Volt -e Honfoglalás, vagy a magyarság mindig is itt élt?

Hagyjátok az áltudományos brosúrák anyagát, a Kérdezőnek, aki láthatóan most kóstolt bele ebbe a témába, erre van a legkevésbé szüksége, hiszen semmi támpontja nincs megítélni, mi történelmietlen, és mi valós.

"Tehát akkor az eleve itt élők, a honfoglalóknak mégsem voltak rokonai, csak keveredtek velük és így lettünk mi is a leszármazottaik (rokonaik)?"

- Így van. Tehát a ma élő magyarok felmenőinek egy része valóban itt élt már tízezer éve is, míg egy másik része, a klasszikus értelemben vett magyarok keletről költöztek be, és adták a mai magyar nemzetnek identitását, nyelvét, és elnevezését. Hogy a kettő milyen arányban van egymással (illetve hogy később hogyan hígult még tovább a betelepítések, háborúk, török- és tatárdúlások okán), az ma már kideríthetetlen. Van mindkettőből, és ez alkotja ma a magyarságot.

"Egész Európa egy nyelvet beszélt és mi magyarok is ugyanezt, ha Ázsiából jöttünk ez hogyan lehetséges? Hol tanultuk meg az Európai nyelvet?"

- Nem létezett egy nagy, egységes európai nyelv, már akkoriban is sok különböző nyelv és nyelvjárás létezett.

A sok vitába és fröcsögésbe nem akarok belemenni. A kiegyensúlyozottság jegyében azonban szeretném kijavítani egyes pontokon a 73%-os válaszolót is:

"Genetikailag egyszerűen lehetetlen, hogy a ma élő magyaroknak sok köze legyen Árpádékhoz"

- Inkább pontosan az a lehetetlen, hogy ne lenne. 1000 évre visszamenően, ha átlagosan 20 éves korban lesz szülővé az adott személy, az az én számolási tudásom szerint (ami igen gyenge, úgyhogy javítson ki bárki, ha tévedek), 50 generációt jelent. Mivel mindenkinek két szülője, négy nagyszülője, nyolc dédszülője, tizenhat ükszülője van, és ez így duplázódik tovább, ez kettő az ötvenediken.

Ehhez pedig nekem már számológép kell. Csak 40. generációig számoltam, de arra 43.980.465.000 fő jött ki. Mivel azok, akik ide beköltöztek, keveredtek az itt élő magyarokkal, ezért lehetetlen, hogy akármennyire is "gyöttment" legyen valaki, ne legyen ennyi felmenője között olyan, aki "igazi" magyar volt.

"nyelvileg egy kicsi van"

- A legkorábbi nyelvemlékünk, az 1190 körül keletkezett halotti beszéd és könyörgés - egy-két szótól eltekintve -, kiejtés szerinti, rekonstruált átírással ma is szinte folyékony olvasással érthető. Ez a szöveg több, mint 800 éves. Julianus barát, aki kortársa volt ezen szövegnek (akkor születhetett, amikor az írást épp papírra vetették), meglett férfiként elutazott a keleten maradt magyarokhoz (1235-1237), és beszámolója szerint az ottaniakkal tökéletesen meg tudta magát értetni anyanyelvén.

Tudni kell, hogy a keleten, Baskíria tájain maradt magyarok még a hét magyar törzs Levédiába való költözésekor szakadtak le (i.u. 600-650 körül), azaz a Julianus által használt magyar nyelv nem sokban térhetett el a különszakadáskor használt, hatszáz évvel azelőtti nyelvtől.

Julianus nyelve pedig - utalok rá ismét, láthattuk azt a halotti beszédben - nem sokban különbözik a mai magyar nyelvtől.

