A cigány is egy nemzetiség mint pl. az angol?
@ Mustafa:
Shalom uvracha :)
Iszonyatosan rosszul becsülsz, remélem, most már tudod. :P
Ezzel a legnagyobb gond az, hogy átgondolás vagy utánajárás nélkül sokan elhihetik, hogy ezek az adatok valósak, ezzel pedig növekszik az előítéletesség, ami már így is iszonyatosan magas. Úgyhogy többet elő ne forduljon. :D
Megint számolunk: az osztályodban az összesen 25 gyerekből 8 volt cigány, ez pontosan 32%; a 8 fő 75%-a bukott, 25%-a nem; a bukottak az osztálylétszám 24%-át tették ki. Kérdésem: A másik 76% miért tűrte a sérelmeket? Hiszen akárhogy nézem, háromszor annyian voltatok, mint ők, ez jelentős fölény. Ha magatok között nem sikerült elrendezni a dolgot, a tanároknak miért nem jeleztétek a problémát? Ha jeleztétek, történt intézkedés? Ha nem, miért nem?
Mindezek érdekesek lehetnek a megoldás megtalálása szempontjából; mert simán el tudom képzelni, hogy ez máshol is így ment/megy, azaz senki nem tesz semmit a helyzet rendezése érdekében. Pedig ha tennének, akkor a (bármilyen bőrszínű) problémás emberek nem szemtelenednének el annyira.
Tudom, hogy az emberek többsége nem mer/akar kiállni a jogaiért, ennek is megvan a maga pszichológiája. Pedig jó lenne, ha többen lennének, akik szembe mernek szállni a renitens elemekkel.
Most eszembe jutott egy kb. 15 évvel ezelőtti sztori, amit egy ismerősöm mesélt: Pesten valamelyik metrón egy bunkó hapsi cikizett hangosan egy állapotos hölgyet, de az utasok csak ültek csendben; aztán az egyik megállóhoz érve felállt egy fiatal lány, és különböző harcművészeti elemek bemutatásával úgy lerugdosta a hapsit a metróról, mint annak a rendje. A többiek megtapsolták. :)
Na, ilyenekből kellene sok, akik ki mernek állni magukért és másokért; persze tudom, hogy mindenki félti a saját bőrét (én is), de ez nagyon nem jó így.
A munkamorállal kapcsolatban: elhiszem, hogy voltak és vannak ilyen esetek; és bár a szakértelemben és a munkaminőségben lehetnek eltérések, de ez megintcsak nem egyedi jellemzője a cigányoknak. Elég csak arra gondolni, hogy a szocialista építkezés dicsőségére milyen műszaki állapotú lakásokat adtak át sokszor, amik kiderülhettek az első napokban, de akár évtizedek múlva is. :D
A munkához való általános hozzáállásra pedig országszerte ez jellemző évtizedek óta:
Sőt, mivel már több nyelven is láttam a képet, ez bizonyára nem csak magyar specialitás. :(
Pozitív példák a saját környezetemből, csak hogy lásd, vannak ilyenek is:
- "Villámkezű" roma pénztároshölgy az egyik nagyáruházban; az ő kasszájánál volt mindig a leghosszabb a sor, mégis hozzá állt be minden vevő, akinek egy csepp esze volt, mert jó eséllyel így is hamarabb készen lett, mint ahogy a másik három pénztárnál végzett volna. :D
- Roma hölgy egy szociális otthon konyháján, kiváló szakács; egy ideig felkerült az irodára, de később visszahelyezték, mert kellett a pozíció valami ismerősnek...
- Félroma férfi, az életében első helyen áll a munka, még betegen is; kiváló szakember a saját területén.
- Roma vállalkozók (különböző szerelési munkák): egyik alkalommal nem végeztek tökéletes munkát, de ezt még számtalan magyar kisiparosról el tudnám mondani.
- Többdiplomás tanár, iskolaigazgató (roma férfi), felesége úgyszintén diplomás.
- Roma házaspár, becsületesen dolgoznak, ha kapnak munkát.
Ezzel kapcsolatban egy friss cikk: A Tárki felmérése szerint a romák 20-30 százalékkal kisebb eséllyel pályáznak állásért, mint a nem romák.
A magyarok iránti gyűlöletet az ismeretségi körömben soha nem tapasztaltam, de még csak nem is hallottam róla. De mint említettem, megválogatom a társaságomat, tehát alapon a züllött egyedekkel nem tartok kapcsolatot.
