A középkorban a magyar nyelv mennyire volt elterjedt a nemzetiségek között?

Ezt így utólag lehetetlen kimutatni.

Annyit tudunk, hogy a külföldről Magyarországra jött főnemesi családok idővel elmagyarosodtak.

Erre utal például, hogy a sváb eredetű Gut-Keled nemzetségből származó Báthory család már a középkorban magyar nevet vett fel.( A Báthory név Nyírbátorit jelent).

Ugyanígy az itáliai Rátót nemzetségből származó Lórántffy család is magyar nevet vett fel. (A Lorántffy azt jelenti: Lóránt fia).

Ugyanerre utal, hogy a késő középkortól fennmaradt nemesi levelek is általános magyar nyelvűséget mutatnak, a latin levelek mellett.

A közemberek szintjén általános lehetett a többnyelvűség.

A nemzetiségek azonban szeparáltan éltek például a középkori Budán.

A magyarok a Mária Magdolna templomot, míg a németek a Mátyás -templomot használták.

A középkorban nem volt magyarosítás, mivel a modern nemzet fogalma még nem létezett, így a parasztok nem beszélhettek olyan sok nyelven, kivéve a vegyes nemzetiségű vidékeket.

Ha ilyen vidékeken el kellett menni a vásárra, akkor az eladóval, ha például német volt, akkor németül kellet beszélnie a magyar parasztnak.

A főnemesek és a diplomaták, követek meg nyilván több nyelven beszéltek, mint ma.

Annak, aki saját nemzetiségi falujából ki sem mozdult soha, annak felesleges volt magyarul megtanulnia és nem is igen volt hol, vagy kitől. Nem voltak nyelviskolák

A többiek viszont valamilyen szinten megtanultak, volt aki csak pár szót, ha azzal is boldogult ama ritka esetek alkalmával, amikor csak magyar nyelven szerezhetett információt, bár a tapasztalat azt mutatja, hogy sokan ilyen esetben is inkább segítséget kérnek valakitől, aki ismeri a nyelvet.

Ez manapság is sűrűn előfordul, például arab, néger, vagy afgán menekültek egy mukkot sem bveszélnek németül, pedig már évek óta ott élnek és még a nyelvtanfolyam is ingyenes lenne nekik. Ismertem ilyeneket és ha ma is így van, akkor régen sem lehetett nagyon másképpen.

Az is természetes, hogy akiknek jobban kellett kommunikálni, azok jobban meg is tanultak, de azért végül is ki mennyire? Ez azért erősen személyfüggő lehetett, akárcsak manapság.

Nem nagyon.

Az államnyelv meg a reformkorig a latin volt, azt beszélték a papok meg hivatalnokok, de a nép gyakorlatilag nem.

A műveltségi nyelv a latin volt, a 19.század közepéig a német. Soknemzetiségű országként általános volt a soknyelvűség. Olyasmiként képzelem, mint a mai Svájcban, ahol egy random utcai/bolti beszélgetés is gyakran kevert nyelven van, és a lényeg hogy értik egymást.

A magyar nyelv egyrészt nem volt egységes, a rengeteg tájszólás egymást sem feltétlenül mindig értette, másrészt a nyelv kevéssé volt lényeges a nemzettudatban. A nép elsősorban királyi alattvaló volt, és nem állampolgár.

A magyar nyelv a kiegyezés utáni Magyarországon lett fontos téma, amikor a szabadságharc leverése után a magyarság új utakat keresett az önazonossága megőrzésére.

Iparosodás, irodalmi megújulás, nyelvújítás, Magyar Tudományos Akadémia, a nyelv egységesítése, az MTA által felállított nemzeti sztenderd irodalmi nyelv létrehozása, stb.

# 7

Jókat írsz.

Két ponton kiegészíteném.

A Magyar Tudományos Akadémia már a reformkor elején (1825) megalakult, és kezdetektől a magyar nyelv művelése volt a célja.

Ahogy az első helyesírási szabályzat is az 1830-as évek elejéről származik.

Tehát ezek még dualizmus előtti dolgok.

A nyelv egységességét tekintve pedig kijelenthető, hogy a magyar nyelvet nem szabdalták valódi nyelvjárások.

Persze léteztek tájszólások, de ezek mindig kölcsönösen érthetőek voltak.

Ezért sem egy adott nyelvjárásból alakult ki a sztenderd magyar (Mint például a francia, olasz, angol nyelvben), hanem az összes tájszólás ötvöződéséből.

“A magyarság történelmében rejlik a magyarázata annak, hogy a magyar nyelvjárások között nem alakultak ki olyan nagy, a megértést akadályozó különbségek, mint amilyeneket például német és olasz nyelvterületről ismerünk.“

Forrás: [link]