Azaz ha van valami, amire büszkék lehetünk, akkor az az, hogy a nyelvünk legalább 1400-1500 évre visszamenőleg alapjaiban változatlan formában, és szinte alig módosult kiejtéssel létezik (persze azóta sokszorosan kibővül szókinccsel, de az alapvető szóhasználat, amely a hétköznapi életünket átszövi, változatlan). Ez Európában - de megkockáztatom: akár a világon sem sok példa akad erre - egyedülálló. Elég, ha csak azt nézzük, hogy a mai angoloknak Shakespeare verseit sokszor szótárral kell olvasniuk, vagy azt, hogy az angolok és a hollandok 500 éve még - ha szóban nem is, de írásban mindenképp - megértették egymást. De Szókratész sem tudna ma már egy gyros-t rendelni, az ógörög a mai modern görögtől felismerhetetlenül eltér. Nem is ismerjük az ógörög hangokat, így csak olvasni tudjuk, beszélni nem tudunk vele.

Azaz ha van valami, ami összeköt minket, mai magyarokat a honfoglalókkal, akkor az éppen a nyelv.

"kulturálisan meg nem tudunk róla, de valószínűleg nem sok."

- Ezzel egyet tudok érteni így, ebben a formában. Nem ismerjük, és amit tudunk, az ma már nemigen az élő kultúra része. De ez nem is meglepő jelenség.

"Emesét pedig egy madár termékenyítette meg? A népi emlékezet..."

- Ez pedig tévedés, először is a monda szerint Emese álmot látott, vagyis ez az esemény eleve nem "történt meg", csupán álomkép formájában kapott egy égi üzenetet, hogy a fiának isteni küldetése van, másfelől nem a turul termékenyítette meg, hanem csupán reá szállt (bár lehet, hogy az eredeti, a keresztény krónikások által még nem "finomított" változatában valóban az történt, mert a nagyszentmiklósi kincs egyik ábrázolásán, melyen saját felvetésem szerint ez a monda látható, úgy tűnik, hogy a turul valóban, vadászmadár szokás szerint karmokkal véresen megragadva párosodik -> [link] majd Emese méhéből ezüstfolyam indult el napnyugat felé, jelezve hogy nagy dinasztia fog méhéből sarjadni, amely nyugatra fog vándorolni, és majd ott uralkodik.

-------------------

Kedves ettro!

"Nincs a világon egyetlen egy krónikás se aki ne Hun népként nevezett volna minket. Franciák, Angolok, Olaszok, németek, görögök, Kelet-rómaiak (Bizánciak), de még az Arabok is. És ami a legfontosabb mi is saját magunkat akkor is és most is."

- Talán nekem kerülte el a figyelmemet, de én ebből az általad leírt bőséges áradatból egyetlen tagot sem találtam, pedig minden fellelhetőt próbáltam összegyűjteni.

Egy volt csupán, mely tévesen avaroknak és hunoknak nevezett minket, egy francia krónikás, mely személyesen sosem találkozott a magyarokkal.

Ezzel szemben minden, keleti és nyugati, arab, kínai, valamint görög és szláv, minden egyes nép történetírója, mely fizikai kapcsolatba került a magyarokkal, türköknek nevezett minket, egymás állítását megerősítve.

A hunok ugyan a hatalmas türk világ egyik alkotói voltak (és az is valószínű, hogy a magyarok eleit képező ugorok a valamikori nagy hun törzsszövetségbe tartoztak), de attól még, hogy minden bogár rovar, nem minden rovar bogár. Azaz a türk megnevezés nem szinonimája a hunnak.

A linkelt képnél a zárójel bezavar, úgyhogy beillesztem ide újra:

[link]

Az előző hozzászólóval egyet értek.

Lehet, hogy rosszul tudom, de én úgy tanultam, hogy a Türkök a keleti hun népekből jöttek létre. Arról nem tudok,hogy a Türk és a Hun két teljesen különböző nép lett volna, ami keveredett egymással, de lehetséges.

Tényleg nem tudom, utána kell néznem.

