerzett komoly győzelmeket és vereségeket.

[link]

Egymással folytatott harcaikat azért nem tudták dűlőre vinni, mert mindkét hatalomnak számos ellenséggel kellett szembenézni és haderőikre máshol is szükség volt.

A rómaiak a germánokkal, az avarokkal, a vandálokkal, a szlávokkal, a hunokkal, a longobárdokkal, a gótokkal, stb... is gyakran erőket kellett, hogy szembeállítsanak, de nem volt ez másképpen a pártusokkal sem, akik szintén hatalmas birodalommal rendelkeztek, és bár az ő történelmük kevésbé ismert, azért sok részletében ránk maradt. Megemlítem, hogy például egy szintén lovasíjjász néppel szemben, a fehér hunokkal vívott csatájukban hatalmas vereséget szenvedtek, pusztán azért, mert a hunok ismerték és alkalmazták a kengyelt.

[link]

A pártus lovasság is több változatban szerveződött, könnyű és nehéz fegyverzetű lovasságuk a kataphrakok különféle védelemmel is rendelkeztek, pikkelypáncéllal, akárcsak az alán mintára megszervezett római nehézlovasság.

Mivel hátrafelé történő nyilazást már az asszír domborműveken is látni, a sumér, párthus és a későbbi magyar harcmodorban sokan olyan párhuzamot látnak, ami valószínűleg nincs meg, hiszen más népek is alkalmazták ezt a technikát.

[link]

Winkler Gusztáv

A hadviselés művészete

Tinta Kiadó

www.tintakiado.hu

info@tintakiado.hu

Mindenesetre tény, hogy a két nagyhatalom az egymás elleni harcokban végül olyannyira kimerült, hogy a 7. sz. közepén a pártus birodalmat könnyedén tönkreverték és elfoglalták az arabok és a Keletrómai Birodalomra is hatalmas vereséget mértek, amely elvesztette a keleti és az észak afrikai területeit, így Kis Ázsiába szorult vissza a Bizánci császárság, de valóban igaz, hogy egészen addig a pártusokat csupán a hunok tudták teljes egészében legyőzni, de mivel kivonultak a birodalomból, azok talpra tudtak állni, mert szerencséjükre ekkor a rómaiak is nehézségekkel küszködtek.