Vikingek vs Mongolok?
Ha egy 1000 fős viking horda összecsapna egy szintén 1000 fős mongol lovasíjász sereggel akkor, melyikük győzne?
(elméleti kérdés)
A láncing messze nem 40 kg, ahogy a bárd sem húsz, ahogy szarvas sisakjuk sem volt és főleg kardot, lándzsát, fejszét forgattak, nagy kerek pajzsot hordtak.
A többi sem feltétlen stimmel. Bár a víváshoz hely kellett, a csaták inkább két pajzsfal egymásnak csapódásából (előtte dárdák repültek), aztán a tolongásban kiosztott sebzésekről szóltak, illetve aki földre került, annak jó eséllyel reszeltek.
Tehát a vikingek is harcoltak alakzatban. Persze a fent részletezettek szerint a mongolokat semmi sem akadályozta volna abban, hogy addig nyilazzanak, míg a vikingek el nem fogynak.
Ja a mongolok meghódították a fél világot. Nagy ÜRES sztyeppéket, ahol alig éltek emberek, azokat a kis törzseket, pedig simán szétnyilazták!
Valamint a mongolok nem voltak jók közelharcban, hiszen a nagy sztyeppei területeken történő harcokban a távolsági harc a nyerő, és a gyors mozgás. Ezért alakult ki ott a lovasíjászat. Erdei vagy sziklás szűk terepen, pedig ez nem sokat ér.
Valamint a mongol a lóról egy kézzel csapkod a szablyával és a kopjával, míg a viking kezében ott a pajzs és a csatabárd. Kézitusában, közelharcban mindenféleképpen a viking győz. Távolsági harcban a mongol, hiszen lenyilazza. Mondjuk a pajzsfal az gyakori volt a vikingeknél, valamint voltak viking íjászok is (bár a viking íjász tudása meg sem közelíti a mongol íjászét, ez is igaz).
Szerintem mindegyikük a saját terepén győzne, egy mongol sztyeppén lenne a harc, akkor a mongolok nyernének. Ha a Skandináv fjordoknál és erdőségekben lenne a harc, ott a vikingek győznének.
Megtörtént, kis eltérésel. Vikingek azaz oroszok és besenyők, kunok, mongolok, tatárok... a középkorig. Az oroszok épen miattuk viszonylag későn tudtak birodalmat alapítani. Az Kijevi és Novgorordi fejedelemségek bizony nem remekeltek a pusztai népek ellen. A mi őseink is megadóztatták őket.
Míg a viking megfordult, a mongol háromszor körbefutotta és háromoldalról szúrta, vágta.
"Spektrumos sorozat ide vagy oda, a legeslegjobb láncing a vikingeknek volt."
Pontosan ugyanolyan láncingjük volt, mint a korábbi keltáknak, rómaiaknak, vagy a kortárs frankoknak, illetve a későbbi korok harcosainak.
A láncing viszont nagyon drága volt, csak az előkelők engedhették meg maguknak, egy átlagos vikingen az egyetlen fém védelem a kúpos sisak volt, testét vastag szövetruhákkal, esetleg állati prémekkel védte;
Mindazonáltal a láncing a vágások ellen véd, szúrások és nyilak ellen hatástalan. Így tehát nem meglepő, hogy a katana nem vágja át, ellenben a nyílvessző könnyen átmegy rajta. És pont ezért a mongol nyilak ellen még akkor sem nyújtana védelmet, ha széleskörűen elterjedt viselet lett volna a vikingek részéről.
"Másrészt, azt elhiszem, hogy a mongol is ért a közelharchoz, de az ő közelharci tudása a vikingekéhez képest lóf@sz."
Így van. De éppen ezért miért is bocsátkozna közelharcba vele, ha a lován is maradhat, és távolról nyilazhatja?
"Kézitusában, közelharcban mindenféleképpen a viking győz. Távolsági harcban a mongol, hiszen lenyilazza."
Valóban. És mivel nyíllal előbb éred el az ellenfelet, mint lándzsával, ezért a mongol nem is lenne kényszerítve, hogy ezt a távolságot csökkentse közöttük.
"Szerintem mindegyikük a saját terepén győzne, egy mongol sztyeppén lenne a harc, akkor a mongolok nyernének. Ha a Skandináv fjordoknál és erdőségekben lenne a harc, ott a vikingek győznének."
A fjordoknál is messzebbre lehet lőni egy íjjal, mint ameddig a lándzsa elér.
----------
"Mivel a vikingek jól páncélozottak és szívósak, ezért eltartana egy darabig, de a mongolok szépen lenyilaznák az összzeset komolyabb veszteség nélkül."
Nem voltak erősen páncélozottak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!