Azt viszont tudom, hogy minden egyes "politikai változás során, ha egy új nemzetség, vagy más néven "törzs" került uralkodói pozícióba, akkor az egész népet az ő elnevezésükkel illették.

jelenleg nálam a Türk = Keleti Hun De nyitott vagyok és utána nézek én is.

Pro Patria:

Először is köszönöm a meglátásokat. A téma túlságosan érdekelt, hogy ne nézzek vissza reggel, és üdítően hat, hogy 1. valaki olvasta azt, amiről beszél 2. valaki nem személyeskedéssel érvel => egyik sem tipikus jelenség.

(A kedvencem az volt, mikor - bár sokszor hangsúlyoztam, minden nemzet a saját szemüvegén át nézi a történelmet - sikerült kijelenteni, hogy én csak a magyarokat akarom lejáratni, és célozgatni, hogy én ne lennék magyar...)

A generációs visszaszámolás nem teljesen pontos szerintem, mert nem számolsz vele, hogy vannak testvérek, unokatestvérek, másodunokatestvérek stb. ; és azzal, hogy a nemesek (márpedig a nemesség kialakulásától a XIX. századig ők vallották csak magukat a "nemzet" tagjának, náluk volt ez identitásformáló tényező) férfitagjai tudtommal nem nagyon váltak szülővé 20 körül, hanem jóval később (ha 20 körül elkezdik, és rendszeres szexuális életet élnek, annyi gyerekük lett volna, hogy vagy elaprózódik az örökség, vagy a többséget ki kell semmizni...).

Ennek ellenére valószínűnek tartom, hogy ezeket figyelembe véve is baromi nagy szám jönne ki, így a számításod üzenete továbbra is áll.

Viszont ugyanilyen okból szinte lehetetlen, hogy ne legyen az őseink között nyugatról jött hospes, lovag, honosított külföldi nemes, szláv paraszt stb., sőt, közhely, hogy már a honfoglalók is nagyon sok, különböző népből álltak össze, a honfoglalással összekeveredtek mindenkivel, akit itt találtak, és akkor még I. Istvánt és IV. Bélát nem említettem a betelepítéseikkel. Tehát úgy értem, hogy senkihez nincs sok közünk, hogy egy kicsi viszont mindenkihez van.

Ez elvezet a kiindulóponthoz, hogy ha viszont ma nekem van egy magyar identitásom, és van egy inka ősöm, akkor ebben az értelemben az inkák a magyarok ősei lesznek? :)

A Morva Fejedelemség lakosait több mai nemzet is lestoppolta már, mint őseit, bár könnyen lehet, nekünk is van annyi - vagy még több, hiszen vitatott, hogy hol is helyezkedett el ez az állam pontosan - közünk hozzájuk -genetikailag, nem nyelvileg - mint a szlovákoknak.

Mi eddig úgy döntöttünk, a honfoglalókat nevezzük ki a mai magyarok őseinek, nem pl. a németajkú hospeseket vagy a szláv nyelvű lakosokat. A középkorban ez kézenfekvő volt, ahol a mai értelemben vett nemzetet, mint fogalmat, nem ismerték, a nemesség tekintett csak így magára, ők pedig a korai időkben még sokszor ki tudtak mutatni kapcsolatot a honfoglalókkal. Az idő múlásával persze egyre fiktívebb lesz ez az állítás, a lakosság maradék 85-90%-ának a nemzetbe való beemelésével pedig végképp "elképzelt közösséggé" válunk.

Tehát Anonymus és Kézai kiindulópontja is az volt, hogy a honfoglalók az őseink (ez már egy választás) és a kérdés az, nekik volt-e közük a hunokhoz, és ha igen, mennyi. Ha volt, akkor egy logikai lépés, és mi is tekinthetjük őseinknek a hunokat - ugyanilyen fiktív alapon.

