Hogyan lehet szemiotikát alkalmazni mesék interpretációiban?

A szemiotika a jelek és a jelrendszerek tudománya, eredete a görög szemion („jel”) szó. Ebbe beletartozik a megértés, a jövőre vonatkozó állítások (predikció) és a jelentés: annak a folyamata, hogy miként jutunk el a jelentéshez, hogyan fogalmazzuk meg a jövőre vonatkozó gondolatainkat, és fogjuk fel, értjük meg a világot. A jelek általános elméleteit is szemiotikának nevezzük.

A szemiotikusok felfogása szerint a jelek egy nagyobb rendszerben kapnak jelentést. Egy nyelv szavainak és kifejezéseinek például egy adott nyelvben van jelentésük, és csak azért van jelentésük, mert az adott nyelv szerkezetében bizonyos rendeltetésük, használati szabályuk van.

A szemiotika előfutárai Platón, Arisztotelész és John Locke, megalapítója Charles Sanders Peirce („a szemiotika atyja”). Peirce mellett fontos megnevezni Saussure-t és Jakobsont is, akik szintén kiemelkedő fontosságúak a szemiotika területén.

Geertz írásaiban reflektál a "hermeneutikus" időkre, azaz a megértés szerepére az antropológiában, s más diszciplínákban. Ezen túlmenően szövegeit is a megértés (mint a hermeneutika célkitűzése), a "félreértések" leküzdése szándékával szervezi. Ezen szervezőelv megmutatása a dolgozat célja.

A hazai szakirodalomban Geertz mint az "interpretatív antropológia",1 vagy mint a szimbolikus antropológia képviselője, teoretikusa és vezéralakja ismert.2 Nemzetközileg is leginkább hivatkozott kötete az 1973-as The Interpretation of Cultures, még a 2001-es Available Light hátoldalán is ennek szerzőjeként mutatják be. Geertz alapvető hatást gyakorolt mind az antropológia önreflexiójára, mind más tudományágakra.3

Geertz bevallottan elsősorban antropológusnak, s antropológiai írónak tartja magát, s nem rendszeralkotónak, ahogyan ezt az elemzett mű előszavában (2001a: x) le is írja önmaga és a filozófia viszonyát tisztázandó. Geertzre számos tanulmányban hivatkoznak, vitáznak vele, a szövegei mögött meghúzódó elméleti koncepcióról azonban ezidáig kevés elemzés készült. Ahogyan Geertz szövegei esetében is szelektálni kellett, azaz az életműnek csupán töredékét lehetséges vizsgálni, úgy a hivatkozások (az idézetekről nem is szólva) köre is erősen korlátozott. A "posztmodern", a tudományfilozófia, de akár a filozófiai hermeneutika hatalmas szakirodalmának tárgyalása is csupán a téma kifejtése szempontjából fontosabb összefüggések említése szintjén lehetséges. A dolgozat kereteit szétfeszítené Geertz egész életművének még puszta áttekintése is, az elemzésről nem is szólva, ezért is tűnik indokoltnak a vizsgált szövegek számának erős redukciója. Következésképpen az elemzendő szövegek Geertz eredeti, angolul megjelent írásai, az Available Light kötetből.5

Geertz írásait alapvetően három szempont szerint lehet elkülöníteni (természetesen másféle felosztások is lehetségesek).4

a) Terepmunkán alapuló antropológiai szövegek (Agricultural Involution, 1963 a mezőgazdaságról, a The Religion of Java, 1960 és az Islam Observed, 1968 az iszlámról szóló könyvek) egyszóval azon szövegek, melyek a Jáván (1952-54 és 1986), Balin (1957-58), illetve Marokkóban (1964, 1965-66, 1968-69, 1972, illetve 1985-86-ban) végzett antropológiai terepmunkák eredményein alapulnak.

b) "Reflexív" munkák (Works and Lives, 1988, az antropológiáról, illetve az After the Fact, 1995 saját magáról), melyek mintegy átmenetet képeznek a "terepmunkán alapuló" és a "teoretikus" írások között, de mindenképpen az antropológia áll az írások középpontjában.

c) "Teoretikus" szövegek (The Interpretation of Cultures, 1973, Local Knowledge, 1983, Available Light, 2000), melyekben ugyanakkor mind terepmunkán alapuló (Mély játék. Geertz 2001b: 144-193), mind "reflexív" szövegek (Thinking as a Moral Act. Geertz 2001a: 21-41) lehetnek, mégis határozottan ezen utóbbiaktól elkülöníthető esszékről van szó. Az elemzésre kerülő kései szövegek túlnyomó része nem az antropológia, hanem más diszciplínák (pszichológia, történelem) kimagasló alakjait (Bruner, Clifford, James, Kuhn), illetőleg filozófiai kérdéseket vizsgálnak, ez is indokolhatja közelebbi tanulmányozásukat a hermeneutika motívumainak figyelembevételével. Ezen Geertz-írások mögött ugyanúgy a megértés hermeneutikai gyakorlata húzódik meg, mint az "empirikus" munkák esetében.