(Egyszer az én egyik nagymamámat is leköpte egy roma kiskölyök, bár állítólag nem szándékosan; gusztustalan dolog, de ettől még nem fogom utálni mindegyiküket. Ennyi erővel a magyarokat is utálhatnám úgy en block, mert pl. durván szóltak hozzá, amikor egyszer nyaralni mentünk, "Hová mész, te vén csoroszlya?" kérdéssel, és testületileg röhögve...)
Az integrációnak pedig igenis voltak és vannak eredményei, lásd pl. a már említett sikeres programokat.
[Megjegyzem, a kivétel soha nem erősíti a szabályt, hanem próbára teszi. Ugyanis "Exeptio probat regulam." :)]
Ja, és még egy: az állami gondozásban élő gyerekeknél egyáltalán nincs különbség romák és magyarok között az iskolai teljesítésben, ugyanolyan arányban vannak a jó és a rossz tanulók mindkét csoport esetében. Na, erre varrjál gombot. :)
Shalom uvracha.
Berta, ugye nem gondoltad komolyan amit írtál? ☺
Mi akkor kis gyerekek voltunk (3.-4. osztály), azok a bukottak pedig 12-15 évesek, olyanok akik 4.-ben fejezték be az általánost. Ha sikerült néha megvédeni magunkat (például jól sípcsonton rúgni) akkor az utcán bujkálva kellet másnap iskolába menni, mert a fél cigánysor kölyke megvárt. A tanítónőnek panaszkodni nem volt értelme, az sem tehetett semmit. Egyszer megszidta az egyiket és olyan pofont kapott a 15 éves csajtól, hogy a fal adta a másikat. Ott az osztályban előtünk. Mi volt a következménye? Bejött az igazgató rendet csinálni, az a csaj leköpte és kiment az osztályból. És ez a mély szociban volt, ma még rosszabb a helyzet.
A hivatalos cigánypolitika akkor az volt, hogy keveredni! A tanácselnök is azt vitte mindig, keveredni kell velök. Mondták neki, van egy lányod, keveredjetek. Mit add isten, cigányhoz ment. Ki is tagadta a papa és kidobta a lányát is és a férjét is és a nemtudom hány "látogató" rokont is a házából. De előtte 12 lakásos lakóházakat építtetett nekik "fehér" utcákban. Az ott levő házak eladhatalanok lettek az utca pedig fehérnek lakhatatlan, mára három cigánysor lett belőlük. A volt háztulajdonosok, akik bagóért voltak kénytelkenek megválni házaiktól, máig átkozzák az elnök elvtárs emlékét.
Említed az építkezéseket a szociban. Azokon is ők voltak többségben a melósok. Olyanok is azok a házak. Az igaz, hogy a cigányt nehezebben veszik fel munkába. Hogyne, hát kinek van arra pénze, hogy minden három melóshoz állítson egy szakit aki irányítja a munkájokat? Ha a szöget fordítva adtam a kezébe, akkor úgy kezdte el kalapálni. A szándék megvolt, az igyekezet is, csak a butaság volt nagyobb. Hiányzott a gondolkozás tudománya :(
Mondod, megválogatod a társaságod. Azt lehet, de az utcán járót nem válogathatod meg. És a kritikus találkozás velök nem az otthonokban történnek (vagyis egyre inkább, de azok nem vendégek). Az intézeteket hála istennek nem ismerem.
Exceptio probat regulam. Igen, de akkor folytassuk is:
Exceptio probat regulam in casibus non exceptis. (A kivétel teszi próbára a szabályt nem kivételes esetekben).
Shalom.
Meg amit egyes fehérek, meg amit egyes sárgák, meg amit egyes rézbőrűek, meg amit egyes...
A lényeg az, hogy nem az a baj vele, hogy cigány, hanem az a baj vele, amit művel, származástól, nemtől, iskolától, lakhelytől, akármitől függetlenül. Az embert a cselekedetei teszik, nem a bőrszíne. Ezt kéne megérteni, és máris megszűnne a rasszizmus :)
"Kezdem tapasztalni, hogy miért is előítéletesek az emberek, nem vagyok rasszista de amit egyes cigányok művelnek..."
Azt egyes cigányok művelik. Téged is Szálasiról, vagy Pándiról ítéljenek meg? Vagy esetleg Rubikról, Tony Curtisről? Mi közöd hozzájuk?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!