Fiktív alapon persze azt tekintünk ősünknek, akit akarunk - akár a turult is -, és ezt el tudom fogadni, csak itt akkor eléggé szembemegy a professzionális történetírás ezzel a nemzetfelfogással. A magyar történelem szekciójában a könyvtáraknak nem nagyon vannak hunok, ha mégis, az többnyire tudománytörténeti érdekesség, ha valaki a magyarok eredetéről szeretne történelmi munkát írni, akkor honfoglalókról fog, esetleg őstörténetről, de nem hunokról.

Dönthetnének úgy is, hogy mától a hunok az őseink, nem elképzelhetetlen, hogy éltek itt hunoknak leszármazottai Attila óta, az sem, hogy a honfoglaló nemzetségek valamelyike hun volt - mint mondtam, én úgy tudom, nagyon vegyesek voltak, szóval a honfoglalókra tett bármely általánosítás csak téves lehet -, de genetikailag ugyanúgy kevés közünk van hozzájuk, mint bárki máshoz. (De kevés biztosan van, mint kimutattad :) )

A nyelvben egyet értek, sőt, a tihanyi alapítólevél korábbi nyelvemlék a halotti beszédnél, ha jól tudom, és azt is értjük. Viszont van rengeteg olyan szó, jelenség is az akkori nyelvben, ami ma furcsának hat, és csak szótárral érteném. (Pl.: "-d", mint kicsinyítő képző, ma engem erre semmi nem emlékeztet.) Tehát ma, ha lehet valamire alapozni ezt a nemzettudatot, az valóban a nyelv, ez lehet a kapocs, ami valamennyire valóssá teszi az "elképzelt közösségünket". Csak akkor mindenkit magyarnak kell tekintenünk, aki magyarul beszél, ami bizonyos esetekben szembemegy a közfelfogással. (Nekem ez sem fáj.) Ennek mindenképpen beszélt nyelvnek kell lennie, nem a "hivatalos nyelvnek", hiszen akkor megint nincs kontinuitás, ha most nem latinul beszélünk :)

Kedves 73%-os válaszoló!

Bocsánat a kései válaszadásért, és köszönöm az elismerő szavakat.

"A generációs visszaszámolás nem teljesen pontos szerintem, mert nem számolsz vele, hogy vannak testvérek, unokatestvérek, másodunokatestvérek stb."

- Igen, de ez abból a szempontból nem számít, hogy hány felmenőd van, ugyanis a szüleid és nagyszüleid a testvéreidnek is ugyanazok.

Abból a szempontól viszont igaz, hogy annyi ember, ami az 50. generációt jelentené (ez még 10x-i megduplázódása az általam leírt számnak), nem is élhetett akkoriban a Földön, de a kontinensen biztosan nem, így mindenképpen össze kell érni itt-ott mindenki családfájának, vagyis könnyen lehet, hogy ha elég messzire mész vissza, akkor néhány felmenőd távoli leszármazottja házasodott össze, majd folytatódott tovább a családfa ekképp.

"és azzal, hogy a nemesek [...] férfitagjai tudtommal nem nagyon váltak szülővé 20 körül, hanem jóval később (ha 20 körül elkezdik, és rendszeres szexuális életet élnek, annyi gyerekük lett volna, hogy vagy elaprózódik az örökség, vagy a többséget ki kell semmizni...)."

- Ez tévedés, ugyanis a magas csecsemőhalandóság és a várhatóan alacsony életkor miatt bizony ez így volt.

Bethlen Miklós (1642-1716) Önéletírás c. művében hálát ad az égnek, hogy olyan magas kort élt meg, amelyet családjában még senki. Még csak 67 éves volt. Azaz az apaság már fiatalon elkezdődött, ha biztosak akartak lenni az utódlásban, hiszen 50 évesen valaki már aggnak számított, a gyermekek nagy része pedig nem élte meg a felnőtt életkort. De igazad van: ez részletkérdés.