A dolgozat módszertana követi azt az elemzést, melyet Schwendtner Tibor (Schwendtner, 2000) végzett. írása, Thomas Kuhn szövegeinek implicit hermeneutikai vonatkozásait vizsgálja, figyelembe véve hogy Kuhn maga nem hivatkozott a hermeneutikára, írásai mögött mégis kimutathatóan hermeneutikai előfeltevések húzódnak meg. Schwendtner a kuhni szöveget a heideggeri "belevetettség", "előrefutás" és a végesség kategóriái alapján rekonstruálja. (Schwendtner 2000: 140). írása fontos példája egy szerző hermeneutikai pozíciójának vizsgálata tárgyában.

A dolgozat a filozófiai hermeneutika meghatározásában Jean Grondin definícióját követi, miszerint "Szűkebb és szokásos értelmében ez a kifejezés Hans-Georg Gadamer, s alkalmasint Paul Ricoeur filozófiai pozícióját jelöli" (Grondin 2002: 19).

A dolgozat szakirodalmi hátterének tekinthetők továbbá Apel (1990), Vattimo (1992), Rorty (2000) és Grondin (2002), melyekben a hermeneutikai filozófia és az analitikus filozófia esetleges közelítését kísérlik meg. Ennek jelentősége érthetővé válik Geertznek az Available Light kötethez írott előszavát elolvasva, ahol is bemutatja a filozófiáról, s közelebbről a késői Wittgensteinről alkotott felfogását (2001a: XI).

Az interpretáció meghatározó a geertzi antropológia szemléletmódjában. Meghatározó, méghozzá kétféleképpen. Interpretálásra kényszerül az antropológus, aki egy számára "idegen életvilágban"2 kíván megértést elérni. Az interpretáció azonban egy szinttel "korábbi", hiszen maguk a kutatott közösség tagjai is interpretációra kényszerülnek mindennapi életük során (2001a: 16), s ez nem mellékes körülmény Geertz felfogásában. Ezt a helyzetet jeleníti meg a Sűrű leírás című tanulmányában: "Jóllehet az egész vállalkozás tényszerű alapjaiig - sziklaágyát is beleértve (ha van egyáltalán ilyen alap) - mindenütt magyarázunk: s ami még rosszabb, magyarázatokat magyarázunk" (Geertz 2001b: 201).

A lét interpretatív természete és univerzális karaktere, nem Geertz sajátságos felfogása, számos más gondolkodó elemi erővel fogalmazta meg ezt a léthelyzetet.3 Victor Turner a következőket írta arról, hogy a zambiai ndembuk hogyan vélekednek saját rítusaikról: "meglehetősen megbízható értelmezéseit kaphattuk meg az azokban használt szimbólumoknak. 'Megbízhatón' természetesen azt értem, hogy az értelmezések a maguk egészében kölcsönös összhangban álltak egymással. Voltaképpen ezek a ndembu kultúra standardizált hermeneutikájának tekinthetőek, nem pedig egyes személyek szabad asszociációinak vagy különc nézeteinek" (Turner 2002: 25-26).

Geertz felfogásában alapvető szerepe van az antropológiai megértésben a vizsgált kultúra "saját" önmegértésére irányuló értelmező erőfeszítésnek. Geertz a Mély játék: jegyzetek a bali kakasviadalról című írásában állapítja meg: "A kakasviadal, ha tetszik, értelmező funkciót tölt be: mert a kakasviadal a bali emberek olvasata bali tapasztalatokról, egy történet, melyet önmaguknak mondanak önmagukról" (Geertz 2001b: 187). Látni kell, hogy annak feltételezése, miszerint az emberek univerzális igénye, hogy "értelmes", azaz jelentéssel bíró világban (és kultúrában) éljenek (2001b:13), nem választható el Geertz alapvetően hermeneutikainak tekinthető szemléletmódjától.

A "bennszülöttek" értelmezéseit hangsúlyozza a jávai árnyjáték, a wayang jellemzésekor: "a wayangban megjelenő jávai elképzeléseknek nem a képek, a példabeszédek vagy a morális párhuzamok jelentik a legfőbb kifejezőeszközeit, általában az előadás egészét úgy fogják fel, mint ami egyszerre tényszerű és morális formában jeleníti meg az egyén szubjektív tapasztalatát" (2001b: 20). Már korai írásaitól jelen van a megértő szociológiára hivatkozva az a szemlélet, miszerint "az emberi élet legfőbb céljaként és elsődleges feltételeként az élet értelmének megtalálását jelölhetjük meg" (2001b: 170). Szintén Max Weberre hivatkozik Geertz, mikor azt írja, hogy "az ember a jelentések maga szőtte hálójában függő állat" (2001b: 19), s ezt a hivatkozást4 "idézi" saját magától egy 1999-ben tartott előadásában is (2001a: 17).5

