A cigány is egy nemzetiség mint pl. az angol?
A jelenlegi fogalmak szerint igen, nemzetiség:
"Magyarországon 13 törvényben elismert nemzetiség él, ezek között 2012. január 1. előtt 12 nemzeti kisebbség, illetve 1 etnikai kisebbség (a cigányság) volt, ezután a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény hatályba lépése miatt megszűnik a nemzeti, illetve az etnikai kisebbség fogalma, helyükbe egységesen a nemzetiség kifejezés lép."
Az előítéletesség, az általánosítás és a rasszizmus pedig sajnálatos módon elég erősen létezik Magyarországon, különösen a szélsőjobbos körökben.
Nem vagyok turbómagyar, de a cigányok nagyobb rasszisták velünk szemben, mint mi velük!
Legtöbb cigány tudjuk milyen, ha egy cigány nem úgy viselkedik, mint a fajtársai nagyrésze, akkor tud gondolkodni is, és megérti, hohy miért vagyunk vele előítéletesek, ettől fogva neki kell bizonyítani az új körökben.
Remélem, az előző három válaszoló UGYANÍGY vélekedik akkor is, ha MAGYAR bűnözőkről van szó.
Tehát tessék szíves lenni MINDEN magyart bűnözőnek tekinteni, mivel SOK nemi erőszak és nők elleni agresszió elkövetője MAGYAR; továbbá nem ritkaság, hogy valakinek MAGYAR bűnözők vernek meg, fosztanak ki, erőszakolnak meg, rabolnak ki, ölnek meg valakit a családjából...
A szlovákiában élő magyarok nem nemzetiség, hanem nemzeti közösség.
Egyébként nem kell keverni az állampolgárságal. Sem a nemzeti kissebségel.
Mert neked bizonyára még nem volt velük atrocitásod kedves kérdező. Ha mondjuk egy este körbevenne három az adott nemzetiségből, hogy add oda a pénzedet, a karórádat és a telefonodat, te ellenkeznél, ezért majdhogy nem agyonvernének (nekem egy 72 éves ismerősöm így járt, csak őt hazáig is követték, és ott is mindent feldúltak), kíváncsi vagyok, nem általánosítanál-e! Ahogy a harmadik hozzászóló is írta, nem nagyon hallottam még olyat, hogy magyar rendezett volna szervezett támadást, lopást, rablást ez ellen a nemzetiség ellen, inkább megpróbál elmenni mellette az utcán úgy, hogy a semmibe tekint, de az adrenalin szintje akkor is megugrik, mert tudja, veszélyt jelenthet az az ember. Én rasszistaként viszonyulok bizonyos nemzetiségekhez, de adok nekik esélyt. Sokáig az egyik legjobb barátom ebből a nemzetiségből származott, de soha nem volt konfliktusunk. De sajnos már találkoztam min. 3000 fővel ebből a nemzetiségből, és az ő családja volt az egyetlen, ahol csak ketten voltak testvérek, gyerekkoruk óta dolgoztak az apjuk mellett rendes szakmunkában, emellett tisztességes szakmát tanultak az iskolában.
Nekem az a véleményem ennek a nemzetiségnek a felzárkóztatásáról, hogy aki akart, már integrálódott, mivel az iskolában ha érik konfliktusok a színe miatt, a tanulásban senki nem tudja korlátolni, innentől kezdve tárgytalannak érzem erről egy vita megnyitását.
Remélem, hogy személyes tapasztalatok által alátámasztott nézeteim által nem ítéled el nézeteimet...
Na, és pont itt a probléma. Gyanítom ha hófehér bőrű magyarok vesznek körbe és rabolnak ki, attól még nem mondod, hogy gyűlölöd az összes magyart, pedig az analógia itt is ugyanaz... Nem, akkor gyűlölöd a bűnözőket, akik kiraboltak.
Ha cigányok rabolnak ki, akkor nem a bűnözőket gyűlölöd, akik kiraboltak, hanem ámblokk a cigányokat, a bűnözőktől kezdve a normális, hétköznapi életet élő embereket is.
Ezt kéne felfogni. Nem a cigányokkal van a baj. A bűnözőkkel, az erőszaktevőkkel, a rablógyilkosokkal van a baj, őket kell kiközösíteni, megbüntetni, betörni. Igen, akik között vannak cigányok, magyarok, zsidók, franciák, németek, angolok, dél-afrikaiak, és a világ minden népéből emberek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!