"márpedig a nemesség kialakulásától a XIX. századig ők vallották csak magukat a "nemzet" tagjának, náluk volt ez identitásformáló tényező"

- Ez, ha nem is ennyire karakteres megfogalmazásban, de valamelyest igaz, viszont én Magyarország mai népességének eredetéről írtam, ebből a szempontból pedig lényegtelen, hogy 1000 éve mit tartottak a nemzetbe tartozónak, hiszen a lakói akkor is megvoltak.

"sőt, közhely, hogy már a honfoglalók is nagyon sok, különböző népből álltak össze"

- A magyarság hét törzsből állt ugyan, de ez nem jelentett egyben hét külön etnikai csoportot is. Természetesen a vándorlások alkalmával gyakran kapcsolatba kerültek más népelemekkel (uráliakkal, alánokkal), és ez, ha árnyalatnyit is, de ki is mutatható, de ez nem jelentett akkora befolyást, ami döntően megváltoztatta volna az etnikai összetételt (épp abból tudhatjuk ezt, hogy alig fedezzük fel nyomát, holott az ennél sokkal régebbre visszatekintő türk genetika ma is megtalálható).

Sőt, ezek a törzsek genetikailag már csak azért is egybe sorolandóak, mert a pusztai szokásjog szerint (ezt láthatjuk mai képviselőiknél, így például a hozzánk legközelebb álló belső-ázsiai madjaroknál -> már a névhasonlóság is szembetűnő) feleséget kizárólag a szomszédos törzsből választhatnak maguknak, így elkerülendő a belszaporulatot. A hét törzs nyugodt szívvel sorolható egy etnikumba, több okból is tehát.

Ezen viszont valóban kívül esik a hozzájuk csatlakozó kabar (kavar) törzs, mely a Kazár Birodalom egy lázadó része volt. Ez viszont csak egy volt a hét (illetve velük együtt a nyolc) törzsből.

"Viszont ugyanilyen okból szinte lehetetlen, hogy ne legyen az őseink között nyugatról jött hospes, lovag, honosított külföldi nemes, szláv paraszt stb.

[...] Mi eddig úgy döntöttünk, a honfoglalókat nevezzük ki a mai magyarok őseinek, nem pl. a németajkú hospeseket vagy a szláv nyelvű lakosokat."

- Nem gondolom én ezt olyan "véletlenszerű" kiválasztásnak. Hiszen a betelepültek száma sosem érte el a magyarok számát.

A honfoglaláskor eleve egy szinte lakatlan területre költözött ide be 600 ezer magyar. Ez akkoriban nagy számot jelentett. Ha nem így lett volna, úgy jártunk volna, mint a bolgárok, akik noha türk eredetűek, de mivel az alattvalóikként létező szlávok többségben voltak, átvették azoknak nyelvét, és sajátjuk eltűnt. A miénk viszont nem, ami igazolja, hogy nem lehettek többségben az itt lakó helyi szlávok. Akik voltak, azok is beolvadtak a magyarságba, és nem a magyarokat olvasztották magukba. Theotmár salzburgi érsek 894-ben(!) beszámol róla, hogy a morvák "pogány [magyar] módra nyírják hajukat". Ugyanis a magyar hajviseleti mód a türk világ hagyományos varkocsa volt.

Aztán a tatárjárás kipusztította a Kárpát-medence teljes lakosságának 50%-át egyetlen év alatt, és számunkra ez a számadat annál is tragikusabb, mert ezen belül is éppen a magyarok által lakott területei érintette legnagyobb mértékben az országnak (ahol tehát az arány emiatt még magasabb), hiszen a szlávok a hegyvidéki részeken éltek, amely erősen elbillentette a mérleget ez utóbbiak javára.

A betelepülők köre később éppen ezért bővült, besenyőkkel, akik közül már korábban, a honfoglalás után is sokan letelepedtek, kunokkal (e kettő azonban rokonnép volt), és jászokkal, valamint szászokkal (akik szintén már István óta jöttek, és a középkor alatt végig tartott ez a folyamat, bár nem nagy számban). De így sem "nőttek túl" a magyarságon.