1.2. Geertz kultúrafelfogása és "jelentés" problémái

Geertz kultúrakoncepciója a "jelentés" (2001b: 202) fogalmára épül. Ennek a kultúrakoncepciónak jelen elemzés során mindössze hermeneutikai vonatkozásait lehetséges megvilágítani. A kultúra Geertz korai szövegeiben "jelentést hordozó szimbólumok szervezett rendszere" (1988b: 69), "megjelenített dokumentum" (2001b: 202), illetve "Egy nép kultúrája önmaga rendezte szövegek együttese" (i.m. 193), vagy "társadalmilag teremtett jelentésstruktúrák összessége" (i.m. 205), a klasszikus definíció szerint pedig a kultúra: "a szimbólumokban megtestesülő jelentések történetileg közvetített mintáit jelöli, a szimbolikus formákban kifejezett örökölt koncepciók azon rendszerét, amelynek segítségével az emberek kommunikálnak egymással, állandósítják és fejlesztik az élettel kapcsolatos tudásukat és attitűdjeiket" (i.m.: 74). A meghatározás hangsúlyt helyez a kultúra történetileg közvetített voltára, mely belátás a filozófiai hermeneutikában is kiemelt szerephez jut, így Gadamernél a hagyomány fogalmában jelenik meg (Gadamer 1984: 201).

A geertzi álláspont és kultúrakoncepció jelentős hatást gyakorolt az antropológián belül és a diszciplína keretein kívül egyaránt.6 Számos kritika is érte azonban, s ezek leginkább a jelentés "homogénként" tételezését kifogásolták.7 A kritikák, bár esetenként (Lévi 2000: 137) fontos meglátásokat tartalmazhatnak, eltúlozzák Geertz jelentésfelfogásának "homogenizálónak" tartott aspektusát. Az interpretáció ezen aspektusával összefüggésben jegyzi meg Paul de Man: "Szemben azzal, ami a fizikai tudományokban történik, egy intencionális tett vagy egy intencionális tárgy értelmezése mindig magában rejti az intenció megértését. Hasonlóan a tudományos törvényekhez, az interpretáció egyfajta általánosítás, amely egy állítás elfogadhatóságát szélesebb körre terjeszti ki" (Man 2002: 66). Geertz felfogásának kritikusai az "általánosítást" tévesztik össze a "homogenizálással". Figyelembe kell venni Geertz azon kijelentéseit is, melyek a "bizonytalanságra", a kevésbé kategorikus állásfoglalásra utalnak. Emlékezetes korai tanulmányában a Sűrű leírásban (Thick Description)8 írja: "A kulturális elemzés jelentések találgatása (vagy annak kellene lennie), a találgatások értékelése és magyarázó következtetések levonása a helyesebb találgatásokból - nem a jelentés világának felfedezése és testetlen tájainak feltérképezése" (2001b: 214). A "találgatás" kifejezés, illetőleg a "jelentés világának" kétségbe vonása arra enged következtetni, hogy Geertz kultúra- és jelentéskoncepcióját ért bírálatok nem vették figyelembe Geertz érvelésének lényeges aspektusait. Geertz megjegyzése, miszerint: "ha szemtől szembe találkozni akarunk az emberiséggel, a félrevezető címkéken és a metafizikai típusokon, az üres hasonlóságokon túl részletekbe kell bocsátkozzunk, hogy határozottan megragadhassuk nemcsak a különböző kultúrák, hanem az egyes kultúrákon belüli különböző egyének lényegi jellemzőit" (1988b: 75), s a terepmunka etikai dimenzióiról írott (Geertz 2001a: 35) 1968-as tanulmánya9 rávilágít, Geertz nagyon is tisztában van az "adatközlők" személyiségének kérdéseivel (2001b: 232) és ennek jelentőségével az antropológiai megértésben.

1.3. Antropológiai interpretáció

Geertz meghatározása szerint az antropológia értelmező, interpretatív tudomány. Az antropológiai ismeret, s az "etnográfia" ennek következtében (a szó eredeti értelmében) "fikció" azaz "csinált" (2001b: 208). Geertz felfogásában "a kulturális leírás megformált ismeret" (2000a: 34). Az interpretáció fontosságának tudatosítása a tudományban és filozófiában természetesen ugyanúgy nem Geertz sajátságos álláspontja, ahogyan azt a lét interpretatív volta esetében már láttuk.10 Geertz 1999-ben úgy határozta meg az antropológiát (saját antropológiáját), miszerint az először "megosztott életet" feltételez (osztálytermi élet és terepen való élet eltérő képességekkel), másods