Az eddigi legnagyobb betelepítési hullámot a törökdúlás után folytatta a Habsburg-ház Magyarországon (az 1600-as, 1700-as években), ám ez sem jelentett többet 400-500 ezer németnél, hogy, mint amiképp megfogalmazták: "...a királyság vagy annak egy nagy része lassanként germanizáltassék és a forradalmakra és nyugtalanságra hajló magyar vér a némettel szelidítessék természetes ura és örökös királya hűségére.", ami ugyan önmagában hatalmas szám volt, de ahhoz nem elég nagy, hogy átbillentse a mérleget. A számunkra kedvezőtlen folyamatnak azonban ez csak egy eleme volt, emellett ugyanis az is tovább rontotta a helyzetet, hogy az elűzött, kiirtott lakosság közül egyedül a magyaroknak nem volt "külső utánpótlása", a Felvidékre, Délvidékre a szlávokra könnyen "ráözönlöthettek" a határon túlról újak, a Regátból is jöhettek románok Erdélybe, de a magyaroknak nem volt honnan "visszajönniük". És ezt a Habsburgok még akadályozták is, például Buda visszafoglalt várába megtiltják a magyaroknak a betelepülést, azt előbb németek, majd szerbek lakják.

A visszafoglalt ország területein pedig egykori magyar birtokosaik jogaikat csak okleveles igazolás és ún. fegyverváltság (jus armorum) ellenében érvényesíthették.

Mindezek együttesen azt eredményezték, hogy a török kiűzése utáni Magyarországon az addigi legalább 60-65%-os, de akár még magasabb arányukról a magyarok visszaszorultak, legfeljebb 40%-ot érhettek el.

A nem-magyarok tekintélyes számán meglepődött külföldi szemlélők a magyarság sorsáról a valóságnál is vészesebb képet festettek le. Ahogyan azt a német Helder írja a 18. század végén:

"A magyarok, mint az ország lakosainak legcsekélyebb része, most szlávok, németek, románok és más népek közé vannak beékelve, s századok múltán talán már a nyelvüket is alig lehet felfedezni."

A kultúránk haldoklóban volt. Ahogyan valamivel később, majd a század utolsó éveiben az angol Townson úr írja beszámolójában:

"A kézművesek itt, valamint egész Magyarországon, csekély kivétellel németek. Úrnapján nagy körmenet volt, melyben kiváltképpen a különböző céhek vettek részt. A németek közönséges ruhát viseltek, a magyarok pedig nemzeti viseletökben jelentek meg. Utóbbiaknak nemcsak szebb ruházatuk van, hanem már magokban véve is csinosabb emberek, azonban hasonlíthatatlanul kevesebben vannak."

Tovább rontja a helyzetet az, hogy azok, akikről itt a szövegben magyarokként írnak, eleve az addig eltelt évszázadok óta a helyi szlávokkal, és a korai középkorban betelepülő németekkel keveredett magyarok, vagyis már az sem volt "etnikailag tiszta" magyarság.

Ez aztán újra pozitívba fordult át, de nem elsősorban a magyarok jobb gyermekvállalási kedve miatt, hanem az asszimiláló hatás okán. Amíg 1880-ban még 46%-volt a magyarok aránya saját országukban, addig 1910-re (csupán harminc évvel később!) már 54% volt ugyanez a szám! Ez hatalmas ugrást jelent. (Bár ehhez hozz kell tenni, hogy a valós növekedés "csak" 49%-ot ért el, mert az 5%-is zsidóságot is beleszámolták, azonban ez így is egy lassú, de biztos növekedési pályát bizonyított.)

Aztán jött Trianon, ami kiegyensúlyozhatatlan törést jelentett a magyar népesség szempontjából, hiszen minden 3. magyar a határon túlra került, és ott drasztikus nyomás alatt létezett, nemhogy a növekedésükre nem lehetett gondolni (legalábbis nem számarányosan), de azóta is tűzzel-vassal küzdeni kell a csökkenésük, fogyásuk ellen.

Itthon pedig 1945 után történt egy újabb 180 fokos változás, méghozzá több százezer sváb, vagy sváb származású magyar kitelepítése Németországba. Természetesen ez nem jelentette egyben Magyarország "németlenítését" is, hiszen rengetegen voltak német felmenőkkel, akik addigra már asszimilálódtak.

Illetve ekkor esett meg a szlovák és magyar kisebbségek egy részének egymással való "kicserélése".

Amely nemzeti kisebbségek pedig maradtak Magyarországon, hamar teljesen eltűntek nyelvileg, hiszen minél kisebb az aránya egy közösségnek az össznépességen belül, annál hamarabb foszlik szét (Erdélyben és a Felvidéken ugyanez játszódott le a szórványmagyarsággal, ma is ezek a kis "szigetek" a legveszélyeztetettebbek.)

Azaz általánosságban elmondható, hogy nem tévedünk nagyot, amikor a magyarokat tesszük meg őseinknek, hiszen az ő nyelvüket visszük tovább (melynek, mint kifejtettem, oka van, nem véletlenszerűen alakult így), és bár azóta az évszázadok alatt rendkívül felhígult, kicserélődött az itteni népesség, hosszú időn keresztül ők is adták ezen királyság lakóinak legnagyobb hányadát.

Természetesen ma már nincs - legalábbis én nem hiszem - olyan személy, akinek ne lennének innen-onnan betelepült felmenői. De ez nem azt jelenti, hogy ugyanígy ne lennének közöttük magyarok is, hiszen - mint mondtam -, a keveredés oda-vissza érvényes, és itt sokáig többséget alkottak a magyarok.

Ma is lehet látni ázsiaias arcvonású személyeket, én magam is ismerek ilyeneket (adatvédelmi okokból képeket nem linkelnék), de közéleti szereplők közül is tudnék mutatni:

[link]

[link]

[link]

Nem hiszem, hogy ezek a bemutatott férfiak például nagyon kitűnnének Japán utcáin sétálgatva.

Márpedig azt tudjuk, hogy a magyarok sosem voltak a klasszikus értelemben vett mongoloid arcvonású, erős járomcsontú, vágott szemű emberek, a sokkal európaiasabb, de azért keleties vonásokat magán hordozó turanid embercsoportba tartoztak.

Itt van a vélhetőleg I. Istvánt ábrázoló fejszobor:

[link]

És itt egy mai ujgur férfié (barna pulóverben):

[link]

De a külső kinézet sem biztos kiindulási pont. Példaként fel tudnám hozni Marcel Nguyen aranyérmes sportolót, akinek egyik szülője(!) vietnámi, azaz közvetlen leszármazott, mégis teljesen európaias a megjelenése (főleg az alább belinkelt képen a mellette álló kínai sportolóhoz képest):

[link] (balról az első)

És mint mondtam, az erőteljesebb ázsiai vonások akár generációkat átugorva is előjöhetnek később, vagyis ha végigsétálsz az utcán, és azt látod, hogy kevés, a fentebb belinkelt személyekhez hasonlót lehet találni, az sem enged szilárd következtetéseket levonni.

Ma már tehát a magyar nemzetet ez jelenti, így, együtt, ez az egész történelmi összkép, amelyet leírtam. És az határozza meg, hogy ki a magyar, hogy ki vállalja ezt az örökséget, és ki nem. Ki tartja magát a kultúrához, és ki nem. Ki őrzi és védi identitását, és ki nem.

"A nyelvben egyet értek, sőt, a tihanyi alapítólevél korábbi nyelvemlék a halotti beszédnél, ha jól tudom, és azt is értjük."

- Jól tudod, de az latin nyelvű okmány, és csak elszórtan vannak benne magyar kifejezések, főleg helymegjelölés céljából, összefüggő nyelvi emlék nincs benne, csak egy:

"Fehervaru rea meneh hodu utu rea", azaz "Fehérvár reá menő hadi út reá".

(Érdekesség, hogy az ómagyar nyelvben a mai egyszótagos, hosszú magánhangzós szavaink "u" végződésűek, így például fentebb is: varu -> vár; utu -> út. Ez tájszólásban még ma is így van néhol tou -> tó, lou -> ló, sou -> só.)

Figyelembe véve, hogy nemsokkal az országalapítás után, 1055-ben keletkezett az írás, elkápráztató, hogy mai nyelvünkkel ezer évvel korábban is útbaigazítást tudnánk kérni ezen a földön...:)

A fentebb idézett Helder jóslata nem valósult meg.

"Csak akkor mindenkit magyarnak kell tekintenünk, aki magyarul beszél, ami bizonyos esetekben szembemegy a közfelfogással."

- Számomra a "magyarnak tekinteni" nem csak nyelvet jelent, - mint ahogyan fentebb már belekezdtem, de részletezni itt akarom -, hanem az identitást is, hogy önmaga kiáll-e a közösségért, védi-e saját kultúráját (melybe a nyelvtől elkezdve a történelmi múltán át az étkezési szokásokig és hagyományok tiszteletéig sokminden beletartozik). Azaz magyarnak lenni annyi, mint akarni az lenni, egyszerűbben kifejezve. Ragaszkodni ehhez az örökséghez. Hiszen sokan vannak ma is kozmopoliták, vagy olyanok, akik maguk mondják hogy semmiféle közösségérzetük nincs a magyarsággal.

mindenben mások vagyunk a többi európai népnél

-más a nyelvünk, mások a betűink

-más volt a vallásunk

bizonyították h vándorló néptől származunk, akik sztyeppéken barangoltak, míg le nem telepedtek ide

pl tőlünk van a nyereg, mi honosítottuk meg európában, mi hoztuk be ide

még a zacskósleves is tőlünk van

a törökök is valamilyen szinten rokonaink, ők is vándorló népek voltak, asszem

találtak hasonlóságokat a nyelvünk között

töröknek meg magyarnak szinte ugyanaz a kiejtése

(mesélte nekem valaki ennek a bizonyítására h kiskorában hallott valakit törökül beszélni. teljesen azt hitte h magyarul beszélnek, csak ő ezt nem érte. azt hitte h magyarok halandzyáznak, annyire megegyezet a kiejtés a két nyelv között)

nagyon sok ázsia néphez hasonlítottak már minket (pl. japánok, és ha megfigyeled, tényleg hasonlít rá egy picit a nyelvünk)

"nagyon sok ázsia néphez hasonlítottak már minket (pl. japánok, és ha megfigyeled, tényleg hasonlít rá egy picit a nyelvünk)"

Na, ezen berosáltam...

kb. annyira hasonlít a magyar a japánra, mint a szuahélire, vagy a hindura

Ennyi ostobaságot régen olvastam már. Istenem...

Egy majdnem üres Kárpát-medencébe érkeztek? Hogyan lett volna már üres? A sokkal rosszabb természeti adottságokkal rendelkező Balkánt is elfoglalták a szlávok.

600 ezre volt Árpád népe? Viccelsz? Árpád népe nomád életmódot folytatott, tehát minden alapot nélkülöző számokkal dobálózol. Komolyan gondolod, hogy egy egész nép vándorol mozgó szénbányákkal, patkolóműhelyekkel?

A köznépi sírok többszörösét alkotják Árpád népességének. Míg a díszes, harcias sírokból kevesebb van, a köznépi sírból rengeteg.

Valóban túlzás az, hogy 10 ezer éve itt élünk, de 2-3 ezer éve minimum, hogy itt éltek már az ősmagyarokk.